Én is találkoztam Vele

Én is találkoztam a feltámadt Jézussal – olvasd el az előzményeit és hogyan történt!

Amikor tizennyolc éves lettem, elegem volt a megválaszolatlan kérdésekből, az élet és az igazság nagy kérdései lebegtek előttem, mindennél fontosabbnak tartottam, hogy megismerjem az igazságot, mi van a látható dolgok mögött, ami értelmet adhat annak, hogy élünk, létezünk, gondolkodunk. Nem hittem Istenben, és ezért csak magamban sóhajtottam fel: vajon ki mondhatná meg, hogy mi igazán a "jó" és a "rossz"?

Egy ideig nem jött válasz. Viszont hamarosan egy ki-mit-tud szerű rendezvény nézőterén ültem, ahová csak a haverok unszolására mentem, ahol a sok fellépő között volt egy furcsa csapat, egyszerű fehér ingben és farmernadrágban beszéltek és énekeltek Jézusról. Szimpatikusak voltak, de mivel korábban elhatároztam, hogy semmilyen vallásnak nem hagyom magam bepalizni, ezért csak azt mondtam a haveroknak a műsorszünetben, hogy szerintem nem hülyék ezek...

Valójában nagyon megérintett, hogy Isten szeretetéről szólt ez az egész, és arról, hogy valóságosan be tud költözni az ember szívébe Jézus, és egy új életet ad, megváltoztatja az életemet. Ez nekem több volt, mint csupán a nagy kérdésre a válaszlehetőség: hogy mi a jó és mi a rossz. Ha Jézus tényleg meg tudja változtatni az életemet, és boldoggá tud tenni, akkor ő kell hogy tudja, mi a jó.

Nem azért volt üres az életem, mert nem szerettek volna a szüleim, vagy nem törődtek volna velem, nem szerettek volna célt adni az életemnek. Sőt egy ideig kosárlabda edzésre jártam, akkor az volt a legfontosabb, értékesnek éreztem magam a sikerektől. De valahogy minden értéktelenné vált. Saját magamban csalódtam, később a legjobb fejnek tartott barátaimban is. Minden mögött, amit tényleg jónak láttam, megéreztem az ürességet. Azt, hogy semmi sem ad választ a legbelül feszítő kérdésemre: mi az igazán jó, és kinek van joga megmondani ezt?

Ezt csak felerősítette bennem egy-két akkoriban történt igazságtalanság, de nem untatlak titeket a részletekkel. A lényeg az, hogy ekkorra már a személyiségem legmélyebb részén is kerestem az igazságot. Előtte magával ragadott Jim Morrison szellemvilágról szóló költészete, dalai, az okkult dolgokra is megnyíltam, de csak zűrzavart és félelmet hagytak bennem. Én magam is felfedeztem egyfajta "tehetséget" magamban. Néha az alkohol befolyása alatt, de néha anélkül is, úgy kezdtem verseket írni, vagy esetleg prózát, hogy nem is gondolkodtam rajta, csak ami írás közben jött, leírtam. A végén értelmes, összefüggő történet, vagy rímelő versek lettek belőlük. Ezen én magam is meglepődtem, de csak a saját tehetségemmel magyaráztam... Igaz, gyerekkoromban is szerettem rímeket farigcsálni, de az nem ebből az ismeretlen forrásból táplálkozott.

Ezek a költemények nem csak hogy ismeretlen forrásból táplálkoztak, hanem ugyanazt a zavaros légkört hordozták magukban, amit az okkult élmények, vagy Morrison versei.

És egy alkalommal, talán egy-két héttel a ki-mit-tud után, otthon voltam a fürdőszobában, és váratlanul belémhatolt két rímelő verssor. Így szóltak:

"Már megint egy új világ.
Ne mondd el, mert nem hallgatok rád"

Ennek az automatikus verskezdeménynek annyira megörültem, hogy azonnal szaladtam leírni, és azt szerettem volna, bárcsak folytatódna valahogy... Ezért visszamentem a fürdőbe, és nem is kellett sokáig várni a folytatásra, megérkezett, szintén rímekben:

"Félek, hogy ha meghallgatom,
elhiszem, és átváltozom."

Fogalmam sem volt róla, hogy miről szólnak ezek, de nem is érdekelt, mert egy zseniális "alternatív" stílusú dalszöveg lehetőségét láttam benne! Még gitárkíséretet is próbáltam csiholni hozzá, ezért egy megfelelőnek érzett (depressziós) dallammal el is énekeltem egy párszor. Természetesen azonosulni akartam ezekkel a verssorokkal, csupán a spiritualitásom kibontakozása kedvéért. De a mondanivalóval való azonosulást valami meggátolta aznap...

Délután a haverokkal a kazincbarcikai sörkertet látogattuk meg, onnan oldottabb hangulatban mentünk tovább Barcika utcáit róni - körbe-körbe, céltalanul. Aztán valaki odacsapódott a csapathoz, mert valakit ismert, és később odajött hozzám is (mivel általában egyedül kullogtam). Bemutatkozott, én is, de máris fontosnak tartottam közölni vele, hogy úgysem ez a lényeg... El is kezdtünk beszélgetni máris az élet fontos dolgairól, ő Jézusról, hogy a szívében van, és nagyon jó hogy tudja, hogy Isten szereti őt, mert megbocsátotta a bűneit... Ugyanis ez a srác volt az, aki a ki-mit-tud-on is beszélt Jézus Krisztusról!

Isten ezt az embert haszálta arra, hogy meghalljam az evangéliumot, és megértsem, hogy egyszerűen befogadhatom Jézust a szívembe, ha akarom, nincs más feltétele, csak hogy higgyek benne. Isten szeret engem is, ahogy vagyok, és megbocsát.

Eltelt egy idő, amíg meg akartam érteni sokmindent, és sokszor találkoztam a sráccal, hogy beszélgessünk. Egy idő után a legtermészetesebb dolognak tartottam, hogy hiszek Istenben, de nem tudtam hogy mit kezdjek ezzel. Persze elmondták, hogy ha az ember egyszerűen elmondja Jézusnak, hogy adjon neki egy új életet, akkor megtapasztalhatja ezt. De ehhez a döntéshez úgy gondoltam, hogy jobban fel kell készülnöm.

Egy megmagyarázhatatlan félelem volt bennem, pedig a srác is, meg az időnként velünk levő egy-egy barátja is nagyon türelmesen viszonyultak hozzám, semmit nem erőltettek. Néha nem értettem, hogy mit érzek - ugyanis Laci szavainak a hallgatása közben rendszeresen elkezdtem rettentően reszketni. De volt, hogy pont akkor jött rám egy borzasztó köhögési roham. (Akkor még nem tudtam, hogy ezek az életembe beférkőzött szellemi lények reakciói voltak Isten jelenlétére. A Biblia azt mondja, hogy az ördögi szellemek is hiszik, hogy egy az Isten, és rettegnek!)

Aztán egyszer otthon voltam egyedül. Kíváncsiságból elővettem apám könyvei közül egy Újszövetséget. Ahogy elkezdtem olvasni, alig értettem a régies szöveget, meg egy-két dolog unalmas sztorinak tűnt... (A Betlehem és hasonlók.) Meglepődtem, hogy amilyen szellemi éhséggel vettem a kezembe a könyvet, annyira összezavarodtam az első oldalaknál. Aztán hirtelen volt egy látomásom! Egy ördögfejű ember a Bibliára tett egy átlátszó búrát, aminek az alakja pont olyan volt, mint a nyitott Biblia felülete. Hát megijedtem...! Aztán egy pár pillanat múlva ugyanolyan fejű lény a könyvemre feküdve tette rá a fejét vigyorogva, hogy azon keresztül olvassam...

Nagyon megijedtem ezután az egy-egy pillanatig tartó két látomás után! Csak ott ültem megdöbbenve, és fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek, csak próbáltam olvasgatni tovább Jézusról valamit, hiszen őrá voltam kíváncsi. Ő érdekelt engem, mert igazából már tudtam, hogy mit akarok, hogy az ő követői közé akarok beállni, és hogy én is ugyanúgy átéljem Isten szeretetét, mint a többiek...

Aztán ahogy ott hezitáltam, hirtelen olyan érzésem volt, mintha valaki megragadná a grabancomat, és ezt mondaná a szemembe: "Most már tudod mi az igazság! Mire vársz még?"

Felkeltem, és eldöntöttem, hogy életemben először imádkozni fogok. Tudtam, hogy nem valami betanult szöveget akar hallani tőlem Isten... Csak annyit mondtam, amit a többiektől hallottam: "Jézus, megnyitom a szívemet, kérlek gyere be a szívembe"... Mivel olyan sokáig szerettem volna imádkozni, mint mások, ezért ezt ismételgettem különböző formákban - mert nem tudtam mást mondani. De ekkor egy megmagyarázhatatlan, csodálatos öröm és békesség töltött be, amitől ott helyben elkezdtem táncolni örömömben, és amit azóta is ismerek, és rendszeresen megtapasztalok, ahogy Őt keresem. Egyre többször kerestem őt imádsággal, dicséretek éneklésével, vagy egyszerűen csendben Rá várva, ő pedig mindig készen áll a találkozásra! Sokszor dicsőséges élmény megtapasztalni őt, sokszor pedig azt a tiszta békességet élem át, amit csak ő tud adni az ember szívébe. Ahogy elkezdtem olvasni, tanulmányozni a Bibliát, rájöttem sorban, hogy mindezeket a tapasztalatokat ő meg is ígérte.

És te, aki olvasod ezt? Mire vársz még? Ha meg szeretnéd tudni a biztosat: kérd meg, hogy ismertesse meg magát veled! Meg fogja tenni, tudom. Szólítsd meg a feltámadott Jézust, és kérd, hogy adjon neked új életet! Megkapod – meg van ígérve a Bibliában!

János evangéliumában ez áll: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Ha kérdésed van, szívesen segítek, keress meg!
(Írhatsz egy üzenetet a fenti Üzenet küldés modulon keresztül!)