2016. november 2., szerda

Nyílt napot tart a CBC Bibliaiskola

A Prófétai Napló oldalain egyre szélesedő spektrumban teszek közzé híreket, információkat olyan keresztény eseményekről, érdekességekről Magyarországon, amelyek úgymond megújulás-központúak, vagy valamilyen módon újdonságnak, érdekességnek számítanak. Ezzel a szemlélettel ajánlom a figyelmetekbe a Charis Bibliaiskolát, amelynek a tanításai és szemlélete stabilan a szélsőségektől mentes, és annál inkább tartalmas és építő igei szolgálatot képviselnek.
Szombaton nyílt napot tartanak Budapesten, erről az alábbi meghívót találtam a CBC oldalán:


CBC Magyarország

Szeretettel meghívunk 2016. november 5-én szombaton 10 órára a Charis Bibliaiskola nyílt napjára.
Helyszín: Budapest, Kövér Lajos u. 21-23.
A 16 óráig tartó alkalom során lesz dicsőítés, meg tudjuk hallgatni egymás bizonyságtételét, és lehetőség nyílik imádkozásra és gyógyulásra! Az alkalom kitűnő lehetőséget kínál a személyes eszmecserére, ismerkedésre, barátkozásra is.
Adományozásra a helyszínen lehetőséget fogunk biztosítani, többek között a bibliaiskolai anyagok fordítási költségeinek támogatására. Szeder István és Gabi szeretetvendégséggel fog felénk szolgálni. A szendvicsekhez süteményekkel ti is hozzájárulhattok, ha szeretnétek.
Az iskola moduljait és könyveit is meg tudjátok ott vásárolni. Ha előzetesen jelzitek, mit szeretnétek, azzal megkönnyítitek a munkánkat.
Reméljük, hogy az utazás nehézségei, és a sok más program ellenére el tudtok jönni, hogy együtt örülhessünk az Úr jelenlétében:
Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! (Zsolt.34:9.)
Várjuk a visszajelzéseiteket és a találkozást veletek! Hozzatok bátran magatokkal érdeklődőket! Mindenki meghívott!
Szeretettel: Katona Zsolt és Antje
- - -
Charis Bibliaiskola weboldala: http://charis.hu/
Charis Bibliaiskola Facebook oldala itt