2016. január 2., szombat

Egyszerűsítsetek és erősítsetek - Prófétai üzenet 2016-ra

Prófétai üzenet 2016-ra
MARSHA BURNS

2016. január 01.

EGYSZERŰSÍTSETEK ÉS ERŐSÍTSETEK

Prófétai értelemben egy új fennsík felé haladunk, ami egy magasabb szint a Szellem birodalmában.

Az Úr instrukciói úgy szólnak, hogy egyszerűsítsetek és erősítsetek. Ahhoz, hogy haladni tudjunk, az osztatlan figyelmünkre lesz szükség, hogy megmaradjunk az útvonalon. Ha túlságosan szétszórtak leszünk, akkor nem fogjuk észrevenni ennek az időszaknak a fontosságát és olyan hibákat fogunk elkövetni, amiket nehéz lesz helyrehozni. Olyan érthetőnek kell lenni mindennek, hogy meg tudjuk hallani a vezetését és engedelmeskedni tudjunk neki.

Látomásban láttam egy embert, aki egy nagyon meredek hegyoldalon haladt felfelé arra a helyre, ahol fel akarta építeni a házát. Hegymászás közben kúszónövényekbe és gyomnövényekbe akadt bele, amik hátráltatták a felmenetelét. Majd hallottam, ahogy ezt mondja az Úr: "Én népem, Én egy új lakhelyre viszlek benneteket a Szellemben. Magasabban van, mint amilyen magasan valaha voltatok. Az ellenség viszont megpróbálja majd hátráltatni a haladásotokat. Ellen kell állnotok a kísértéseknek, amelyek behálóznak és megakadályozzák, hogy eljussatok az úti célotokhoz."

"Egy új és magasabb szellemi szintre akarlak elvinni, ahol tiszta rálátást fogtok kapni. Erről a helyről kiindulva az életetek egy lépésenkénti folyamat lesz, ahogy előttetek megyek, hogy utat készítsek az Én céljaim kijelentésének és bemutatásának az életetekben. Készítsetek leltárt a mentális és a szellemi állapototokról. Még mindig az egyszerűsítés-és-erődépítés folyamatában vagytok, miközben a változás folyamatosan helyzetbe hoz titeket, hogy megkaphassátok az általam készített legkiemelkedőbb és a legjobb dolgot. Őszintén vegyétek számba, hogy mi az, ami fontos nektek, és korrigáljátok a prioritásaitokat, hogy valóban a királyságomat keressétek először", mondja az Úr.

Az élet abban rejlik, hogy tudod, miért élsz:
Mindannyiunknak a személyes felelőssége, hogy megtaláljuk az élet közös nevezőjét (alapigazságát), és ehhez a mércéhez mérjük magunkat.

Kapcsolat
Minden eddiginél fontosabb lesz ezekben a veszedelmes időkben, amelyeket most élünk, hogy összeköttetésben maradjunk Istennel és egy mindent meghatározó kapcsolatot építsünk ki Vele, a külsődleges vallásos gyakorlatok végzése helyett. Jelen kell maradnunk Istennel, hogy a Szellem által tudjunk hallani, látni és felfogni. Ez létszükséglet lesz Krisztus Teste számára ebben az évben.
János 17:11 "Most már visszatérek hozzád, Atyám! Nem maradok tovább ezen a világon, de ők itt maradnak. Szent Atyám, őrizd meg őket neved hatalma által, amelyet nekem adtál! Őrizd meg őket, hogy ők is eljussanak arra az egységre, amelyben te és én élünk!"

Galata 5:25 Ha Szellem szerint élünk, Szellem szerint is járjunk.

Igazság és Szabadság
Itt az ideje szakítani mindennel, ami visszatart az optimális szellemi szabadságunktól.

János 4:24 "Az Isten szellem: és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják."

El kell engednünk a múltat ahhoz, hogy szabadsággal tudjunk továbbmenni.

"Arra hívlak, hogy ismerd meg az igazi szabadságot, ami abból fakad, hogy nincs benned semmi csalárdság, semmi kontrollálás vagy manipulálás, nincsenek irracionális elvárásaid és nincs benned szellemi összevisszaság. Azt akarom, hogy ne legyél megterhelve és kellően szabad legyél ahhoz, hogy teljes mértékben bízni tudj Bennem. Egy új korszak kezdődik most, ami az igazságosság és a tisztaság korszaka, mondja az Úr. Hadd zengjen a szabadság! Ismerd fel és hagyd el az emberek öncélú kezelésének és manipulálásának minden formáját", mondja az Úr.

Zsoltárok 32:2 Áldott ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és szellemében csalárdság nincsen.

Zsoltárok 34:13 Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtől.

1 Péter 3:10 Mert aki akarja az életet szeretni, és jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot"

Engedelmesség
A teljes engedelmesség fontosabb, mint valaha, és ebben az évben ez egy óriási jelentőségű tényező lesz. Az előállt változásokat be fogjuk építeni a stabilitás időszakába, ami ezen a magasabb szinten található. Hűnek kell maradnunk ahhoz, amire az Úr instrukciókat és vezetést adott, elhajlás nélkül. A tökéletes, isteni célok megvalósításához tökéletes engedelmességre van szükség.

Róma 6:16 Nem tudjátok, hogy ha valakinek átadjátok magatokat szolgai engedelmességre, akkor engedelmességre kötelezett szolgái vagytok annak, mégpedig vagy a bűn szolgái a halálra, vagy az engedelmesség szolgái az igazságra?

Tisztaság
A szellemi terünket mindenestül tisztán kell tartanunk, és arra kell törekednünk, hogy megőrizzük a tiszta gondolatokat, motivációkat és cselekedeteket.

Tiszta és szeplőtlen istentisztelet Isten szemében:
Jakab 1:
25 De aki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és meg is marad abban, és nem feledékeny hallgatója, hanem cselekvője is annak, az áldott lesz cselekedeteiben.
26 Ha valaki istenfélőnek tartja magát, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem megcsalja a maga szívét, annak hiábavaló az istenfélelme.
27 Tiszta és szeplőtlen istenfélelem az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát e világtól.

Jézus újra felborítja az asztalokat a templomban.

János 2:13-16 Közeledett már a zsidók ünnepe, a Pászka, ezért Jézus felment Jeruzsálembe. Látta, hogy a Templomban marhákat, juhokat és galambokat árulnak, és látta a pénzváltókat asztalaiknál. Ekkor kötélből ostort font, és kizavarta őket a Templomból a juhokkal és a marhákkal együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, és felborította asztalaikat. A galambárusoknak pedig ezt mondta: „Vigyétek ki innen ezeket! Ne csináljatok piacot az én Atyám házából!”

Az Úr üzenetei Krisztus testének -- 2016:

"Egy ideje abban a folyamatban vagytok, amivel az isteni rend állapotába kerültök és azon dolgoztok, hogy hatékonyan megvalósítsátok mindazt, amire elhívtalak titeket. Amit mostanáig megtettetek, az meg is fog állni és a békesség helye lesz, de ezt a pozíciót meg is kell őriznetek, mert a lelketek ellensége harcolni fog ellenetek, hogy megszerezze magának"

"Olyan teszteken fogtok átmenni, amelyek megmutatják, hogy hogyan és hol vállaltatok kompromisszumot. Meg fogjátok látni, hogyan szoktátok igazolni magatokat a rossz hozzáállásban és viselkedésmintáikban. Utána lehetőségetek lesz rá, hogy a legigazságosabb pozíciót válasszátok és meg is valósítsátok."

"Halljátok meg a Szellem kiáltását, ahogy hív, hogy jöjjetek magasabbra. Itt az ideje magatok mögé vetni minden lustaságot és erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy a szellemi kinyilatkoztatás és megértés legmagasabb szintjén járjatok és éljetek. Ehhez elkerülhetetlen lesz felülemelkedni a vallásos hagyományokon."

"Vágyjatok rá, hogy megéljétek és gyakoroljátok a pontos megkülönböztetést. Képesek lesztek megtapasztalni és bemutatni az éleslátást, aminek az eredménye jó ítélőképesség és igazságos döntések lesznek. Ne térjetek el ettől a pozíciótól az önző ambíciók által."

"Olyan időszak lesz most, amikor le tudjátok győzni és meg tudjátok bocsátani magadnak a múltbeli hibákat és átléphettek egy olyan kreativitás és eredményesség fázisába, ami azon is túlmutat, amit eddig elképzeltetek. Az elutasítottság most már a múlté kell, hogy legyen, és nem maradhat az életetek meghatározója."

"Azzal igazoltátok mások kihasználását, hogy ez a túlélés eszköze, de Én az igazat mondom nektek, hogy Én vagyok az a sugárút számotokra, ami nemcsak a túléléshez, hanem a gyarapodáshoz is elvezet benneteket. Meg fogom tenni, hogy rendkívüli módokon tapasztaljátok meg a gyarapodást, ha tudatosan és határozottan abbahagytok mindenféle kizsákmányolást."

"Itt az ideje, hogy szembenézzetek a fájdalmatok gyökerével és bízzatok Bennem, hogy gyógyulást hozok a testeteknek, ahogy a lelketeknek és a szellemeteknek is. Én vagyok a legfőbb gyógyító; a hozzáféréshez lépjetek be hittel."

"El kell vágnotok a horgonyköteleket -- mindent, ami elválasztott a potenciálotoktól, és visszatartott attól, hogy előre haladjatok a rátok szabott szándékaimban. Ezután a haladásotok és eredményeitek lépései a hálaadás és imádat platformjává kell, hogy váljanak, ami szükséges a sikeretekhez."

"Az önzetlenség lesz az az ösvény, ami a jutalomhoz vezet titeket, azáltal, hogy magatokból, az időtökből és az erőforrásaitokból adtok. A nagylelkűségetek jó illat Előttem."

"Ragadjátok meg és elevenítsétek fel az ajándékaitokat, amiket szellemi úton kaptatok Tőlem a kreatív önkifejezés területén. Ne kicsinyeljétek le és ne hanyagoljátok el azt, amire azt mondtam, hogy értékes a szememben."