Szerkesztői ajánló - Országh György:
Az a tapasztalatom, hogy Isten folyamatosan hoz elő az ismeretlenségből új, de szellemileg érett prófétai hangokat. Szeretném a figyelmetekbe ajánlani Tóth-Szabó Krisztina szolgálatát, ezen belül is a legfrissebb írását, amelyet a blogján olvastam ("Harmatcseppek minden napra - keresztény blog"). Ebben a Debóráról és más gondolatokról szóló bejegyzésben Kriszta - a többi írásához hasonlóan - személyes Isten-ismeretből, biblikus gondolkodásból és gyakorlati tapasztalatból táplálkozva ír a Krisztusban kapott csodálatos lehetőségeinkről és felelősségünkről. Felveti a kérdést: "a helyes Istenkép, a helyes énkép, az egyéni szentségre törekvés, az erőteljes, Szent Szellemmel teli dicséret, mind-mind befolyásolhatják az ébredést?" Habár tudjuk a választ, az alábbi, szellemi orientáltságú írásában bőven szolgáltat erre vonatkozó látást, amit nagyon buzdító volt olvasni.
Hadd emeljek ki még egy mondatot Kriszta üzenetéből, ami nagyon megragadott - és mindannyiunknak elgondolkodtató lehet: "... Debora sikere és betöltött kulcsszerepe abban rejlett, hogy tudatában volt annak, Istennel együtt ő maga mennyit ér! Mennyit ér a szolgálata, buzdítása, éleslátása, s legfőképpen imádó életvitele."
Fogadjátok szeretettel!
Országh György
szerkesztő, Prófétai Napló
* * * * *
Tóth-Szabó Krisztina
Tudod-e kiáltani? - "Kelj fel lelkem!"
"De a kik téged szeretnek, tündököljenek mint a kelő nap az ő erejében!" /Bír 5, 31 /
Izrael népe sok háborús viszályt élt meg azokban a napokban. Sok esetben azért engedte meg Isten, hogy felgyúljon a harc, mert engedetlenek voltak az Úrnak, nem hallgatták, és nem követték Őt.
Isten azt is megengedte, hogy e miatt folyamatos háborúskodásban álljanak a szomszédos bálványimádó népekkel, akik miatt örökös békétlenség honolt az Ígéret földjén.
Isten megoldása a vegetáló szellemi időszakban
Ebben a forrongó helyzetben támasztott az Úr bírákat Izrael népe fölé, hogy vezessék és oltalmazzák őket, s ha szükséges buzdítsák és ébresztgessék abban a vegetáló szellemi időszakban az embereket.
A bírák korában Izrael minden törzse úgy gondolta, hogy ő tudja a legjobban, hogyan kell bebiztosítania és megőriznie a területét. Mindezek a külön érdekek és vélemények féltékenységhez és az egység hiányához vezettek.
Az egység nem csak hogy számít, de egyenesen nélkülözhetetlen- szükséges! Lefordítva az ószövetségi példát az egyház és azon belül a dicséret helyzetére, láthatjuk, hogy az egység döntő tényező hiteles bizonyságtételünkben. Az egység természetfeletti módon mutatja be a világnak, hogy Isten azért küldte Jézust, hogy megmutassa szeretetét irántunk. Ennek az igazságnak mélyen bele kell itatódnia lelkünkbe, hogy az egység végigáradjon az egész egyházon, hogy a világ megismerje Őt. Azonban az egységet a Szent Szellem képes kenetével az Istennek engedelmes szívekben megteremteni.
Isten szereti az egységet
A 133. Zsoltár első versében olvashatjuk, hogy mily jó és mily gyönyörűséges, ha együtt lakoznak az atyafiak egységben.
A Rómabeliekhez írt levélben Pál apostol is inti a hívőket egymás segítésére. „Az állhatatosságnak és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint: hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Krisztus Jézusnak Atyját (Róm 15,5-6).
Isten szereti az egységet, sőt csak oda tud áldást parancsolni, ahol a hívők egységben vannak! Tulajdonképpen ez nem más, mint egy döntés, amit mindannyiunknak folyamatosan, újra és újra meg kell hoznunk. Sőt, harcolnunk is kell érte, mert az ellenségnek az a terve, hogy szétszakítson és elgyengítsen bennünket! Az egység viszont nem jöhet létre szellemi nagykorúság nélkül. Isten az egységet áldja meg, és ha nem növünk fel szellemi értelemben, nem lehetünk egységben. Imádkozhatunk az egységért, ami persze, nagyon jó, de ha nem teszünk semmilyen erőfeszítést annak érdekében, hogy eléggé szeressük egymást ahhoz, hogy valami radikális dolgot tegyünk, nem fogjuk meglátni azt az áldást, amit Isten egy egységes és nagykorú gyülekezetre akar árasztani.
Ez egyéni felelősség is, mivel nem pottyan csak úgy az egység az ölünkbe. Munka és erőfeszítés nélkül, illetve a nélkül, hogy naponta meghalnánk önmagunknak, nem működik.
Az egységet munkáló húzóerők
Ha hadilábon is állunk az egység területén, Isten mindig kész támasztani embereket, akik komoly húzóerőként lépnek fel az egység kovácsolása érdekében. Így volt ez tehát Izrael életében is, amikor egységre volt szükségük ahhoz, hogy Isten cselekedni tudjon az érdekükben.
A kormányzó vezetőknek kellett egységbe hozniuk Izraelt és Isten épp ezért támasztotta Deborát. Debora, prófétanő is volt, aki vezetett és ítélt az országban, már az előtt is, hogy megtervezte volna a háborút Jábin ellen.
Elődjeinek legtöbbje olyan férfi volt, aki nemcsak úgy hozta létre a jogosságot és igazságosságot Izraelben, hogy megszabadította a népet az ellenségeitől, hanem az Úr törvényeinek és szertartásainak betartásáról is gondoskodtak (Bír 2, 16-19).
A bíráskodás ebben az értelemben eltért a polgári „jog” puszta gyakorlásától és magába foglalta a kormányzás olyan fogalmát is, amit a királyok uralkodási szerepköréhez kötünk (1Sám 8,5 és 2Kir 15,5).
Debora közvetlen elődjei, Ehud és Sámgár szintén a nép megtisztításán munkálkodtak, s legyőzték az ellenségeskedő moábitákat és filiszteusokat.
Évtizedekig béke volt a földön, de ennek ellenére ismételten beleesett Izrael a bálványimádásba és új isteneket választott, nem gondolva az Úrra, aki megszabadította őket az ellenség kezéből.
Láthatjuk, hogy Ehud, és Sámgár halála után, Izrael fiai továbbra is gonoszul cselekedtek az Úr szemei előtt (Bír 4, 1). Ezért az Úr felhozta ellenük kánaán királyát, Jábint. Jábin százezres seregének és kilencszáz vas szekerének a vezére pedig Sisera volt. Az izraeliták élén látjuk Bárákot a zsidó harcost, aki olyan hősiesen és olyan kiemelkedően vezette Izrael seregét, mégis fel kellett rázni abból a gyenge hozzáállásból, amellyel eltűrte a kánaánita kötelék súlyát.
Debora kimozdította Bárákot „szellemi ernyedtségéből” és felhívta, hogy segítsen neki megváltoztatni a nemzetet. Mielőtt a nép tömegei felébredhettek volna, fel kellett gerjednie a vezetői képességekkel rendelkezők szívének, Deboráénak is.
Harcos szívű próféta
Deborának voltak olyan vonásai, melyek ma is jelentkeznek egy-egy odaszánt hívő életében, melyeket Isten gerjeszt fel ebben az időszakban világszerte, az ébredést illetőleg.
Debora azon asszonyok egyike volt, akiről az Ige kijelenti, hogy megkapta a prófétai ajándékot, ami azt jelentette, hogy fel tudta ismerni Isten gondolatait, céljait, majd azokat hirdetni tudta másoknak.
Az Ószövetségben a próféták közvetítettek Isten és népe, Izrael között. Az az adottságuk, hogy érzékelni és hirdetni tudták az isteni igazságot, azt bizonyította, hogy az Úr vezetése szerint működtek.
Debora ugyanakkor agitátor is volt. Az agitáció kifejezés egyik jelentése az, hogy valaki embereket győz meg, buzdít, lelkesít, eszmei céllal mozgósít valaminek a megvalósítása érdekében.
Debora hatékonyan hívta fel Izrael figyelmét a nép gyatra szellemi állapotára. Az ország lezüllött és szinte romokban hevert a kánaániták uralma alatt. A szabadság oda, az emberek csüggedtek voltak és féltek, mert a szellemük összetört és nem volt reményük a szabadulásra.
Debora azonban nem csak prófétált, hanem fel is rázta a nemzetet a fásultságból és a kétségbeesésből. Félelem nélkül és önként szánta oda magát Isten népének a felszabadítására és a népben is felkeltette az eltökéltséget, hogy lerázzák nyomorult kötelékeiket és a megalázottságot. Elhangzott hívása kihívás is volt, hogy segítsenek az Úrnak az ellenséggel szemben.
Debora egyben kormányzó is volt. Az a fajta apostoli vezető, amelyeket Isten napjainkban is sok országban támaszt. Izrael ötödik olyan vezetője, avagy „bírája” volt, akiket Isten azért hívott el, hogy megszabadítsák népét a bálványimádásuk okozta kötelékekből. Debora szóval és tettel is eleget tett bírói szerepének egy olyan időszakban, amikor mindenki azt próbálta tenni, amit saját szemében jónak látott.
Azonban nemcsak kormányzó, de harcos is volt. Miután szavakkal harcolt, kivonult, hogy karddal vágja szét az elnyomó igáját. Bíztatta és támogatta Bárákot, Ahinoám fiát a harcra. Bár a hosszas rabszolgaság és az ismételt kudarcok miatt eleinte Bárák tétovázott, végül úgy döntött, hadba vonul, ha vele tart Debora a bátor szívű, rettenthetetlen kormányzó.
Amikor az égből harcolnak a csillagok
Debora és Bárák serege, fizikális síkon csekély haderőnek bizonyult Sisera jól felszerelt hadaihoz képest, de ez sem tántorította el az erős, hadakozó szellemű Deborát. Igaz, hogy katonai erejüket összemérve, óriási hátrányban voltak Siserával szemben, de Debora és Bárák szövetségese, az Élő Isten volt.
Debora, aki egyben zsoltáros és költő is volt, csodálatos képekben énekli meg a Bírák könyvének ötödik fejezetében a nagy ütközetet.
„Az égből harcoltak a csillagok, az ő helyükből vívtak Siserával!” (Bír 5,20)
Ezt az éneket az irodalmárok is a zsidó költészet egyik legkitűnőbb darabjának tekintik. Ez az ötödik fejezetben található ének úgy magasztalja az Urat, mint aki képessé tette Izrael vezetőit az ellenségeik legyőzésére. A harc és a győzelem a nemzet erkölcsi megtisztulását eredményezte.
Úgy gondolom, hogy az eklézsiának el kell jutnia arra a harcos identitástudatra, amellyel bátran száll szembe a világban romboló démoni erőkkel, az evangélium erőteljes hirdetése és az ébredés eljövetele érdekében.
Ezek kapcsán joggal tehető fel a kérdés: a helyes Istenkép, a helyes énkép, az egyéni szentségre törekvés, az erőteljes, Szent Szellemmel teli dicséret, mind-mind befolyásolhatják az ébredést? Ha közelebbről megvizsgáljuk a dolgot, láthatjuk, hogy igen, csak ezek az odaszánásból fakadó változások befolyásolhatják igazán erőteljesen az ébredést!
A kulcs: ismerni Istent és önmagunkat
Azonban egy dolgot megérthetünk; nem hathatunk jobban környezetünkre az ébredést illetően, mint amilyen mértékben hagyjuk, hogy dicsőítésünk és imádatunk közepette Isten hasson ránk.
Úgy gondolom, Debora sikere és betöltött kulcsszerepe abban rejlett, hogy tudatában volt annak, Istennel együtt ő maga mennyit ér! Mennyit ér a szolgálata, buzdítása, éleslátása, s legfőképpen imádó életvitele.
Mindaddig, míg személyesen meg nem tapasztaljuk, kicsoda Isten, nem fogjuk tudni azt sem, hogy valójában kik vagyunk mi.
Azzal az isteni céllal lettünk teremtve, hogy létezésünk középpontjában Jézus Krisztus álljon, s leginkább arra, hogy imádjuk Őt mindenben, amit teszünk. Meghívásunk van imádatunk által belépni a Szentek Szentjébe, ahol Mennyei Atyánk trónol. Imádatunk által Krisztust tesszük meg életünk szegletkövévé, az erő és hatalom, melyhez jelenlétében hozzáférhetünk, valódi. Isten arra vágyik, hogy az imádatban közelebb vonhasson minket magához! Istennek ma is vannak Debórái és Bárákjai!
Kelj fel!
Isten áldjon meg!
