2015. június 23., kedd

A SZAVAID TEREMTENEK!!!!

A SZAVAID TEREMTENEK!!!!

2015. JÚNIUS 23. / LANA VAWSER

Múlt éjjel volt egy álmom. Ebben az álmomban egy teremben voltam más emberekkel, és egy súlyos kenet volt jelen a kihirdetésekhez. A teremben az egyik férfi megszólalt, és amit kihirdetett, az hirtelen megnyilvánult, előjött a semmiből a fizikai világba.

Akkor azt éreztem, hogy a következő szavak árasztják el a szívemet: "A szavaid teremtenek." Ahogy felébredtem, azzal az érzéssel ébredtem, hogy egy atmoszféraváltás történik éppen most Krisztus testében, amelyben felfokozódik a Vele való partneri együttműködés, és annak a kihirdetése, ami az Ő szívében van, valamint az Ő Igéjének a kihirdetése.

Ebben az álmomban a "kihirdetés" és a "megnyilvánulás" között történt egy "felgyorsulás". HIRTELENSÉGEK jöttek elő, egy "szempillantás alatt" megnyilvánuló dolgok. Közben ennek az álomnak a hatására megteltem reménnyel, várakozással és izgatottsággal, hogy az áttörés új szintje van előttünk, ahová mi, az Ő népe haladunk most. Ugyanakkor egyfajta "figyelmeztetés" érzete is maradt bennem.

"A szavaid teremtenek" - ez a három szó rengeteg ígéretet, izgatottságot és reménységet hordozott magában Isten népe számára, hogy meglátják az ígéreteik hirtelen történő beteljesülését és megnyilvánulását, de egy figyelmeztetést is hordozott, hogy LEGYÜNK ÓVATOSAK, MIT HIRDETÜNK KI. Ne félelemből, hanem bölcsességből és a mennyel összehangolt pozícióból, és abból, amit az Úr szól. Ne féljetek, csak legyetek tudatában annak, hogy mit mondtok. Mert az Úr most egy figyelmeztetést küld nektek az Ő szeretetteljes szívéből, ugyanis most egy nagyobb gyarapodásba és áldásba akar átvinni benneteket.

Mert most SOK MINDEN árad ki és vesz fordulatot, az Ő népének a kihirdetései által. Isten nagyszabású gyorsulással, erővel és gyarapodással munkálkodik most, de az ellenség is azt keresi, hogy hogyan használhatná Isten népének a kihirdetéseit, amelyek nincsenek összhangban Isten Igéjével és szívével. Romboljátok le az okoskodásokat, amelyek Isten ismerete és jósága ellen emelkedtek fel (2 Korinthus 10:5), és használjuk a nyelvünket arra, hogy azt mondjuk ki magunkra és másokra is, amit az Úr nekünk mond, és amit az Ő Igéje által mond. (Jakab 3)

Az Úr nagy ÁLDÁST és GYARAPODÁST áraszt ki. Nekünk az a dolgunk, hogy azt az áldást és gyarapodást mondjuk, amit az Ő szíve áraszt ki magából, és ne mondjunk átkokat, se magunkra, se másokra.

Útvonalak jönnek létre a kihirdetéseid által, amelyeknek a hatására régóta várt ígéretek nyilvánulnak meg "hirtelen" ebben az időszakban, amelyben az Úr felgyorsítja az időt.

Az Úr az Ő igéjének és akaratának a kihirdetésében rejlő erőről tanította a népét, amelyek egy olyan szférába viszik át őket, ahol "HIRTELEN DOLGOK" törnek elő mindenfelé. Az álmomban olyan volt, mintha az "idő" "eltűnt" volna. A terem egyszerűen át volt itatva a "HIRTELENSÉGGEL".

***************************