2014. november 13., csütörtök

A szeretet megfenyít

A szeretet megfenyít - A Nagy Küldetés, 46. rész

2014., 46. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Ahogy már tisztáztuk, a gyülekezet elsődleges elhívása az, hogy család legyen, és csak utána az, hogy szervezet legyen. Az élő köveket egymáshoz kötő cement az a szeretet, amely Isten iránt és egymás iránt van bennünk. Mivel "Isten szeretet", ezért minden, amit Isten épít, a szeretet fundamentumára épül.

Mindazáltal Isten szeretete sokkal nagyobb és sokkal magasabb, mint az emberi szeretet. Isten szeretetének van egy alapvető jellemzője, amit gyakran figyelmen kívül hagynak azok, akik az emberi idealizmus alapján, és nem a Szentírás alapján értelmezik Isten szeretetét. Ez a jellemző a Zsidókhoz írt levél 12:5-8-ban látható:

és elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek mint fiaknak szól: "Fiam, ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, 

mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad." 

Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? 

Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak. (PÚF)

Ahogy Pál írta a Róma 11:22-ben: "Tekints azért Isten jóságos és szigorú voltára" (Csia). Sokan csak a jóságosságát látják. Mások csak a szigorúságát. De ahhoz, hogy Istent a maga teljességében lássuk, egyszerre kell látnunk a jóságosságát és a szigorúságát. Ő mindkettő egyszerre, és állandóan. A szigorúsága a szeretete miatt van, és nem annak ellenére. Nem fogjuk igazán érteni Isten szeretetét, ha nem értjük meg ezzel együtt az ítéleteit is.

Mivel szeret bennünket az Úr, nem fogja hagyni, hogy elkerüljük azoknak a dolgoknak a következményeit, amik károsak számunkra. Az lenne a legrémisztőbb dolog a világon, ha folyamatosan bűnben élnénk, és nem lennénk megfegyelmezve miatta. A fenti igeszakasz szerint ez azt bizonyítaná, hogy nem vagyunk az Ő gyermekei.

Manapság szárnyra kaptak olyan bolond és nem biblikus tanítások, melyek szerint Isten ma már nem ítél, mert Jézus által megkaptuk az Ő kegyelmét. Akik ilyen bolondságban hisznek, biztos nem jutottak még el a Jelenések könyvéig az olvasásban. Sőt, szerintem egyik evangéliumot sem olvasták, sem az Újszövetség többi részét. Ahogy az Újszövetség újra és újra figyelmeztet, lesznek "ördögök tanításai", amelyek sokakat megtévesztenek ezekben az időkben.

Manapság egy szinte teljes körű támadás alatt áll a fegyelmezés kérdése, még az is, hogy a gyermekeink fegyelmezést kapnak, ha rosszat csinálnak. Vannak olyan iskolák, ahol már nem is osztályoznak, mert nem akarják, hogy azok a gyerekek, akik nem a legjobb jegyeket kapják, alacsonyabb rendűnek érezzék magukat. Pedig, ha alacsonyabb rendű munkát végeztek, akkor meg kell mutatni, hogy ez a munka ilyen volt, ha valaha is el akarják érni azt a kreativitást és felkészültséget, ami a sikeres élethez kell. Mit szólnál ahhoz, ha egy olyan Olimpián vennél részt, ahol mindenki aranyérmet kap, mivel "mindenki győztes"? Ez az őrültség sok ember számára azzal jár, hogy elvesznek a bennük rejlő képességek, nem jutnak el az életük értelmének a beteljesítésére, és olyan neveltetésben részesülnek, aminek következtében képtelenek érvényesülni a valós világban. Végső soron majd az államnak kell gondoskodnia róluk, és sokan lesznek közülük, akikről a börtönökben fog az állam gondoskodni.

A szeretethez fegyelmezés is kell, a fegyelmezéshez pedig ítélet kell. Képesnek kell lennünk arra, hogy megítéljük a jót és a rosszat, illetve a jó és a rossz mértékét, hogy bárkit is az életre nevelhessünk. Ha a rossz magatartás nem von maga után büntetést, akkor egyre rosszabb magatartás lesz belőle, míg egyszer csak kudarcba fullad minden, és előáll a teljes káosz és a pusztulás.

Ugyanígy, ahhoz, hogy a jó magatartást megjutalmazás követhesse, szintén ítéletre van szükség, ami nem más, mint helyes kiértékelés.

- - - - -
Forrás: MorningStar Ministries - Word for the Week - Love Chastens - The Great Commission, Part 46
Fordítás: Országh György