2014. október 20., hétfő

Prófécia 2014. október 20.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. október 20.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Hallom az Urat, ahogy ezt mondja: "Gyertek, és határozottan foglaljatok állást! Gyertek be abba, amit Én adok ebben az időszakban. Keljen fel a hitetek, és nyújtsátok ki a kezeteket, hogy megkapjátok mindazt, amit ebben az időben cselekszem. A ti javatokra van az, hogy az idők változnak. Fogadjátok azt, amit most cselekszem, hogy átadhassam nektek ennek az új helynek a jóságát. Higgyetek és vegyétek!" Zsoltárok 27:13 "Már ellankadtam volna, ha nem hinném, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földjén!"

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Néhányan közületek, Én népem, hajlamosak vagytok bízni Bennem a nagy dolgokban, de a kis dolgokban nem. Mások pedig a kis dolgokban bíznak Bennem, a nagy dolgokban viszont nem. De Én az akarom, hogy tudatosan jöjjetek a hit helyére, és minden téren bízzatok! Támaszkodjatok Rám a bölcsességért, az útmutatásért, és a győzelemhez szükséges erőért, mondja az Úr.
Jakab 1:6-8 De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól; A kételkedő, a minden útjában állhatatlan ember.