2014. február 10., hétfő

Prófécia 2014. február 10.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. február 10.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Elhiszitek az Én szavamat? Az Én szavam korlátlan hatalommal bír. Mert amiket Én beszélek, azok valóra válnak. Amik pedig valóra válnak, azok áldásul lesznek a menny királyságának a gyermekei számára. Ezért kérlek benneteket, hogy ne feledkezzetek meg arról, hogy Én vagyok a dicsőség Ura, és az Én dicsőségem nyugszik mindazon, amit cselekedtek és amit hisztek. Mert ezek a napok az isteni dolgok beteljesülésének a napjai ezen a földön. Legyetek hűségesek, mert Én is hűséges vagyok! És a ti hűségetekben meg fogjátok látni a Szellemem hatalmas kiáradását, mondja az Úr Isten.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
A rád váró munka ijesztőnek tűnhet, és olyannak, amit már nem tudsz átlátni. De ha Belém veted a bizalmadat, akkor Én a látszólag lehetetlent nem csak lehetségessé teszem, hanem elhihetővé is. Megerősítelek, és megadom a kellő látást ahhoz, hogy többet tudj megvalósítani, mint amennyit eddig el tudtál képzelni, vagy el tudtál hinni, mondja az Úr. Csak tedd egyik lábad a másik elé, ahogy lépésről lépésre haladsz, és ne félj. Én ott vagyok veled a az utadon. Márk 5:36b Ne félj, csak higgy!