2014. február 5., szerda

Isten úttörőket emel fel - akik áttörő kenetben élnek

Michael Krysty:
Isten úttörőket emel fel - akik áttörő kenetben élnek

Eljött az áttörés ideje

Az Úr azt mondja nekem egy ideje, hogy sok előfutár van ebben az órában, viszont kevesen vannak, akiken áttörő kenet van. Vannak követők, vannak vezetők, és vannak úttörők. Az utóbbi időben, Isten egy bizonyos "előfutár felhatalmazásról" beszélt nekem. Ezt néhányan úttörőnek neveznék, néhányan apostolságnak, mások pedig úgy mondják, hogy ez az áttörő kenet.

Jézus Krisztus, mint a legfőbb Apostol ("... figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra" Zsid 3:1), Ő volt az, aki áttört a templomon, és egy új, élő utat készített számunkra, hogy utána mehessünk Isten jelenlétébe.

...teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk... Zsidókhoz írt levél 10:19-20

Hiszem, hogy pontosan ezt teszi az apostoli, vagy más szóval az áttörő kenet. Új és élő utakat nyit meg. Olyan útvonalak, amelyek teljesen ismeretlenek voltak egyes közösségek vagy csoportok előtt, most megnyílnak előttük, és ez a közösség megerősödik és felkészítést kap arra, hogy ezen az új útvonalon útra keljen. Hiszem, hogy fontos megértenünk azt, hogy amikor egy előfutár elmagyarázza, mit talált egy bizonyos új területen, az hosszútávú hatást tud kiváltani a többiekben - pozitívat és negatívat egyaránt. Az úttörők kenete erőteljes!

Jézus, te kettétépted a kárpitot, elkészítetted az utat,
amikor azt mondtad, hogy "elvégeztetett".
Jézus, a mi fő Apostolunk, áttört, és megnyitott egy új, élő utat. Hiszem, hogy ha igazán hatékonyan akarjuk teljesíteni a Nagy Küldetést, ahhoz az előfutárnak ugyanezt kell tennie, miközben arra törekszik, hogy felépítse Isten Királyságát. Azt akarom mondani, hogy ott van benned egy nagy áttörő kenet, amit meg tudsz találni magadban.

Ez pedig a benned található Jézus. Dicsérem Istent azért, mert Jézus egy új és élő utat nyitott meg számunkra Isten Királyságába, az üdvösség által. Most viszont, mivel Krisztus bennünk van, a földre tudjuk hozni az Ő hatalmát, és új lehetőségek útjait tudjuk megnyitni, ahhoz, hogy az Ő Királysága terjedni tudjon a földön. Most, ebben az időszakban, Isten megnyitja a nemzeteket, szolgálati lehetőségeket, valamint üzleti lehetőségeket az Ő gyermekei és úttörői számára! Készülj az új szintekre ... eljött az áttörés ideje! (Kép: icanthrugod.tumblr)

Egy vadonatúj út 

Az úttörők azok, akik elsőként lépnek új atmoszférák területére. Mivel új útvonalakon járnak, az üzenetüket nem mindig fogadják szívesen. Mózes negyedik könyvében olvasunk azokról az úttörőkről, akiket Kánaán földjének a felderítésével bíztak meg. Amikor elmentek, nagyszerű erőforrásokat és lehetőségeket találtak. Őszintén szólva, teljesen megbabonázta őket a felfedezés. Ez a föld kell nekik! Visszajöttek, és mindent elmondtak Mózesnek, Áronnak, és a többi izraelitának. Ezt mondták: "Bejártuk azt az országot, ahová küldtél bennünket. Valóban tejjel-mézzel folyó föld az, és ilyen gyümölcsöket terem!" (4Mózes 13:27)

Mégis, miközben éppen arról tettek bizonyságot, amit láttak, amiket Isten ígért nekik, hirtelen átváltottak egy másik bizonyságtételre - ami arról szólt, hogy mik a lehetetlen és veszélyes dolgok. Arról tettek bizonyságot, hogy miért nem fog soha összejönni a dolog. "Csak az a baj, hogy annak a földnek a lakói erősek, és városaik nagyok és kőfalak védik azokat! Sőt, még Anák leszármazottjait is láttuk közöttük!" (4Mózes 13:28) A félelem szelleme járta át az egész közösséget, annak ellenére, hogy ott volt a látható gyümölcs, ami a megvalósítható célról tanúskodott. (Kép: Garden of Praise/by Gospel Services, Inc.)

A kételkedés közepette valaki mégis felszólalt: Káleb. Káleb hitt benne, hogy el tudják foglalni a földet - ő nem átlagos emberi szemmel látta a dolgokat, és nem is ugyanolyan szellem volt benne, mint a többi előfutárban. Valami más volt benne a többi úttörőhöz képest; ő egy felsőbb valóságot látott. Meg is kapta a jutalmát. Az Úr mondta róla, hogy más szellem van benne, és hogy teljes szívvel követi Őt. Józsué is kiállt Káleb mellett, mert ő is hitte, hogy el tudják foglalni a földet.

Ez egy új út volt az összes izraelita számára, és nem tudtak hinni Káleb és Józsué üzenetének. Igaz, hogy más előfutárok is voltak kettejükön kívül, mégis csak Káleben és Józsuén volt áttörő kenet.

Az Úr azt mondja nekem egy ideje, hogy sok előfutár van ebben az órában, viszont kevesen vannak, akiken áttörő kenet van. Sok olyan ember van, akik valamilyen új úton járnak, és engedelmeskednek az új föld felfedezésére vonatkozó utasításoknak, viszont kevesen vannak, akik belelátnak a felsőbb valóságba. Valójában sokan vannak, akik tapasztalatokat szereztek, és különböző szemszögből nézve láthatták meg az életet, de amikor a föld elfoglalása kerül szóba, és a Királyság felépítése, a tetteikkel és a mondanivalójukkal azt kommunikálják, hogy nincs remény. Kételyeket és félelmeket árasztanak magukból, és a természetes szintű valóságból indulnak ki.

Az igazi úttörő akkor is kitart, amikor mindenki más a hitetlenség hatása alá került. Előttük ott áll egy vadonatúj út, ami mégis járható. Az úttörők felhatalmazását sokszor megkérdőjelezik, de ennek a felhatalmazásnak súlya van, és képes megváltoztatni társadalmakat, kultúrákat és nemzeteket is. (Kép: Distant Shores Media/Open Bible Stories)

Ugyanakkor az igazi úttörő nem csak annyit tesz, hogy áttör az akadályokon, hogy egy új útvonalat hozzon létre, hanem azokat a falakat is ledönti, amelyek az akadályai lennének a megcélzott területen való folyamatos tartózkodásnak, egy kultúra kialakulásának. Káleb és Józsué ilyen emberek voltak. Nem csak új utat nyitottak, és nem csak beléptek az ígéret földjére, hanem az volt szívükben, hogy kiépítsenek egy élő utat. Isten nem csak egy egyszeri élményt akar létrehozni számunkra, amikor megkóstoljuk a gyümölcsöt, és meglátjuk azt a nagyszerű földet, vagy megtapasztaljuk a Mennyet a földön, egy rendezvény vagy egy szolgálat idejére. Azt akarja, hogy úgy ismerjük meg mindezt, mint egy állandó lakhelyet, mint egy kultúrát.

Egy élő út

"Én azért jöttem, hogy életük legyen,
sőt bőségben éljenek" Jn 10:10
Istent nem egy jó alkalom érdekli, vagy egy rendezvény. Sőt, nem is maga az új út érdekli csupán. Őt a bővölködő élet érdekli; az az élet, ami fennmarad. Őt az új és élő út érdekli; egy olyan ébredési fáklya, ami nem csak szikrázik, hanem végül egy folyamatosan lobogó tűzzé erősödik. Ez a Királyság. Istent az ébredés és kiáradás életformája érdekli.
(Kép: Godsfingerprints.net)

Ha soha nem visszük tovább az ébredést az Istentisztelet keretei közül, és nem tesszük állandó lakhellyé, olyanok leszünk, mint azok az úttörők, akik a lehetetlenről számolnak be. Abban hittek, hogy az óriások miatt nem tudnak ott lakozni a teljes gazdagságban. De van egy hang, ami ezt mondja: "El tudjuk foglalni azt a földet, képesek vagyunk egy állandósult kiáradásban élni, mert ez egy élő út." Ez nem csak valami új, soha nem látott út; hanem egy olyan út, ami él, és soha nem ér véget - egy élő út. Az ösvény, amit Krisztus világított meg nekünk, hogy a Királyságba jöhessünk, teljesen új volt, és rajta kívül senki más nem nyithatta volna meg. Mégis nyitva áll ez az ösvény a mai napig is, és élet van benne - a királysági élet.

Isten Királysága a nap 24 órájában, a hét 7 napján működik. Mindig nyitva van, és soha nem zárul le a szezonja. Lakóhellyé kell, hogy váljon, egy olyan hellyé, amelyben ott élnek az emberek. Ha nem így lesz, akkor a normális keresztény életet olyannak fogják látni az emberek, mintha egymást követő, időszakos események sorozata lenne. Mindössze egy földi valóságon keresztül fogják látni, miközben mindvégig a rendelkezésünkre áll egy felsőbb valóság... A Menny a földön. Isten nyitott Mennyet biztosított Krisztus Teste számára, ami nem fog bezárulni, és mi ezeken a helyeken lakhatunk. Az élő út egy lélegző ösvény, amely korlátlan mennyiségű gyümölcsöző élményt rejteget.

Istvánon ilyen kenet volt. A Biblia azt írja róla, hogy tele volt hittel és Szent Szellemmel. Ő volt az első ember az Új szövetségben, aki mártírhalált halt amiatt, hogy Jézus útjait követte. Miközben megkövezték, szó szerint nyílt látomást élt át, és fizikálisan látta azt, ami a szellemi világban történik.  Így kiáltott: "Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!" (ApCsel 7:56) Amellett, hogy István szó szerint látta ezt a megnyílt Mennyet az élete fölött, hiszem, hogy már előtte is ott volt ugyanez az élete fölött. Hiszem, hogy István olyan ember volt, aki magasabb szinten látott, látta a felsőbb valóságot. (Kép: Wallpapers Wide)

István előfutár volt. A halála által a Gyülekezet növekedésnek indult, és egy új, élő úton kezdett terjedni. Közvetlenül a halála után azt olvassuk az ApCsel 8:1-4-ben, hogy amikor kitört a Gyülekezet üldözése, az egész gyülekezet szétszóródott. De nem szimplán szétszóródott, hanem éppen hogy át lett helyezve, és a Királyság tovább haladt előre.

Így a hívők Jeruzsálemből minden irányba szétszóródtak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették az örömüzenetet. ApCsel 8:4

Akik szétszóródtak, az addig megszokott életszférájukon kívül vitték és terjesztették a tüzet. István tette misszionáriusok közösségét hívta életre! Olyan volt ez, mintha egy hatalmas követ száz méter magasról egy lávatengerbe ejtenének, amitől a láva szétfröccsen sok más helyre. Az áttörő kenet - folyamatosan nyitva áll mások számára is, hogy benne lakozzanak, és onnan munkálkodva vigyék véghez a szolgálatukat!

Ismeretlen ösvényeken járó oroszlánok

Káleb, Józsué és István nem csupán követők voltak, és nem is csupán vezetők - hanem úttörők. Mindazáltal nem olyan úttörők voltak, akik csak azért indultak útnak, hogy valami újat fedezzenek fel; olyan emberek voltak, akik arra szentelték az életüket, hogy egy egész nemzetet magukkal vigyenek a felfedezésük helyére. Kezdeményeztek, és nem vártak másra - bátor oroszlánok voltak. (Kép: DesertUSA)

És úgy lesz Jákób maradéka sok nép között, mint harmat az Úrtól, mint zápor a fűre; mely nem várakozik emberre, és nem vár ember fiára. És úgy lesz Jákób maradéka a nemzetek között, sok nép közt, mint oroszlán az erdő barmai közt... Mikeás 5:7-8

Hiszem, hogy Isten szuper-áttörőket és szuper-úttörőket emel fel, akik nem csak új utat készítenek, hanem új és élő úttá teszik azt. Ők azok, akik kezdeményeznek, és nem várnak másokra, hogy megtegyék helyettük, amit tenni kell. Ezek fiatalok, idősek és középkorúak. Tanultak, tanulatlanok, és minden társadalmi rétegből előjönnek.

Ebben az órában Isten megragad egyes embereket, és olyan nemzedékké formálja őket, akik a hit szemeivel néznek, és egy felsőbb valóságot látnak, hogy lerombolhassák a sötétség munkáit. Nem csak kóstolót akarnak a föld gyümölcséből, hanem az egész földet akarják! Ez most az ébredési szolgálóknak küldött hívó szó ebben az órában, ez a tanítóknak küldött hívó szó ebben az órában, ez mind az öt szolgálati ajándéknak küldött hívó szó ebben az órában! Hogy utat törjünk, ahová Isten parancsolja, hogy bemenjünk, és egész nemzeteket vigyünk magunkkal, hogy benne éljenek! Nem várhatunk másokra; nem láthatjuk úgy a dolgokat, ahogy mások látják; olyannak kell lennünk, mint az oroszlán!

Isten nem csak felemeli az előfutárokat. Isten kérdést is tesz fel nekik: Milyen hírt fogsz vinni? Milyen valóságot fogsz látni? Milyen királyságot fogsz előhozni? Isten arra hívja az előfutárokat, hogy áttörő kenetet hordozzanak, és ismeretlen ösvényekre vezesse őket, hogy egy egész nemzetet tudjanak egy élő útra magukkal vinni - és ezzel megszülessen egy természetfeletti társadalom! ÚJ ÉS ÉLŐ!

Vezetem a vakokat olyan úton, amelyet nem ismernek, viszem őket olyan ösvényeken, ahol még nem jártak. A sötétséget előttük világossággá teszem, a göröngyös utakat elegyengetem. Bizony, ezeket teszem velük, s őket soha el nem hagyom. Ézsaiás 42:16

Uram, vezesd a családodat egy felsőbb valóságba! Vigyél bele minket a Te áttörő kenetedbe! Taníts minket, hogy meg tudjuk különböztetni egymástól azt a sok hangot, amit hallunk, és el tudjunk vetni minden hangot, ami nem a Tiéd. Hadd halljuk meg a Te suttogásodat, és ismerjük fel, megkülönböztetve a többitől. Árassz bátorságot a Te népedre!

Azért imádkozom, hogy nyíljanak meg a szíveik szemei, hogy a Te jelenlétedet elvigyék a világba. Ők a világ megváltoztatói. Köszönöm Szent Szellem! Ámen.

Michael Krysty
Inhabit Fire Ministries
Weboldal: InhabitFire.com

Michael Krysty egy egyedi személyiség, egy felemelkedőben levő, radikális ébredési szolgáló, akinek megalkuvás nélküli üzenete van Jézus természetfeletti erejéről. Az Inhabit Fire Ministries alapítója, aki megbízható pontossággal szolgál az ismeret beszédének és a gyógyulás ajándékainak a területén. Amikor a drogos rehabilitáción vett részt, akkor ismerte meg az Evangéliumot, majd egy dinamikus élményt élt át Jézus Krisztussal, és örökre megváltozott. Michael és a felesége, Amanda, ma már a világot járják, és a Menny Királyságának a nyers erejét és szeretetét hordozó üzenetét hirdetik és mutatják be. Észak-Karolinában, közvetlenül Charlotte városa mellett laknak, és amikor otthon vannak, a MorningStar Gyülekezetbe járnak.
- - - - - - -
Forrás: The Elijah List
Fordítás: Országh György