2014. február 2., vasárnap

Családvédelmi petíció

Családvédelmi petíció

Szeretnék megtenni valamit, amiről úgy látom, hogy a tőlem telhető legtöbb és leghelyesebb.

Arról a petícióról van szó, ami az EU parlament elé terjesztett törvényjavaslatról szól. Az angolul megfogalmazott téma, és az ellene szóló tiltakozás és bárki által aláírható petíció lényegét a Hit Gyülekezete magyarul összefoglalta a hírlevelében, ezért az egyszerűség kedvéért ezt is idemásolom, amit lentebb olvashatsz. Természetesen ez egyáltalán nem szól gyülekezeti hovatartozásról, szimpátiáról vagy éppen ellenszenvről, hanem kizárólag erről a témáról, ami mindannyiunkat érint, mindannyian tehetünk azért, hogy a családok ne kerüljenek olyan befolyás alá, ami sok nehézséget, zűrzavart okozhatna a gyermekeinknek is akár az iskolában, akár máshol, az erkölcsi, nevelési kérdésekben, a világról alkotott egészséges képük kibontakozásában.

Természetesen, a homoszexuális illetve bármilyen más módon szexuálisan elferdült embereket Isten is ugyanúgy szereti, mint mindenki mást, mi is, de az egyáltalán nem elfogadható, hogy az évezredek alatt a világba beköltözött bűnök, átkok, hazugságok és a különböző jellegű, szellemi és egyéb hatások következtében kialakult állapotot éppen hogy ünnepeljék, és másokat is arra kényszerítsenek, hogy jónak tartsák.

Én is arra kérlek titeket, hogy írjátok alá a petíciót, ami az EU parlament elé kerül a meleglobbi által kezdeményezett törvényjavaslat megakadályozására.

A linkre kattintva megteheted ezt, a jobb felső sarokban az első helyre a keresztnevedet, utána a vezetéknevedet, majd az emailcímedet és az irányítószámodat írd be kérlek.

Itt található a petíció:

Köszönettel:
Országh György
- - -
További infó a Hit Gyülekezete hírleveléből:

Hit Gyülekezete
Hírlevél

Tiltakozz velünk, hogy megakadályozzuk térnyerésüket az EU-ban és Magyarországon! Már csak közel 30 óránk van ennek kinyilvánítására egy közeli szavazás előtt.

2014 február 3-án az Európai Parlament szavazásra bocsátja azt a baloldali képviselők által benyújtott, úgynevezett Lunacek-jelentést, amely hivatalosan az „EU ütemterv a szexuális orientáción, illetve nemi identitáson alapuló homofóbia és diszkrimináció ellen” nevet viseli.
Az előterjesztők célja annak elérése, hogy ha egy uniós tagállamban egy szülő tiltakozik gyermeke homoszexualitással kapcsolatos iskolai nevelése ellen, akkor homofóbnak minősüljön és szankcionálható legyen. A javaslat ugyanakkor nem rendelkezik a szülőknek a gyermekeik nevelésére és oktatására vonatkozó jogainak védelméről.
Ha a javaslatot elfogadják, az EU intézmények és a tagállamok kötelesek lesznek részt venni egy átfogó homoszexuális esélyegyenlőségi programban. Továbbá a jövőben semmilyen EU jogszabály nem kerülhet szemben a homoszexuális és leszbikus életformát élők alapvető érdekeivel.
A meleg lobbi ütemterve szerint ezek a lépések vezetnek majd el minden tagállamban az egynemű párok „házasságának” elismertetéséhez, a későbbiekben pedig megnyitnák az utat számukra az örökbefogadások, a mesterséges megtermékenyítések és a béranyaság előtt is
A jelentés megkísérli a homoszexuális, leszbikus életmódot és törekvéseket elutasítók elhallgattatását, mivel lehetővé tenné velük szemben a „gyűlöletbeszéd” és „gyűlölet-bűncselekmény” jogi kategóriáinak alkalmazását.
Kattints erre a linkre és írd alá a nemzetközi petíciót a jobb felső sarokban (keresztnév beírása, vezetéknév beírása, e-mail cím, ország (Hungary) kiválasztása, irányítószám beírása)! http://www.citizengo.org/en/2882-european-parliament-will-vote-roadmap-special-lgbt-rights-lunacekno?

Együttműködésedet köszönjük!

Hit Gyülekezete