A kereszténység egy része még mindig egy régi csapdában vergődik. A hívő kapcsolatrendszerekben egy-egy felsővonal van a keresztények fölött, konkrétan arról beszélnek például, hogy melyik apostol, vagy próféta, vagy szolgálat "vonalához" tartoznak. Úgy is szokták néha nevezni ezt, hogy kinek a "befedezettsége" alatt állnak, de mivel ezt az téves szemléletet az Úr elkezdte leleplezni az utóbbi időkben, és híresebb szolgálók is korrigálták már saját magukat, ezért már ritkábban halljuk így. De attól még megmaradt az alárendeltségi viszony rendszere.
Ez a "felsővonal" szemlélet van a "network marketing" hálózatépítéses üzletben, vagy más szóval az MLM üzletekben. Ezek a maguk helyén betöltik a szerepüket, (akár jobbak, akár rosszabbak), de Krisztus Gyülekezete nem a világ mintájára kellene hogy épüljön.
 |
| Egy tipikus MLM hálózat üzleti szintjei |
Ez ugyanaz, amitől Pál a korinthusiakat féltette, és arra intette őket, hogy hagyják abba ezt.
"Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: "Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé." Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg?" (1 Kor 1:11-13)
"Ha az egyik ezt mondja: "Én Pálé vagyok", a másik pedig azt: "Én Apollósé", nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja." (1 Kor 3:4-7)
Szolgák csupán. Ezt mondja Pál saját magáról és a többiekről, akikre előszeretettel hivatkoztak az akkori hívők is, egyfajta emberi gondolkodásmóddal.
Talán néhány helyen rutinosan, mosolyogva bólogatnak a hívő testvéreim ezekre az igékre, de amikor a nagy szolgálók jönnek, akkor összekacsintanak (talán csak gondolatban) hogy "azért mi ezt a vonalat követjük". Akár régi tanítókról, akár a prófétai mozgalomról, akár a kegyelem irányzatról legyen szó, vagy bármi másról, mindenhol felüti a fejét ez a mentalitás. Felemelkedik egy új látás, jönnek a képviselői, és a régi mentalitás rabjaiként élő hívők ugyanazzal a rossz, eltorzult szemlélettel fogadják.
A folytatásban még ennél is továbbmegy Pál:
"Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené." (1 Kor 3:21-23)
Nem a hívők tartoznak ezekhez a szolgálókhoz, hanem mindezek a szolgálók tartoznak a hívőkhöz. Ugyanabban a listában sorolja fel Pál a szolgálókat (a "nagy" szolgálókat), mint az örökségünk részeként megkapott világot, és minden mást. Ez azt jelenti, hogy az apostolok mind a tiétek! A próféták mind a tiétek, a kisebb és nagyobb szolgálók, a hibáikkal és az áldásaikkal együtt: mind hozzátok tartoznak! A "felsővonalunkat" pedig egyetlen személyben határozza meg: Jézus Krisztus személyében, aki fölött már csak az Atya Isten van.
Ne szégyenítsük meg az Ő nevét, és ne csökkentsük le a mi URUNK tekintélyét emberek tekintélyével. Meggyőződésem, hogy az egyik oka annak, hogy még mindig homályosan látjuk az Urat, az, hogy emberek tekintélye homályosítja el az Úr tiszta, egyedüli dicsőségét a keresztények között. Igaz, hogy az Úr is szokott adni tekintélyt az Ő embereinek, de ha végre igazán meg akarjuk ismerni Őt, sokkal jobban, mint valaha, akkor félre kell tennünk minden akadályt. Az emberek tekintélyét is - és mindenki csak Jézus Krisztushoz tartozónak vallja magát (a szívében is), másrészt pedig egymást is ilyennek tekintsük, nem csupán magunkat.
A mennyei vének nagyon jól tudják ezt, ezért amikor a mennyei lények hálát és dicsőséget adnak a trónon ülőnek, az örökkévaló Istennek, akkor ők leteszik a saját koronáikat a trón elé, és leborulnak előtte (lásd Jelenések 4:9-11). Ha az Úrtól kapta valaki a tekintélyét, nem kell féltenie azt: az Úr felmagasztalja azokat, akik megalázzák magukat.
(O.Gy.)
