2014. január 5., vasárnap

Felfedezni, hogy ki Ő valójában

SHELLY MATHIS
Kremmling, Colorado

Felfedezni, hogy ki Ő valójában

Egy látomásban  láttam egy alakot, akinek az egész lénye be volt takarva különböző öltözetek vastag rétegeivel. Lehetetlen volt megállapítani, hogy ki ő. Elkezdtem leszedegetni a rétegeket, hogy felfedhessem, ki van alatta. Amikor az utolsó ruhadarabot is levettem, megláttam valakit, aki tiszta fényből volt, és teljes dicsőséggel sugárzott.

Majd meghallottam, amint ezt mondja: "Sokan közületek, gyermekeim, így láttok engem. Amit belőlem észleltek, az olyan elképzelések rétegeiből épül fel, amik vallásos hagyományokból, mások elmondásaiból, nehéz körülményekből és az ellenség hazugságaiból származnak. Ezek a felfogások egyszerűen megtévesztőek. Ebben az új időszakban egy dicsőséges munkát fogok elvégezni azokban, akik buzgón törekednek arra, hogy felfedezzék, ki Vagyok Én. Fel fogok tárni minden téves elképzelést, és segíteni fogok, hogy módszeresen leszedegessétek, egyiket a másik után. Minden ilyen leszedésnek nagy felszabadulás és mélyről fakadó öröm lesz a következménye. Ha kitartóak lesztek, akkor igazságban, tisztán és szellemi valóságban fogjátok szemlélni az Atyát, a Fiút és a Szent Szellemet. És örökre megváltoztok!"

Példabeszédek 8:17 Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.

Jeremiás 29:13 És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.

- - -
A Faith Tabernacle weboldalán jelent meg 2014 január 5-én.