2014. január 24., péntek

Egy új kapu nyílik ki a Mennyben

Egy nagyon időszerű prófécia, amiben olyan kijelentéseket olvashatunk, amelyek megerősítik az eddig jött, 2014-re előremutató üzeneteket. Az Úr csodálatosan pecsételi meg az Ő üzeneteit, és ezáltal erősíti a hitünket, a látásunkat! (O. Gy.)
- - - - - - -

Doug Addison:
Prófétai szó 2014-re: Egy új kapu nyílik ki a Mennyben

Fordította: Patkó Richárd
2014. január 16.

Isten új kaput nyit meg a mennyei valóságba 2014-ben mélyebb kinyilatkoztatással és nagyobb erővel. Ez egy új időszak kezdete, és a szárazságnak – amelyet az utóbbi néhány évben tapasztaltunk Isten Királyságában – most vége van. Számítsatok egy megerősödésre a szellemi ajándékokban, álmokban, látásokban és természetfeletti találkozásokban. Ez egy új lehetőséget fog megnyitni számotokra, hogy egy új szintre lépjetek, és lássátok az fáradozásotok gyümölcseit.

Jel.4,1 „Ezek után láttam: egy ajtó nyílt ki a Mennyben, éppen előttem. Hallottam ugyanazt a hangot, amelyet korábban. Olyan volt, mint a trombitaszó, és azt mondta nekem: Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek ezek után kell megtörténniük!”

Isten három lépése
Látni fogjuk, ahogy elkezdődik Isten egy új mozgása/cselekvése, amely részekben, lépésekben fog megjelenni a következő néhány évben. Ebben az évben Isten véget vet egy szellemi szárazságnak, amelyben 2008 óta benne voltunk. Volt egy álmom, amelyben egy angyal jött és azt mondta nekem, hogy most a páratartalom szintje 8-as (ami az új kezdetek száma).
Ézsa. 44,3 „Vizet öntök a szomjas földre, s elárasztom a sivatagot. Kiöntöm Szellememet gyermekeidre és áldásomat utódaidra.”

Isten ezen mozdulásának első része felfrissülést hordoz magában a megfáradtaknak. Mini-megújulásokat fogsz tapasztalni az Ő jelenlétében és a benned lévő ajándékokban. Sok ember olyan sok ideje szenved a megtört reménytől, hogy szükségük van arra, hogy újra meglágyuljanak és újra feltöltődjenek.

Ennek a mozdulásnak a második része a Szent Szellem egy új esőjét jelenti, amely azokra jön el, akik azokat keresik, amiket Isten eltervezett számukra. Ez a mozgás, mozdulás, isteni megnyilvánulás nagyon furának fog tűnni, mivel Isten mindenféle embert kezd maga felé húzni. Ennek közepén, egy új generáció ébred fel és nyílik meg Isten szeretete, ereje és elfogadása felé. 

A következő fázis Isten erejét fogja elhozni úgy, ahogy azt még soha nem tapasztaltuk. Ez Isten égő jelenlétének és gyógyításának egy új szintje lesz. Ez egy új gyógyító hadművelet kezdete csodákkal, jelekkel és mélyebb kinyilatkoztatással.

Prófétai szavak 2009-ből
Isten azt mutatta nekem, hogy 2009-ből sok prófétai szó, amelynek eredetileg 2010-ben kellett volna beteljesülnie, elhalasztódott mostanáig. Megnéztem a naplómat, és valóban több 2009-es prófétai kijelentést találtam, amelyek eddig nem teljesedtek be, viszont épp most történnek. Kaptam egy megerősítő e-mailt is egy barátomtól, akinek életében elkezdett beteljesedni egy prófétai szó, amelyet éppen 2009-ben mondtam neki. Nézzetek bele a naplótokba és keressetek próféciákat és álmokat 2009-ből. Készüljetek fel arra, hogy azok egy magasabb szinten fognak kibontakozni az előttünk álló időszakban. 

Megbékítés vádolás helyett
A vádlás szelleme uralta az Egyházat az utóbbi néhány évben, és ezzel egészségtelen légkört hozott létre. Amikor mást vádolunk, anélkül, hogy megoldást próbálnánk találni, óvatosnak kell lennünk, hogy Isten céljai helyett vajon nem a sötétséggel értünk-e egyet egy emberrel kapcsolatban. A sátánnak adott egyik név a hívők vádolója (Jel.12,10 „Ekkor hangos szót hallottam a Mennyben, amely ezt mondta: Most lett a szabadítás, a hatalom, a Királyság Istenünké, és a hatalom az Ő Krisztusáé, mert a testvéreink vádolóját levetették, azt, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk előtt.”). Nagyon óvatosaknak kell lennünk, hogy ne vádoljunk másokat, hanem építsük őket. Isten kiárasztja a megbékítés szellemét, hogy megrendítse az erős negatív vádlást. Sok bibliavers beszél arról, hogy áldjuk az embereket, ahelyett, hogy átkoznánk őket (Róma.12,14 „Még azokat is áldjátok meg, akik rosszat mondanak rólatok, vagy rosszat tesznek veletek! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!”)
2.Kor.5,18 „Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített Önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta a megbékéltetésnek a szolgálatát, hogy másoknak is segítsünk kibékülni Vele.”

Boldog születésnapot!
Ebben az évben mindenki kapni fog egy új ajándékot Istentől a születésnapjára. Ez lehet a már meglévő ajándékok egy nagyobb mértéke, vagy akár új ajándékok, például gyógyítás, prófétálás, szolgálat, stb. Így készüljetek fel arra, hogy kapni fogtok születésnapi ajándékokat Isten jelenlétének egy nagyobb mértékével együtt.


Ajándékok és elhívások ’újrarendezése’, átrendezése
Ebben az évben Isten felszabadít ajándékokat és elhívásokat az adás, adakozás és ajándékozás szellemével – hasonlóan azokhoz, mint amilyeneket azoknak az embereknek adott, akik viszont már abbahagyták ezek használatát, vagy már a Mennybe mentek. Ezekből a szellemi ajándékokból és elhívásokból sok azoké lesz, akik alázatban jártak, Istent keresték, és nem magukat építgették föl, nem büszkeségben, kevélységben jártak. Isten felemeli azokat, akik alázatosak voltak. Néhányan közülük olyanok lesznek, akikre a legkevésbé számítottunk. Azok, akik megkapják ezeket az ajándékokat és elhívásokat, azoknak életük, szolgálatuk vagy vállalkozásuk hirtelen felgyorsul. Ugyanakkor azok az emberek, akik a saját életüket, saját szolgálatukat építgették, és másokat a saját érdekeik és saját hasznuk elérésére használtak, hanyatlást fognak tapasztalni, átélni. Isten szeretete még mindig velük lesz, de már nem lesz meg bennük az a frissesség, ami valaha volt.

Jezabel szelleme lelepleződik
2014 egy olyan év lesz, amelyben Jezabel szelleme lelepleződik az Egyházban, a kormányzásban és a gazdaságban is. Azok az emberek, akik ezzel a megosztó és szétválasztó szellemmel működtek, lelepleződnek. Isten egy új stratégiát jelent ki arra vonatkozóan, hogy a Jezabel szellemének szorítását és csápjait elmozdítsuk és eltávolítsuk, amelyek újra és újra ellenálltak és akadályozták Isten korábbi mozdulásait, lépéseit.

Isten új napirendi pontja
Istennek egy új napirendi pontja van erre az évre: gyógyulást és megbékülést hoz azokra az emberekre, akik keresztényektől kaptak sebeket és elutasítást. Sok olyan ember van, akiket keresztények sebeztek meg. Ennek nem így kellene lennie. Isten szeretete mindenki számára van, és meg kell mutatnunk Isten szeretetét azoknak, akiknek a leginkább szükségük van rá. Gyakran ők azok, akik ilyenek miatt vétkeztek, vagy azok, akiknek más nézőpontjuk van. Isten most magához vonja a szellemileg csavargókat, a kiközösítetteket, és végighúz egy hálót a tenger fenekén, amely összegyűjt minden féle embert az élet minden területéről.

Annak érdekében, hogy Isten ezen napirendi pontjának részei legyünk, feltétel nélkül szeretnünk kell és késznek kell lennünk arra, hogy olyan emberekkel járjunk együtt, akiket elutasítottak és megsebeztek. Szeretet és rengeteg kegyelem szükséges, hogy ennek az új, Isten általi mozdulásnak részei legyünk, amely a szellemileg csavargókért és kiközösítettekért lesz. Igen, Isten ott jár a tetkósok és piercingesek között, azok között, akik szeretik a vámpírokat és a zombikat, a melegek és a leszbikusok között, a new age-esek között is, és azok között is, akik olyan politikai pártokat támogatnak, akiket jelenleg nem sok keresztény fogad el.

[Steve Shultz, az Elijah List szerkesztőjének megjegyzése: Jézus azt mondta a Ján.12,32-ben: „Ahogyan engem fölemelnek, felmagasztalnak a Földről, akkor minden embert magamhoz vonzok.” Az Úr vágya és szándéka az, hogy elérje a legsötétebb sarkokat is a Földön, hogy a Szent Szellem által annyi ember, amennyi csak lehet, igent mondjon Jézus Krisztusnak. Nincs olyan embercsoport, amelyből a Szent Szellem nem szeretne sokakat Jézusnak megnyerni.]

Isten a nők között is erőteljesen mozog, és sokakat új tekintélyi, hatalmi pozícióba léptet elő.

Az anyagi, gazdasági, pénzügyi romlás és csőd megtört
Öt évvel ezelőtt az Egyesült Államok és a világ többi részének legnagyobb része egy nagy anyagi, pénzügyi visszaesést és csökkenést tapasztalt. Az USA történelmének egyik legnagyobb csődjét élte meg 2008 szeptemberében. Most pedig egy öt éves teljes visszafordulást, ’pálfordulást’ fogunk látni ebből a visszaesésből és csökkenéstől. Isten éppen most nyit meg új lehetőségeket emberek számára, hogy mindent visszanyerjenek, mindent visszafizessenek nekik, amit abban az időben elveszítettek. Sőt, a Mennyből Isten Királysága szerinti pénzügyi, gazdasági stratégiák szabadulnak fel, amelyek radikálisan megváltoztatják a pénzügyi, anyagi helyzeteiteket, ha hallgatok erre és megcselekszitek. 

Fontos, hogy ne figyeljünk a negatív hírekre, negatív beszámolókra, nehogy abba a hitbe sodródjunk bele, hogy mindannyian lefelé, a csőd felé tartunk. Ez a cselekvés, az aktivitás ideje, és nagyon hasonlít arra, amit Izsák tapasztalt az 1.Mózes 26-ban. Amikor egy nagy éhínség volt a földön, Izsák hallgatott Istenre, és más utat választott, mint abban a korban a legtöbb ember. A 12-es vers azt mondja, hogy ennek következtében 100-szorosat aratott az éhínség idején.
1.Móz.26,12 „Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta még abban az esztendőben, mert úgy megáldotta őt az Úr.”

2014 az Isten rajtunk lévő kegyelmének az éve. Isten olyan embereket támogat, segít és léptet elő most, akik szeretnek, irgalmat gyakorolnak, és nem döntenek le azért másokat, hogy mélyebb sötétségbe hajszolják őket. Izgalmas ebben az időszakban élni, mert ha szenvedtél, veszteségeid voltak vagy az ellenség ismételt támadásait tapasztaltad, Isten most mind visszafizeti ezeket neked. Minden, amit tenned kell az, hogy kérsz és válaszolsz. Menj keresztül az új arany kapukon, amelyek megnyílnak!

Ez egy áttörésekkel és jóra fordulásokkal teli év lesz. Áldjon meg Isten gazdagon minden ajándékkal, amelyre szükségetek lesz ebben az évben a sikerhez!

- - - - - - -
A prófécia eredetileg az Elijah List (Illés Lista) angol nyelvű hírlevelében jelent meg január 16-án, a magyar változatot a Dávid Sátora Gyülekezet tette közzé a 2014. január 19-i hírlevelében.