2014. január 31., péntek

Prófécia 2014. január 31.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 31.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Felszabadítalak arra, hogy sok területen kibontakozz, mondja az Úr. Sok olyan dolog, amivel korábban foglalkoztál, fejlődésen fog keresztülmenni a kreativitás terén, miközben változtatásba kezdesz, és új ötleteket dolgozol ki, új módszereket az egyes dolgok elvégzésére, és a problémák jobb kezelésére. Én kijelentést és bölcsességet adok neked ennek a most következő lépésnek a megtételéhez, úgyhogy nincs mitől félned. Csak bízz Bennem, hogy rávezetlek arra, hogy még teljesebb módon megértsd, hogyan hozhatod ki a legtöbbet a fizikai, a mentális és az érzelmi erőforrásaidból.

Ésaiás 55:9 Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim útjaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!

2014. január 30., csütörtök

"Akiket arra hívtam el, hogy sokat bízzak rájuk..."

Annyira vagy erős, amennyire az alapod
Elaine Tavolacci


Egy felhőkarcoló felépítéséhez sokkal több munka kell, mint egy kunyhóhoz. A felhőkarcoló építésénél olyan anyagok kellenek például, mint az acél a szerkezetéhez, vagy beton az alaphoz. Vannak olyan felhőkarcolók is, amelyeket a földrengés veszélyes területeken speciális módon építenek. A jól előkészített és letesztelt terv alapján épült ház, a megfelelő anyagok használatával, sértetlen marad mindenféle rázkódás, vihar vagy földrengés után is. A kunyhó építéséhez viszont valószínűleg faanyagot és szögeket használnál, és nem lenne cement az alapjában, így ki lenne téve a vihar veszélyeinek. Ha az Úr többet vár el tőled, mint más keresztényektől, nagyon valószínű, hogy azért teszi, mert mélyebb és erősebb alapot ás az életedben, mivel nagyobb tervei vannak az életeddel vagy a szolgálatoddal.

Az Úr azt mondja, arra hívlak benneteket, hogy erősek, mozdíthatatlanok és rendíthetetlenek legyetek. Azokat keresem, akiket nem tud könnyen kimozdítani és megingatni semmilyen megpróbáltatás és a világ rendszerei. Sokatoktól van elvárva, hogy megtegyenek mások kedvéért egy plusz kilométert, és akiket arra hívtam el, hogy sokat bízzak rájuk, azoknál követelmény, hogy erősebb és mélyebb alapozásuk legyen. Pontosan emiatt hívtalak el arra, hogy magasabb mérce szerint élj. Ahogy a fának is oda-vissza kell hajlani az erős szélben, hogy ki ne törjön, a felhőkarcolónak is így kell lennie. Egy magasabb elvárásnak kell megfelelned, és az életedbe helyezett elhíváshoz méltóan kell járnod. Engedd meg, hogy elvigyem tőled azokat a dolgokat, amik akadályoznak a növekedésben, és azokat az embereket, akik eltérítenek mindazoktól a dolgoktól, amikre elhívtalak. Kerülj összhangba az akaratommal, és ne légy hajlandó belekeveredni semmibe, ami rombolná az életedet, és rossz hírbe hozná a nevedet. Azok, akikben van erő és elhatározás, magasabbra jutnak. Akik mélyebbre ásnak, azoknak erősebb alapjuk lesz. Akik állhatatosak, azok építenek precíz pontossággal.

Maradj meg állhatatosan az Én igémben, hogy ne akadjon meg a folyamat. Maradj meg az imádságos beállítottságban, hogy megerősödj. A világ legmagasabb épületeihez hasonlóan, úgy alkottalak meg téged, hogy ellenállj azoknak a megrázkódtatásoknak, amiket a nehéz időkben lehet tapasztalni. Engedd meg Nekem, az építészmesternek, hogy olyan szerkezetet építsek, ami nem törik könnyen, és nem reped meg a nyomás alatt. Engedd, hogy az igém szerint építsem meg az alapodat. Éld úgy az életedet, hogy szinkronban legyen az Én terveimmel. Ne lásd magad alkalmatlannak vagy gyengének, mivel Én erős toronynak hívtalak el. Ne gondold, hogy nem vagy alkalmas arra, hogy használjalak, hanem folyamatosan törekedj annak a megvalósítására, amit a szívedbe helyeztem. Nem a test szerinti bölcseket keresem. Nem azokat keresem, akik a világ mércéje szerint nemesek. Új ajtókat nyitok meg neked a következő hónapokban, amelyek hasznosak lesznek abban, amire teremtettelek. Ne terheljenek le a feladatok, engedd, hogy Én vezesselek lépésről lépésre! Az életedre szóló tervem folyamatosan fog kibontakozni, ahogy bizonyítod, hogy képes vagy kitartani, mondja az Úr.

Lukács 6: 46-49 
Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem teszitek, amit mondok? Aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és azok szerint cselekszik: megmutatom nektek, kihez hasonló. Hasonló ahhoz a házépítő emberhez, aki leásott, mélyre hatolt, és a kősziklára alapozott: amikor árvíz jött, beleütközött az áradat abba a házba, de nem tudta megingatni, mert jól volt megépítve. Aki pedig hallotta beszédeimet, de nem azok szerint cselekedett, az hasonló ahhoz az emberhez, aki alap nélkül a földre építette a házát: beleütközött az áradat, és azonnal összeomlott az a ház, és teljesen elpusztult."

1 Korinthus 1:25-26 
Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtlensége erősebb az embereknél. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívatnak közületek bölcsnek test szerint, nem sokan hatalmasnak, nem sokan nemesnek

1 Korinthus 3:9-15 
Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus. Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, szalmát; az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja kipróbálni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.

Prófécia 2014. január 30.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 30.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: 

Ismerem a nehézségeket, amelyekkel szembetaláltad magad, és a megtörtséget, ami ezután jött, és azt akarom, hogy állj rá az igém szilárd fundamentumára, hit által. Semmi sem lehetetlen Nekem. Én meggyógyítom, ami megtört, és teljes helyreállítást hozok. A békesség és a biztonság helyére telepítelek, és ott megépítelek téged. Felhozlak a nyomorúságból, és magasra állítalak, mondja az Úr.

Zsoltárok 91:14 Mivel szeretettel csügg rajtam, megmentem őt; biztonságba emelem őt, mert ismeri nevemet.

2014. január 29., szerda

Rick Joyner: A szélsőségesség elkerülése

A szélsőségesség elkerülése
A Nagy Küldetés, 5. rész

2014., 5. hét
Rick Joyner
Word for the Week / Heti Üzenet

Az éretlenek és az instabil emberek hajlamosak szélsőségesen látni és tenni bizonyos dolgokat. Persze az is igaz, hogy vannak szélsőséges igazságok is. Aki ezeket látja és ezeket éli meg, másokhoz képest biztos, hogy szélsőségesen fog viselkedni. Akik viszont semmi mást nem látnak, csak szélsőségeket, azok általában a leginkább megtévesztett emberek szoktak lenni. Az élet ösvénye szinte mindig szélsőségek között található meg.

Az élet ösvénye két oldalán húzódó árkok általában: a törvényesség az egyik oldalon, és a törvénytelenség a másik oldalon. Vannak olyanok, akik gyakorlatilag minden igazságot az egyik ilyen szélsőséghez kapcsolnak. Sokan azok közül, akik az egyik ilyen árokba beleesnek, egyszer csak túlreagálják, és végül a másik oldalon található árokba esnek át. Az élet ösvénye keskeny. Kevesen vannak, akik megtalálják, vagy akiknek sikerül megmaradni rajta. Ennek a tanulmánynak az alapvető célja, hogy megmaradjunk az élet ösvényén. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy ha többet gondolunk magunkról, mint amit kellene, és azt hisszük, hogy csak nálunk van az igazság, és nem eshetünk tévedésbe, akkor vagyunk az elesés legnagyobb veszélyében.

A Galata levél azt mondja nekünk, hogy azt fogjuk aratni, amit vetünk. Ha kegyelmet akarunk aratni, akkor azt is kell vetnünk. Ha könyörületet akarunk kapni, akkor könyörületet kell adnunk. Ebből fakadóan, határozzuk el, hogy kegyelmet fogunk tanúsítani azok felé, akik talán másképp látnak bizonyos dolgokat, különösen olyan kérdésekben, amelyekkel éppen foglalkozni akarunk. Azt is határozzuk el, hogy mindig alázatosan nyitottak leszünk a helyreigazításra. Ez nem azt jelenti, hogy automatikusan megváltoztatjuk az álláspontunkat, csupán azért, mert valaki nem ért velünk egyet, viszont maradjunk nyitottak, és figyeljük meg az ő álláspontját, hátha van benne olyan igazság, amit el kell fogadnunk. Ez szükséges, ha meg akarunk maradni az élet ösvényén.

Krisztus testében a legborzalmasabb szakadások néha azok között történnek, akik 99%-ban egyetértenek, de egy dologban nem, és emiatt összekülönböznek. Ez a szélsőségesség - ami a megtévesztés gyökere. Ez a gyökér általában az éretlenségből származik, vagy az instabil állapotból, vagy a biztonságérzet hiányából. De még így sem tartom elég bölcsnek magamat ahhoz, hogy mások motivációit meg tudjam ítélni egyértelmű bizonyíték nélkül. Ha azokat kellett volna elszenvednem, amiket ők éltek át, talán sokkal rosszabb állapotban lennék, mint ők most. Ezért úgy döntöttem, hogy a kegyelem és a könyörület magvait hintem, ahol csak tudom, miközben a saját meggyőződéseimet nem adom fel, ha nincs egyértelmű bibliai bizonyíték, ami arról szólna, hogy mégis meg kell tennem.

A Filippi 1:9-10-ben van egy alapvető igazság, ami szükséges ahhoz, hogy helyesen lássuk és értsük az igazságot:

És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban és jobban bővölködjék ismeretben és minden megértésben; Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára.

Semmiről és senkiről nem fogunk tudni helyes véleményt alkotni szeretet nélkül. A szeretet az alapja az igazi "ismeretnek" és "minden megértésnek". Ami még az élettapasztalatok ismereténél és az azok alapján való megítélésnél is fontosabb, az, hogy szeressük azt az embert. Lehet, hogy nem értek egyet a tanításaival, vagy a véleményével, de ha nincs bennem őszinte szeretet iránta, akkor nem fogom azt állítani, hogy értem, miért hiszi azt, amit hisz. Miért olyan fontos ez?

Arra vagyunk elhívva, hogy szeressük az ellenségeinket. Az, hogy kegyelemmel és könyörülettel reagálunk arra, ahogyan mások képviselik a hitüket, miközben továbbra sem értünk egyet velük, megkönnyíti azt, hogy szeretni tudjuk őket. Így fogjuk tudni igazán megérteni őket. A megértés azt igényli, hogy belegondoljunk a másik ember nézőpontjába. Az az elhívásunk, hogy minden népet tanítvánnyá tegyünk, viszont senkit sem tudunk tanítvánnyá tenni, akit nem értünk meg.

- - - - -
Forrás: MorningStar Ministries - Avoiding Extremism - The Great Commission, Part 5
Fordítás: Országh György

Prófécia 2014. január 29.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 29.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: 

Kedvesem, azt akarom, hogy tudj róla, hogy olyan helyzetekkel fogod szembetalálni magad, amelyek rendkívül nagy türelmet követelnek meg tőled ahhoz, hogy túl legyél rajtuk. Semmit sem erőltethetsz, de bízhatsz Bennem, hogy bölcsességet adok neked, miközben tökéletes rend alakul ki. Nyisd meg az elmédet és a szívedet, hogy olyan dolgokat tanulhass meg, amiket másképp nem lett volna lehetőséged megérteni. Soha ne kételkedj abban, hogy veled vagyok, és hogy Én igazgatom a lépéseidet, mondja az Úr.

Ésaiás 41:10 Ne félj, mert veled vagyok! Ne aggódj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, sőt, megsegítelek! Igazságos jobbommal felkarollak, és megtartalak.

2014. január 28., kedd

Prófécia 2014. január 28.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 28.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: 

Álljon rá a szíved, a hited és az akaratod, hogy átvedd mindazt, amit Én ígértem. Minden, amit a megváltás terve által elérhetővé tettem: a tiéd, hogy birtokold, a sajátod legyen. De ezt a kérdést a saját szívedben le kell tisztáznod, és tudnod kell, hogy az Én szeretetem és áldásaim nem csak néhány kiválasztottnak járnak, hanem mindenkinek, aki hisz; mondja az Úr.

Apostolok Cselekedetei 10:34-35 Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves Őelőtte, aki Őt féli és igazságot cselekszik.

Emlékeztető: Imádat Sátor február 8-án

Csak emlékeztetőül írom, hogy a következő Imádat Sátor alkalom dátuma:

FEBRUÁR 8.

Kezdés 17.00 órakor.

Látogass el az Imádat Sátor weboldalára, és ismerkedj meg bővebben a szolgálattal, valamint lájkold a Facebookon, hogy mindig frissen értesülj az aktuális infókról!

És nem utolsó sorban: Gyere el az Imádat Sátor alkalmára, ahol bármiféle kötelezettség nélkül részt vehetsz, imádjuk együtt Istent, felszabadulva a Szent Szellem jelenlétében, prófétikus légkörben, és még egy jót beszélgethetünk is a végén!

Szeretettel várlak Miskolcon a Vörösmartyban!

2014. január 27., hétfő

Isten hatalmas fegyvereinek a felfedése

Victoria Boyson:
Isten hatalmas fegyvereinek a felfedése
és
Ragadd meg az Ő kegyelmének a napjait

"Mert igaz, hogy ebben a testben élünk, de nem közönséges fegyverekkel harcolunk, ahogyan az emberek szoktak. A mi fegyvereink nem ember alkotta eszközök, hanem szellemi fegyverek, amelyek Isten ereje által hatásosak! Ezekkel le tudunk rombolni minden büszke erődítményt, amelyet az ellenség azért épített, hogy Isten igazi megismerését akadályozza. Le is rombolunk minden emberi okoskodást és vitatkozást, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen a Krisztusnak!" 2 Korinthus 10:3-5 EFO

Ha tényleg hiszünk abban, hogy a természetfelettiben egy nagy háború folyik a mi érdekünkben, akkor bizonyára azon vagyunk, hogy a Menny oldalán mi is harcba szálljunk. Biztos vagyok benne, hogy egyetértetek velem, de hogyan tudunk ebben mi részt venni? Ha "nem közönséges fegyverekkel harcolunk", akkor hogyan harcolunk? Ha a harci fegyvereink nem ebből a világból származnak, akkor mik azok - és hogy néznek ki?

A foglyok kiszabadítása

Évekkel ezelőtt, amikor a férjemmel ifjúsági pásztorok voltunk, az egyik kamasz édesanyja nagyon megorrolt ránk. Az egyik összejövetelen a sarokba szorított, és tájékoztatott róla, hogy mit gondol rólunk, de nem sokat értettem abból, amiket mondott. Nem tudtam vitatkozni olyan dolgokkal, amik egyszerűen nem voltak igazak, mivel ő nem hitte el azt, amit a védelmünkben válaszoltam neki. Úgy letámadt engem, hogy a dühtől már el volt kékülve.

Miközben a hölgy ott ordibált velem, a Szent Szellem ezt oltotta a szellemembe: "Mondd meg neki, hogy szereted!" "Rendben", gondoltam, és így is tettem. Abban a pillanatban, hogy azt mondtam neki, hogy szeretem, a nő lefagyott! Valami hirtelen átkattant benne, és teljesen elolvadt. Elkezdett sírni, és valóságosan megtelt szeretettel felém is, és önmaga felé is.

A mai társadalomban a szeretet nagyon be lett szennyezve, pedig ez a legerősebb fegyver, amit Istentől kaptunk. Az ellenség szemében a szeretet teljesen értelmetlen dolog. Nem tud küzdeni ellene, mert nem is érti. Semmilyen szempontból sem tudja felfogni Istennek az emberiség iránti szeretetét, és ki sem tudja fürkészni Isten szeretetét, ami rajtunk árad át egymás felé. Nem bírja megérteni a feltétel nélküli szeretetet, és nem is tud mit felelni rá - úgyhogy menekül.

Tíz évet előre szaladva az időben, egy másik gyülekezetnél munkálkodtunk, és Szent Szellem egy másik helyzetre hívta fel a figyelmemet. Az egyik barátom valamiért nagyon megharagudott rám, és elkezdett egy pletykát terjeszteni rólam. A közös barátaink hirtelen már nem álltak szóba velem, és szó szerint elfordultak, amikor rájuk köszöntem.

A férjemmel elkezdtünk imádkozni emiatt a helyzet miatt, és ez alkalommal Szent Szellem azt mondta a férjemnek, hogy kérjen meg engem, hogy adjak annak a nőnek egy csokor virágot. Hmmm... Egy ideig imádkoztam még, azt remélve, hogy én más kijelentést kapok. A logikus gondolkodásom (vagy inkább a testi) ezt mondta: "Én nem csináltam semmi rosszat, miért nekem kell kezet nyújtani?"

Isten fegyverei értelmetlenek a testi elme számára, de hihetetlenül erőteljesek a természetfeletti területen. Talán soha nem értjük meg, vagy soha nem döbbenünk rá, mekkora hatást tudunk gyakorolni az Ő területén. Ezért van az, hogy egyszerűen csak engedelmeskedünk Neki.

Kocsiba ültünk, és elmentünk a nő házához, majd odamentem az ajtóhoz, és becsengettem. Az első pillanatban ledöbbent, ahogy meglátott, de az még jobban megdöbbentette, ahogy átadtam neki egy csokor virágot. Nos, én sem értettem az egészet, és ő sem, de az értelemtől függetlenül, a kiváltott hatás egy abszolút csoda volt. Elállt a szava, és ahogy eljöttem, szégyenlősen annyit mondott, hogy "Köszönöm".

A szívét megolvasztotta egy egyszerű virágcsokor, és Isten Királysága megmutatta a sajátos erőszakosságát egy drága lélek érdekében - aki újra a barátom lett.

A megbocsátás a szeretet egyik olyan oldala, ami szintén meghaladja az ellenség képességeit - képtelen felfogni. Tudjátok, azt nem nagyon tudtam volna megtenni, hogy odamegyek ahhoz a nőhöz, és azt mondom neki: "Megbocsátom, hogy pletykáltál rólam." Ugye? Ezért annak érdekében, hogy bemutassam Isten feltétel nélküli szeretetének a hatalmas fegyverét, és az Ő megbocsátásának a hatóerejét, Isten arra vezetett, hogy vigyek virágot neki.

Csak megjegyzem: Akkor még nem teljesen értettem egyet ezzel a gondolattal, hogy virágot adjak ennek a nőnek. Úgy gondoltam, hogy semmi haszna nem lesz. De szeretem Istent, és ezért azt tettem, amit kért. Úgy voltam vele, hogy legalább kimutatom az Isten iránti szeretetemet azzal, hogy akkor is engedelmeskedem neki, amikor nem értem a dolgot.

Az okoskodások lerombolása

Megint tíz évet ugrunk előre az időben, és egy nemrég előállt helyzetben egy beszélgetés kellős közepén voltam egy úriemberrel, aki egy sérült, fájó lelkű és zaklatott ember volt. Itt sem láttam a lehetőségét, hogy meg tudjam győzni őt. Nem értettem, milyen gondolatok vehették rá őt arra, hogy úgy beszéljen velem, ahogy akkor beszélt. Egyszerűen nem volt rá szavam, hogy megértessem vele, milyen hamis következtetésekben hisz.

Így hát megkérdeztem Szent Szellemet: "Mi történik most ezzel az emberrel?" Hirtelen megláttam egy démoni lény árnyékát a vállán, ami akkora volt, mint egy nagy pók. "Ja!" gondoltam magamban, "Ez hogy nem jutott az eszembe?!" Így már tudtam mi folyik, és a fogaim között halkan megdorgáltam azt a lényt. El is tűnt, a férfi pedig már teljesen másként viselkedett. Így már el tudta fogadni azt a szolgálatot, amivel készültem.

Csak akkor kerül fölénybe az ellenség, ha nem tudjuk, mit csinál. Ahogy megtudjuk, milyen játékot játszik, győztünk. Ugyanis Istenben mi sokkal erősebbek vagyunk nála. Tényleg.

Az ördög azt akarja elérni nálunk, hogy folyamatosan azt játsszuk, amit ő játszik, és úgy, ahogy ő akarja. És ebbe olyan gyakran beleesünk. Mindent megpróbálunk megtenni a testi, természetes világban, amit csak tudunk, egy olyan háborúban, ami egy teljesen más világban zajlik. Ha így harcolunk, akkor nincs esélyünk megállni, és ezt jól tudja az ördög - úgyhogy keményen dolgozik azon, hogy megmaradjunk a természetes szinten folytatott harcban.

Csak akkor fog nyerni, ha beválik a stratégiája. Azon nyomban, hogy bölcsen rálátunk a taktikáira, és megragadjuk Isten hatalmas fegyvereit, a sátán veszít, mi pedig meglátjuk ennek az eredményeit ebben a világban. Az erődítmények és az okoskodások szétolvadnak, amikor azokkal a fegyverekkel találkoznak, amik felfoghatatlanok számukra.

Erősebb vagy

Egyik reggel a férjem éppen készülődött, és megmerevedett háttal jött ki a szobából. Látni lehetett az arcán, úgyhogy megkérdeztem: "Mi a baj?" "Becsípődött egy ideg", felelte. Hirtelen tudtam, hogy ez az ellenség műve, és megláttam egy apró árnyat, valami misztikus alakot, ami megpróbált ártani neki. Tudtam, hogy először az ellenséggel kell elbánni, megdorgálni és megparancsolni, hogy hagyja el. Ezután már a fájdalommal is tudtam foglalkozni, amit okozott. Együtt kértük Isten gyógyító erejét, és Steve tovább harcolt érte. Pár perc múlva a becsípődés elmúlt, és a fájdalma is hamarosan csillapodott.

Erősebb vagy az ördögnél! Erősebb vagy! Csupán a megfelelő fegyverekkel kell küzdened.

A Lukács 11:21-22-ben a következőket mondja Jézus: "Ha az erős fegyveres őrzi a maga házát, akkor biztonságban van a vagyona. Ha megtámadja valaki, aki még nála is erősebb, legyőzi, és elveszi a fegyvereit, amelyekben bízott, akkor a győztes elveszi a legyőzött vagyonát, és a zsákmányt szétosztja." A sátán mindaddig biztonságban van, amíg te nem vagy tisztában a valódi erőddel, amíg az ő módszere szerint harcolsz, és ennek a világnak a fegyvereivel.

Képzelj el egy bankot, ami tele van kinccsel, amit biztonságosan, lakatra zárva őriznek. Hirtelen kicsapódik az ajtó, és két kistermetű öreg néni vonul be rajta. Nos, a természetes szinten az öreg nénik nem valami ijesztőek, de ha egy-egy AK-47-es van náluk, akkor már egy kicsit jobban megijednek tőlük az emberek. Hirtelen a rendelkezésükre áll a bank, és azt csinálnak a kinccsel, amit akarnak.

Ha a megfelelő fegyver van nálad, akkor megváltozol, és megállíthatatlan leszel. Ez tehát a szellemi világban van. Ha emberi fegyverekkel harcolunk, akkor emberi eredményeket kapunk - olyan eredményeket, amelyek a bennünk található, természetes szintű erőnkhöz illenek. Ezt abba kell hagynunk! Nem szabad többé azt gondolnunk, hogy a panaszkodással és a manipulálással bármire is menni fogunk, és el kell kezdenünk úgy harcolni, mint akik tényleg győztesek akarnak lenni!

Jézus így folytatja a Lukács 11:23-ban: "Aki nincs velem, az ellenem van. Aki nem velem együtt arat, az szétszórja a termést." A Menny Királyságának leszünk az akadályai azzal, ha belemegyünk a testi fegyverek használatába. Hát, én elmondhatom nektek, hogy én nem akarok az én Atyám Királyságának az akadálya lenni - SZÓ SEM LEHET RÓLA! Ezért azt akarom megtanulni, hogyan tudok együttműködni Vele.

Az Ő útjait akarom megtanulni, és az Ő hatalmas fegyvereit akarom magabiztosan használni. Feltétel nélkül akarok szeretni, vita nélkül akarok engedelmeskedni, és használni akarom azt a hatalmat, amit Tőle kaptam! Azt akarom, hogy ragyogjon a világosságom, és hatékony harcos legyen belőlem az Ő Királyságáért, mert nagyon szeretem Őt.

Hihetetlenül nagy áldás, hogy ezekben a napokban élhetünk. A Menny Királysága ezekben az időkben ráébreszti a földet annak a tudatára, hogy a menny valóságos. Ahogy magunkhoz öleljük az Atyát és az Ő erejét, megelevenedünk, és hirtelen megváltozva, az Ő szemein keresztül látjuk a helyzeteket. Azokat a csatákat, amiket már évek óta vívunk, hirtelen pillanatok alatt megnyerjük. A mi Istenünk által felgyorsult szabadulást, hatványozott fejlődést és a kegyelem természetfeletti megnyilvánulásait fogunk tapasztalni.

Az Úr ezt mondja: "Így szól az Úr: A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek; megtartalak és nép szövetségévé teszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket; Így szólván a foglyoknak: Jöjjetek ki! és azoknak, akik sötétben ülnek: Lépjetek elő!" Ézsaiás 49:8-9

Isten segítségével ragadd meg az Ő kegyelmének a napjait ezen a földön, az igazság fegyverei pedig legyenek a jobb kezedben és a bal kezedben (2 Korinthus 6:7), és mivel "az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit." (Róma 13:12).

Victoria Boyson
Speaking Life Ministries
Email: victoria@boyson.org
Weboldal: victoriaboyson.com

- - - - - - -
Forrás: The Elijah List
Fordítás: Országh György

Prófécia 2014. január 27.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 27.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Hallgass ide! Tudom, min mentél keresztül. Tudom, milyen kemény volt az elmúlt időszak, amit el kellett szenvedned. Én ismerem annak a valóságát, de kérlek, értsd meg, hogy ez a te hasznodra volt; ez a haszon az erősséged; ez a haszon a Bennem való bizalmad. Amiket elszenvedtél, és amiken keresztülmentél, erősebbé tettek téged, ha elhiszed, hogy valóban így történt. És ahogy most kijössz az új időszakra, azt fogod tapasztalni, hogy az erő, amit Tőlem kaptál, valósággá válik. Ez megfeszített és nagyobbá tett téged, ezáltal nagyobb méltóságban jársz, nagyobb kijelentéssel, nagyobb koncentrálással, mint valaha. Ez az új valóság hasznot fog hozni neked ebben az új időszakban, amely most bontakozik ki előtted. Úgyhogy hagyd azokat a dolgokat az Én kezemben. Azok a dolgok, amiket elszenvedtél, most az ékszereiddé válnak -- elmondják a világnak, elmondják az ellenségnek, hogy valamin keresztülmentél, és győztesen jöttél ki belőle ezen az oldalon. A mai napon lásd magadat győztesnek, mondja az Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Javíts az életed minőségén azzal, hogy még több szellemi tartalmat teszel bele. Nem arra hívtalak el benneteket, hogy nincstelenek legyetek a királyságomban, hanem arra, hogy az Én Igém gazdag táplálékán éljetek, és azon az ösvényen járjatok, ami bővölködő életre vezet. Mégis sokan vannak a népem között, akik úgy élnek, mintha nem jutna mindenből elegendő mindenkinek. Folyamatosan keresd az arcomat, és legyen túláradó az Én Igém és az Én akaratom benned, körülötted és általad, mondja az Úr. János 10:10 A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.

2014. január 25., szombat

Hogyan viszonyuljunk a prófétai üzenetekhez?

Országh György: Hogyan viszonyuljunk a prófétai üzenetekhez?

2013 elején azt írtam, hogy az Úr nem feltételekhez köti most az ígéretek beteljesülését, hiszen már rengeteg hívő imádkozott, kitartott, böjtölt, és kereste az Urat, hogy megtapasztalja, sőt hogy mások is megtapasztalják ezeket. Nagyon sokat tettek már azért, hogy átjöjjenek az áldások. Nem kell valami elvárást teljesíteni, bizonyítani Isten előtt, hogy kiérdemeljük az áldásokat.

Az Úr egyik célja ma is az, hogy a fölösleges, teherként jelentkező elvárásokat levegye a gyermekeiről, hogy felszabadultan nézzenek elébe az Ígéret Földjének. Az Ígéret Földjét el kell foglalni, méghozzá hittel.

Az ígéreteket, a próféciákat nem csak azért adja az Úr, hogy elolvassuk, és azt reméljük "hátha megint valami jó lesz benne"...

Az Úr ígéreteiben mindig jó van elkészítve számunkra

Az Úr ígéreteiben MINDIG jó van elkészítve számunkra - hiszen minden jót nekünk adott Krisztussal együtt. Azt kell megértenünk, hogy bennünket akar felszabadítani, és az életünket, arra, hogy készen álljunk átvenni ezeket az ígéreteket. De ezek nem olyan feltételek, amiket ha nem töltünk be, akkor Isten sem adja meg amit megígért... Nem arról szól a dolog, hogy "ha nem viselkedsz jól kisfiam, akkor nem kapsz ajándékot"...

Nagyon komoly dolgok ezek. Az ígéretek és az azokban szereplő áldások Isten dicsőségét jelentik. Ő megdicsőül abban, hogy mi megkapjuk, amit Ő ígért. Megvalósulnak a tervei. Izrael népe sem csak önmagáért kapta az ígéret földjét, hanem hogy papok királyságaként képviseljék az Élő Istent az egész földön minden nemzet előtt... Nekünk is hasonló elhívásunk van. "Választott nép, királyi papság". Ezért kérlek titeket, hogy ti se csak sóhajtozva olvasgassátok, hanem azt keresve, hogy "hogyan mozdít meg engem ma ez a prófétai szó?" Milyen hitet akar gerjeszteni bennem? Mit kellene észrevennem az életemben ennek a segítségével? Mert Isten már rég azt tervezi, készíti, hogy ezek bekerüljenek az életünkbe.

Jézus tanácsait fogadjuk meg: 
"Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik." (Lukács 11:9-10)

Ezek a mondatok a Lukács evangéliumában a "taníts minket imádkozni" kérés után hangzottak el. Jézus itt három utasítást adott az aktivitásra, és három ígéretet tett hozzá: Kérjetek; keressetek; zörgessetek. Mindegyikhez hozzátette a következményét is (megadatik; találtok; megnyittatik), és utána megerősítette, hogy ezek általános alapelvek, tehát mindenkire igazak. (aki kér, MIND kap, stb.)

A dupla ígéretek itt arra szolgálnak, hogy a leghalványabb kételyeinket is felülírják. Nincs "kivéve ha". A feladatunk, hogy úgy imádkozzunk, hogy az kérés is legyen, de ugyanakkor keresés is legyen, és emellett zörgetés is legyen. Muszáj aktivizálni magunkat, mert ha csak kérünk, akkor nem veszünk részt abban a kalandban, amit az Ígéret Földjének az elfoglalása jelent szellemben. Isten nekünk adta. Legyünk határozottak a hitünkben, és vegyük át ezeket.

A szellemi aktivitásunk és nyitott szemmel járni

A szellemi aktivitásunknak legyen a része az is, hogy nyitott szemmel járunk - a hit nyitott szemével, ami azt jelenti, hogy "keresünk". Meg akarjuk látni azokat a részleteket, amelyek arról szólnak, hogy itt van már az, amit Isten elkészített. Biztos, hogy meg fogjuk találni ezeket. Jézus ígérte. És ha már tudjuk, hogy itt van valahol a küszöbön, de valami elválaszt (egy ajtó), akkor ne hátráljunk meg, ne mondjunk le róla... Akkor kitartóan jelezzük a hitünk cselekedeteivel, a hitünk megvallásával, hogy mi ezen az ajtón be akarunk menni - azaz "zörgessünk".

A feleségemmel évek óta nyitott szívvel és nyitott szemmel olvassuk a napi prófétai üzeneteket. Rengetegszer van az, hogy hirtelen azt mondjuk: "De hisz pont ez volt tegnap bennünk!" Vagy "Pont ma reggel beszélgettünk erről." Vagy "Tegnap ugyanerről szólt, amit az Igében olvastam" Vagy "Pont így viselkedett velem valaki" Vagy "Ugyanilyen támadás van most (valamelyik területen)" Vagy "Erre vezetett a Szent Szellem engem is ebben a helyzetben"... És így tovább. Nyitott szemmel keressük az Úr munkálkodását! Nagyon találó Marsha Burns szolgálatának a címe: "Apró jelek egy lágy szélben": ha figyelünk a Szent Szellem finom, állandó jelenlétére az életünkben, a halk szavaira, jelzéseire, akkor észrevesszük, megtaláljuk azokat az apró részleteket, amelyek jelzik: Isten itt van, és munkálkodik... Ahogy az elmúlt években engedtük, hogy az Úr ezen a szolgálaton keresztül erősítse, megújítsa a hitünket, olyan bizonyságokat éltünk át, amelyek korábban nem voltak jellemzőek az életünkre. A harcok és a nehézségek is jelentkeznek, de folyamatosan változnak az arányok, a legmélyebb nehézségekből az egyre nyugodtabb állapotba vitt bennünket, és Isten csodái mintha sokkal közelebb mozognának az életünkben. Valahol itt köröznek a fejünk felett! Néha szinte csak kinyújtjuk a kezünket és máris itt van! Ahogy kitartunk abban, amit az Úr tanít és mond nekünk, személyesen és a szolgálatok által is, egyre tisztább a kép, és örömmel haladunk előre.

Fontos tanács még az, hogy ne hagyjuk, hogy ezeket a hitbeli győztes tetteinket lerombolják a saját szavaink - ne cserélgessük állandóan a hit beszédét a csüggedés és kételkedés "hitvallásaira"... És ne engedjük hogy valaki más a hitünket romboló beszéddel befolyásoljon bennünket. Persze, vannak olyan tapasztalatok, amikor a hívők nem kaptak meg bizonyos dolgokat - de ezek sokszor éppen azért voltak, mert nem tartottak ki Jézus tanítása szerint, vagy mert az Isten ígéretein kívül másféle, eltérő beszédekre is odafigyeltek. Figyeljünk oda azokra a beszédekre, amelyek által a hitünket erősíti és építi az Úr, és ami a legfontosabb, folyamatosan figyeljünk a bennünk élő Szent Szellem hangjára, vezetésére, tanácsaira. Harcoljuk meg a hit nemes harcát!

Miután kértünk, keressünk is! Miután kerestünk: az ajtónál zörgessünk! Az ígéretek elkészítve várnak minket!

Isten áldjon meg bennünket új felismerésekkel, és aktív, győztes hittel!

(2014. január 25.)



2014. január 24., péntek

Prófécia 2014. január 24.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 24.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

A megőrzés időszakában vagy. Teljes mértékben létfontosságú, hogy védd a Szellemtől kapott életet, hogy ne sérüljön, és ne rombolódjon. A környezetedben szinte minden azon dolgozik, hogy képtelen legyél fejlődni. Harcolnod kell minden ellen, ami elrabolja a királyságomhoz tartozó életedet és céltudatosságodat, mondja az Úr. Egy mély és maradandó munkát fogok végezni, ha használni fogod azt a hatalmat, amit azért rendeltem, hogy legyőzd az ellened felsorakozó erőket. Semminek se legyél hajlandó megengedni, hogy aláássa a szellemi valóságot.

Róma 8:2 Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.

Egy új kapu nyílik ki a Mennyben

Egy nagyon időszerű prófécia, amiben olyan kijelentéseket olvashatunk, amelyek megerősítik az eddig jött, 2014-re előremutató üzeneteket. Az Úr csodálatosan pecsételi meg az Ő üzeneteit, és ezáltal erősíti a hitünket, a látásunkat! (O. Gy.)
- - - - - - -

Doug Addison:
Prófétai szó 2014-re: Egy új kapu nyílik ki a Mennyben

Fordította: Patkó Richárd
2014. január 16.

Isten új kaput nyit meg a mennyei valóságba 2014-ben mélyebb kinyilatkoztatással és nagyobb erővel. Ez egy új időszak kezdete, és a szárazságnak – amelyet az utóbbi néhány évben tapasztaltunk Isten Királyságában – most vége van. Számítsatok egy megerősödésre a szellemi ajándékokban, álmokban, látásokban és természetfeletti találkozásokban. Ez egy új lehetőséget fog megnyitni számotokra, hogy egy új szintre lépjetek, és lássátok az fáradozásotok gyümölcseit.

Jel.4,1 „Ezek után láttam: egy ajtó nyílt ki a Mennyben, éppen előttem. Hallottam ugyanazt a hangot, amelyet korábban. Olyan volt, mint a trombitaszó, és azt mondta nekem: Jöjj fel ide, és megmutatom neked azokat, amiknek ezek után kell megtörténniük!”

Isten három lépése
Látni fogjuk, ahogy elkezdődik Isten egy új mozgása/cselekvése, amely részekben, lépésekben fog megjelenni a következő néhány évben. Ebben az évben Isten véget vet egy szellemi szárazságnak, amelyben 2008 óta benne voltunk. Volt egy álmom, amelyben egy angyal jött és azt mondta nekem, hogy most a páratartalom szintje 8-as (ami az új kezdetek száma).
Ézsa. 44,3 „Vizet öntök a szomjas földre, s elárasztom a sivatagot. Kiöntöm Szellememet gyermekeidre és áldásomat utódaidra.”

Isten ezen mozdulásának első része felfrissülést hordoz magában a megfáradtaknak. Mini-megújulásokat fogsz tapasztalni az Ő jelenlétében és a benned lévő ajándékokban. Sok ember olyan sok ideje szenved a megtört reménytől, hogy szükségük van arra, hogy újra meglágyuljanak és újra feltöltődjenek.

Ennek a mozdulásnak a második része a Szent Szellem egy új esőjét jelenti, amely azokra jön el, akik azokat keresik, amiket Isten eltervezett számukra. Ez a mozgás, mozdulás, isteni megnyilvánulás nagyon furának fog tűnni, mivel Isten mindenféle embert kezd maga felé húzni. Ennek közepén, egy új generáció ébred fel és nyílik meg Isten szeretete, ereje és elfogadása felé. 

A következő fázis Isten erejét fogja elhozni úgy, ahogy azt még soha nem tapasztaltuk. Ez Isten égő jelenlétének és gyógyításának egy új szintje lesz. Ez egy új gyógyító hadművelet kezdete csodákkal, jelekkel és mélyebb kinyilatkoztatással.

Prófétai szavak 2009-ből
Isten azt mutatta nekem, hogy 2009-ből sok prófétai szó, amelynek eredetileg 2010-ben kellett volna beteljesülnie, elhalasztódott mostanáig. Megnéztem a naplómat, és valóban több 2009-es prófétai kijelentést találtam, amelyek eddig nem teljesedtek be, viszont épp most történnek. Kaptam egy megerősítő e-mailt is egy barátomtól, akinek életében elkezdett beteljesedni egy prófétai szó, amelyet éppen 2009-ben mondtam neki. Nézzetek bele a naplótokba és keressetek próféciákat és álmokat 2009-ből. Készüljetek fel arra, hogy azok egy magasabb szinten fognak kibontakozni az előttünk álló időszakban. 

Megbékítés vádolás helyett
A vádlás szelleme uralta az Egyházat az utóbbi néhány évben, és ezzel egészségtelen légkört hozott létre. Amikor mást vádolunk, anélkül, hogy megoldást próbálnánk találni, óvatosnak kell lennünk, hogy Isten céljai helyett vajon nem a sötétséggel értünk-e egyet egy emberrel kapcsolatban. A sátánnak adott egyik név a hívők vádolója (Jel.12,10 „Ekkor hangos szót hallottam a Mennyben, amely ezt mondta: Most lett a szabadítás, a hatalom, a Királyság Istenünké, és a hatalom az Ő Krisztusáé, mert a testvéreink vádolóját levetették, azt, aki éjjel-nappal vádolta őket Istenünk előtt.”). Nagyon óvatosaknak kell lennünk, hogy ne vádoljunk másokat, hanem építsük őket. Isten kiárasztja a megbékítés szellemét, hogy megrendítse az erős negatív vádlást. Sok bibliavers beszél arról, hogy áldjuk az embereket, ahelyett, hogy átkoznánk őket (Róma.12,14 „Még azokat is áldjátok meg, akik rosszat mondanak rólatok, vagy rosszat tesznek veletek! Ne kívánjatok nekik semmi rosszat, hanem áldjátok őket!”)
2.Kor.5,18 „Mindez Istentől származik, aki Krisztus által kibékített Önmagával bennünket. Sőt, ránk bízta a megbékéltetésnek a szolgálatát, hogy másoknak is segítsünk kibékülni Vele.”

Boldog születésnapot!
Ebben az évben mindenki kapni fog egy új ajándékot Istentől a születésnapjára. Ez lehet a már meglévő ajándékok egy nagyobb mértéke, vagy akár új ajándékok, például gyógyítás, prófétálás, szolgálat, stb. Így készüljetek fel arra, hogy kapni fogtok születésnapi ajándékokat Isten jelenlétének egy nagyobb mértékével együtt.


Ajándékok és elhívások ’újrarendezése’, átrendezése
Ebben az évben Isten felszabadít ajándékokat és elhívásokat az adás, adakozás és ajándékozás szellemével – hasonlóan azokhoz, mint amilyeneket azoknak az embereknek adott, akik viszont már abbahagyták ezek használatát, vagy már a Mennybe mentek. Ezekből a szellemi ajándékokból és elhívásokból sok azoké lesz, akik alázatban jártak, Istent keresték, és nem magukat építgették föl, nem büszkeségben, kevélységben jártak. Isten felemeli azokat, akik alázatosak voltak. Néhányan közülük olyanok lesznek, akikre a legkevésbé számítottunk. Azok, akik megkapják ezeket az ajándékokat és elhívásokat, azoknak életük, szolgálatuk vagy vállalkozásuk hirtelen felgyorsul. Ugyanakkor azok az emberek, akik a saját életüket, saját szolgálatukat építgették, és másokat a saját érdekeik és saját hasznuk elérésére használtak, hanyatlást fognak tapasztalni, átélni. Isten szeretete még mindig velük lesz, de már nem lesz meg bennük az a frissesség, ami valaha volt.

Jezabel szelleme lelepleződik
2014 egy olyan év lesz, amelyben Jezabel szelleme lelepleződik az Egyházban, a kormányzásban és a gazdaságban is. Azok az emberek, akik ezzel a megosztó és szétválasztó szellemmel működtek, lelepleződnek. Isten egy új stratégiát jelent ki arra vonatkozóan, hogy a Jezabel szellemének szorítását és csápjait elmozdítsuk és eltávolítsuk, amelyek újra és újra ellenálltak és akadályozták Isten korábbi mozdulásait, lépéseit.

Isten új napirendi pontja
Istennek egy új napirendi pontja van erre az évre: gyógyulást és megbékülést hoz azokra az emberekre, akik keresztényektől kaptak sebeket és elutasítást. Sok olyan ember van, akiket keresztények sebeztek meg. Ennek nem így kellene lennie. Isten szeretete mindenki számára van, és meg kell mutatnunk Isten szeretetét azoknak, akiknek a leginkább szükségük van rá. Gyakran ők azok, akik ilyenek miatt vétkeztek, vagy azok, akiknek más nézőpontjuk van. Isten most magához vonja a szellemileg csavargókat, a kiközösítetteket, és végighúz egy hálót a tenger fenekén, amely összegyűjt minden féle embert az élet minden területéről.

Annak érdekében, hogy Isten ezen napirendi pontjának részei legyünk, feltétel nélkül szeretnünk kell és késznek kell lennünk arra, hogy olyan emberekkel járjunk együtt, akiket elutasítottak és megsebeztek. Szeretet és rengeteg kegyelem szükséges, hogy ennek az új, Isten általi mozdulásnak részei legyünk, amely a szellemileg csavargókért és kiközösítettekért lesz. Igen, Isten ott jár a tetkósok és piercingesek között, azok között, akik szeretik a vámpírokat és a zombikat, a melegek és a leszbikusok között, a new age-esek között is, és azok között is, akik olyan politikai pártokat támogatnak, akiket jelenleg nem sok keresztény fogad el.

[Steve Shultz, az Elijah List szerkesztőjének megjegyzése: Jézus azt mondta a Ján.12,32-ben: „Ahogyan engem fölemelnek, felmagasztalnak a Földről, akkor minden embert magamhoz vonzok.” Az Úr vágya és szándéka az, hogy elérje a legsötétebb sarkokat is a Földön, hogy a Szent Szellem által annyi ember, amennyi csak lehet, igent mondjon Jézus Krisztusnak. Nincs olyan embercsoport, amelyből a Szent Szellem nem szeretne sokakat Jézusnak megnyerni.]

Isten a nők között is erőteljesen mozog, és sokakat új tekintélyi, hatalmi pozícióba léptet elő.

Az anyagi, gazdasági, pénzügyi romlás és csőd megtört
Öt évvel ezelőtt az Egyesült Államok és a világ többi részének legnagyobb része egy nagy anyagi, pénzügyi visszaesést és csökkenést tapasztalt. Az USA történelmének egyik legnagyobb csődjét élte meg 2008 szeptemberében. Most pedig egy öt éves teljes visszafordulást, ’pálfordulást’ fogunk látni ebből a visszaesésből és csökkenéstől. Isten éppen most nyit meg új lehetőségeket emberek számára, hogy mindent visszanyerjenek, mindent visszafizessenek nekik, amit abban az időben elveszítettek. Sőt, a Mennyből Isten Királysága szerinti pénzügyi, gazdasági stratégiák szabadulnak fel, amelyek radikálisan megváltoztatják a pénzügyi, anyagi helyzeteiteket, ha hallgatok erre és megcselekszitek. 

Fontos, hogy ne figyeljünk a negatív hírekre, negatív beszámolókra, nehogy abba a hitbe sodródjunk bele, hogy mindannyian lefelé, a csőd felé tartunk. Ez a cselekvés, az aktivitás ideje, és nagyon hasonlít arra, amit Izsák tapasztalt az 1.Mózes 26-ban. Amikor egy nagy éhínség volt a földön, Izsák hallgatott Istenre, és más utat választott, mint abban a korban a legtöbb ember. A 12-es vers azt mondja, hogy ennek következtében 100-szorosat aratott az éhínség idején.
1.Móz.26,12 „Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta még abban az esztendőben, mert úgy megáldotta őt az Úr.”

2014 az Isten rajtunk lévő kegyelmének az éve. Isten olyan embereket támogat, segít és léptet elő most, akik szeretnek, irgalmat gyakorolnak, és nem döntenek le azért másokat, hogy mélyebb sötétségbe hajszolják őket. Izgalmas ebben az időszakban élni, mert ha szenvedtél, veszteségeid voltak vagy az ellenség ismételt támadásait tapasztaltad, Isten most mind visszafizeti ezeket neked. Minden, amit tenned kell az, hogy kérsz és válaszolsz. Menj keresztül az új arany kapukon, amelyek megnyílnak!

Ez egy áttörésekkel és jóra fordulásokkal teli év lesz. Áldjon meg Isten gazdagon minden ajándékkal, amelyre szükségetek lesz ebben az évben a sikerhez!

- - - - - - -
A prófécia eredetileg az Elijah List (Illés Lista) angol nyelvű hírlevelében jelent meg január 16-án, a magyar változatot a Dávid Sátora Gyülekezet tette közzé a 2014. január 19-i hírlevelében.

2014. január 23., csütörtök

Prófécia 2013. január 23.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 23.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Most nincs idő leragadni. Vedd úgy az életet, ahogy jön, és mindig az éppen felmerülő dologgal foglalkozz. Ez szorgalmat és erőfeszítést fog követelni tőled, de a céltudatosságot és a szabadság tudatát is magával fogja hozni. A halogatás az ellenséged, úgyhogy tedd meg, amit tudsz annak érdekében, hogy az irányításod alatt maradjon minden, ami a figyelmedet igényli. Különben ásni fogsz egy gödröt saját magadnak, amiből nehéz lesz kimászni. Jól tennéd, ha együtt mozdulnál a Szellemem áramlatával, mondja az Úr.

Példabeszédek 12:24 A szorgalmasak uralkodni fognak, a lusta pedig robotolni fog.

2014. január 22., szerda

Prófécia 2014. január 22.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 22.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Maradj jelen Velem, mondja az Úr. Útmutatást és bölcsességet adok neked, hogy az útvonalon maradhass. Vigyázz az ellenség hazugságai miatt, amelyeknek a hatására elveszítheted a magabiztosságodat, és céltalannak érezheted az életedet. Vesd a bizalmadat az Én akaratomba, és az Én képességembe, amelyek által neked adom az erőt és a hatalmat mindannak a megcselekvésére, amire elhívtalak, hogy véghezvidd. Legyél erős és határozott!

János 5:30 Én semmit sem cselekedhetem magamtól; amint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.

2014. január 21., kedd

Prófécia 2014. január 21.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 21.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Látom a nyájamat, hogy szétszórtak lettek, és képtelenek koncentrálni. A túl sok dolog, amire figyelni kell, és a körülmények, amiket meg kell oldani, túlságosan eloszlatják az energiátokat, és kifárasztanak. Szedjétek össze magatokat, állítsatok fel fontossági sorrendet, és koncentráljatok arra, ami igazán számít. Őrizzétek a személyes határaitokat, hogy mások ne tudjanak visszaélni veletek, és ne tudják kihasználni az időtöket és az energiátokat. Ugyanakkor külön kell választanotok az erőforrásaitok jogos igénybevételét a haszontalantól és a szükségtelentől, mondja az Úr. Álljatok őrt!

Náhum 2:1
Feljött eléd az, aki szétszór. Állíts őrt az erődre! Figyeld az utat! Erősítsd az oldalvédet! Nagy erőket vess be a megerősítésre!

2014. január 20., hétfő

Prófécia 2014. január 20.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 20.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Harcold meg a nemes harcot, és biztos, hogy győzni fogsz! Mert a te győzelmed ideje van most. Mindazok a dolgok, amiket láttál, és amikről megállapítottad, hogy ellened készült fegyverek, azok szerencsétlenek lesznek. A szabadulás napja van. A Szellemem ott lakozásának a napja van, Aki felkelt benned, mint egy harcos, Aki érted harcba száll. Most pedig menj vele! Indulj! Harcold meg a nemes harcot! Törj előre a győzelem helyére, mert ez a rendeltetésed, mondja az Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Állj készen arra, hogy kitörj a múlt korlátai közül! Itt az ideje, hogy kiterjeszkedj a régi kereteken és határokon túl, mondja az Úr. Azt fogod tapasztalni, hogy az ellenállás régi helyei eltűnnek, mint a reggeli köd, és lehetőségek fognak adódni a növekedésre, az életed számos területén. Készítsd a szívedet azáltal, hogy beállítod a hitedet arra, hogy kihasználj mindent, amit adok.
Ézsaiás 54:2 Szélesítsd ki sátrad helyét, és hajlékaid kárpitjait feszítsd ki, ne kíméld! Hosszabbítsd meg köteleidet, és cövekeidet erősítsd meg!

2014. január 18., szombat

Átültetve a kiterjedés és a növekedés érdekében

Elaine Tavolacci
A Word In Season / Időszerű Üzenet

2014. január 18.

Átültetve a kiterjedés és a növekedés érdekében

A Szent Szellem mutatott nekem egy jelképes üzenetet egy terebélyes növényről, ami kis méretű cserépbe volt elültetve. Ez a növény kinőtte azt a cserepet, amibe eredetileg ültették. Arra lett megteremtve, hogy szélesre és magas termetűre növekedjen, de a cserép mérete lekorlátozta a növényt, és hátráltatta a fejlődését. Ezután "korlátozott gyökérzetű" lett, ami azt jelenti, hogy túl nagyra nőttek a gyökerek a cseréphez képest, ami miatt összegubancolódtak, és így el vannak fojtva. Ez a növény már nem tud vizet tárolni magában, és a termőföldnek sincs hely. Ha ebben a cserépben marad, akkor egy bizonyos idő után elhal. Ahhor, hogy ez a növény felnövekedjen, és teljesen azzá legyen, ami benne rejlik, gyökerestül ki kell szedni, és át kell ültetni. Az Úr azt mutatja nekem, hogy közületek némelyek ugyanúgy el vannak fojtva, mint ez a növény. Jézus egy tágasabb helyre akar vinni benneteket, de ehhez meg kell szabadulnotok a korlátozott gyökérzet állapotától.

Az Úr azt mondja, engedd, hogy gyökerestül kiszedjelek a keretek és korlátok közül, amik között most vagy, és átültesselek oda, ahol szabadon fogsz tudni virágozni és fejlődni. Amikor átültetlek, fel fogod ismerni azt a szabadságot, amit számodra készítettem, és akkor elkezdesz érettségben járni. Nem fogsz többé vallásos hagyományokhoz kötődni, és nem leszel emberi tanítások rabszolgája. Nem csak annyi a tervem veled, hogy szabaddá tegyelek, és felszabadítsalak minden erődítmény fogsága alól, hanem az is, hogy egy magasabb helyre vigyelek tovább. Ne hagyd, hogy bármi is visszafogja azt a törekvésedet, hogy megvalósítsd, amire Én képesítettelek. Ne engedd, hogy bármi is hátráltassa a szellemi növekedésedet. Arra teremtettelek, hogy óriásfenyő legyél, és nem bonszaj, de te lekorlátozod magadat. Ne hagyd, hogy a szellemi stagnálás visszatartson attól, hogy tovább menj a nagyszerűbb élet felé. Engedd, hogy arra a helyre vigyelek, ahol fejlődni és boldogulni fogsz. Ha ezt engeded, akkor azonnal képes leszel felismerni az Én útjaimat.

Az Én királyságom jellemzője a terjeszkedés. Itt az ideje, hogy kitörj a régi cserépből, és átültesd az életedet a gyökérzet kiterjesztésére, hogy többé ne korlátozzanak a régi rendszer keretei. Ne hagyd, hogy a stagnálás következtében rothadásnak induljon a gyökered. Ez csak megöli a látásodat. Ne engedd, hogy az emberek a kicsiségre korlátozzanak le téged, mert itt az ideje, hogy ágakat hajts mindazokra a dolgokra, amire teremtettelek. Engedd, hogy kivigyelek arra a szabadságra, amit készítettem neked, hogy szabad legyél Velem járni Szellemben és igazságban. Ne hagyd, hogy bármi is hátráltasson, vagy lekössön. Most van az ideje, hogy feloldódjanak a kétely és a hitetlenség régi gondolkodásmódjának a kötelékei. A döntéseid során mindig igyekezz a bölcsességre, és kövesd a békességet, hogy többé ne hozz buta döntéseket. A körülményeid nem fognak többé korlátozni, és a manipuláció sem fog többé leuralni. Az Én szavam élet, és az megőriz téged a romlástól. Az Én szavam igazság, és megőriz téged a tagadástól. Az a tervem, hogy ne csak túlélj mindent, hanem hogy kibontakozz mindenben, amire elhívtalak, hogy kiterjeszd a Királyságomat, mondja az Úr.

Ézsaiás 54:2-3
Szélesítsd ki sátorod helyét, és hajlékodnak kárpitjait terjesszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet, és erősítsd meg szegeidet. Mert mind jobb kézre, mind bal kézre terjeszkedni fogsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat népesítenek be.

1 Krónika 4:10 
Jabéc Izráel Istenét hívta segítségül, benne bízott, és ezt kérte tőle: „Istenem, áldj meg engem! Adj nekem nagyobb területet, ahol élhetünk! Kezed legyen velem állandóan! Kérlek, védj meg minden bajtól és gonosztól, hogy ne érjen fájdalom!” Isten megadta neki, amit kért.

Galata 5:1 
A szabadságban tehát, mellyel Krisztus minket megszabadított, álljatok meg, és ne fogassátok magatokat ismét szolgaság igájába.

2014. január 17., péntek

Havi Imádat Sátor alkalom: február 8.

Szeretettel értesítek mindenkit, aki érdeklődik az Imádat Sátor Szolgálat iránt, hogy februárban kivételesen nem az első szombaton lesz a miskolci alkalom, hanem egy héttel később, azaz 
február 8-án, szombaton 17.00 órakor.

További infók az Imádat Sátorról: imadatsator.hu

Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt!

Országh György

Prófécia 2014. január 17.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 17.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS: 

Találd meg magadat Bennem, mondja az Úr. Sokatokhoz szólok, akik látszólag elveszítettétek az igazi szellemi identitásotokat. Túl sok figyelemelterelés ostromolt a világból, és túl sok külső zaj. Le kell csendesítened a lelkedet, vissza kell állítanod az örökkévaló dolgokra irányuló összpontosításodat, és újra fel kell fedezned, hogy ki is vagy valójában. Gyere Hozzám a Szellem rejtekhelyén! Találd meg az erősséget és azt a békességet, amely meghalad minden természetes értelmet. Gyere!

Filippi 4:6-7
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.

2014. január 16., csütörtök

Prófécia 2014. január 16.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 16.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:

Mossa el a Szellemem tisztító ereje az összes szennyet, amit a múlt bánkódásai és csalódottságai raktak rád! Hirdesd ki, hogy a mai nap egy új kezdet, megújult reménnyel, és azzal hittel, hogy Én vagyok a te üdvösséged erőssége. Nagy örömöt jelent Nekem az, hogy az igazságnak és egy nagy jutalomnak az ösvényén vezethetlek téged, mondja az Úr. Neked viszont el kell engedned mindent, ami hátráltatja az előre haladásodat.

Példabeszédek 2:20 Bölcsesség vezet a jó úton, hogy le ne térj az igazak ösvényéről.

2014. január 15., szerda

Prófécia 2014. január 15.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 15.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:  

Utasítsd vissza, ne hagyd a csüggedésnek, hogy aláássa azt, hogy jó állapotban érzed magad, és annak az átélését, hogy az életed hatékony. Maradj kiegyensúlyozott azáltal, hogy az érzelmi reakcióidnak nem tulajdonítasz túl nagy súlyt, és nem szentelsz különösebb figyelmet nekik. Amikor kiértékeled a dolgokat, meg tudsz tenni olyan lépéseket, amelyek javítani tudnak a jelenlegi helyzeteden, de olyan dolgok is vannak, amik az általad irányítható dolgok körén túl vannak. Tedd meg, amit tudsz, a többit pedig bízd Rám, mondja az Úr.

Lukács 18:27 Ő pedig azt mondta: Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.

2014. január 14., kedd

Prófécia 2014. január 14.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 14.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:  

Kedvesem, ne korlátozd le magadat! Sokkal többet vagy képes megtenni, mint amit valaha gondoltál magadról, de először el kell hinned, hogy végre tudsz hajtani mindent, amit eléd helyeztem. Azt szeretném, hogy elhatolj minden korlátozás gyökeréig, és elszigeteld a hazugság fundamentumát, ami hitetlenséget hozott létre. Ez teljes bizonyossággal az ellenség munkája a lelked ellen, amivel vissza akar tartani téged a benned rejlő isteni lehetőségektől, mondja az Úr. Törj ki, és törj előre!

Filippi 4:13
Mindent meg tudok tenni Krisztus által, aki megerősít engem.

2014. január 13., hétfő

Prófécia 2014. január 13.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 13.

A TROMBITA, BILL BURNS:
Hallottátok? Fel fogok tárni bizonyos dolgokat számotokra, Én gyülekezetem, hogy sikeresek lehessetek. Kijelentem azokat, amiket tenni készülök, hogy Velem jöhessetek azon az ösvényen. Feltárom az elrejtett titkokat, és azokat a kincseket, amik a sötétben rejtőznek -- olyan dolgokat, amik segítik a növekedéseteket. Bízzatok Bennem jobban, mint eddig valaha, hogy elindulhassatok Velem erre az utazásra, mert nem az a tervem, hogy egyedül menjek. Magammal viszem a választottaimat erre a nagy kalandra. Gyertek és lássátok! Gyertek, és szerelkezzetek fel! Gyertek, és kezdődjön az utazás, amit nektek készítettem! Járjatok azon az ösvényen, amit Én terveztem számotokra, és lássátok meg azt, amit ennek az időszaknak a dicsőségében megmutatok nektek. Ez örökre meg fog változtatni benneteket, mondja az Úr.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Látomásban láttam egy ösvényt az erdőben. Az ösvény egy részét megvilágította a fák ágain átszűrődő napfény, de a nagy része sötét volt a lombkoronák árnyékától, és homályba borult, mivel sűrű növényzeten haladt keresztül. És hallottam, ahogy ezt mondta az Úr: Ez az ösvény azt jelképezi, ahová természetes szinten és szellemi szinten tartotok. Nem fogtok nagyon messzire ellátni magatok előtt, de ha jelen maradtok Velem, az ösvény eléggé világos lesz, és Én biztonságban foglak vinni benneteket az úton, minden lépésnél. Bízzatok Bennem, hogy tisztán látható módon foglak vezetni benneteket. Példabeszédek 3:6 Minden útjaidban ismerd el Őt; akkor Ő igazgatja a te útjaidat.

2014. január 10., péntek

Prófécia 2014. január 10.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 10.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:  

Készítettem neked egy magaslati helyet a Szellem birodalmában, de mielőtt felmehetnél oda, fel kell ismerned azt, ami visszatart, és el kell intézned. Ha készen állsz rá, Én megmutatom neked azt a nyilvánvaló igazságot az életedben, amit eddig figyelmen kívül hagytál -- azt, ami megkötve tart téged, amitől képtelen vagy előhozni a benned rejlő valódi lehetőségeket. Készülj fel az áttörésre, és ne félj, mondja az Úr.

Zsoltárok 51:6 Ímé, Te az igazságban gyönyörködsz, amely a bensőben van, és az elrejtett bölcsességre tanítasz engem.

2014. január 9., csütörtök

Fonák dolgok a keresztények zöménél

"ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat maguk után vonják." (Apcs 20:30)

A római százados felismerését szokták használni arra, hogy a rétegezett alárendeltségi (befedezettségi) rendszert igazolják. "...hanem csak szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és ha az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljön; és ha szolgámnak szólok: Tedd ezt, azt teszi." (Lukács 7:7-8) A római százados hitt abban, hogy Jézus a szavával is ki tudja űzni a betegséget a szolgájából, hiszen ő maga is hatalom alá vetett ember volt, és tudta, hogy emiatt van neki is joga az ő hatalma alá rendelteknek parancsokat osztogatni - ezzel tehát kifejezte a hitét Jézusban, aki az Atya hatalmával tudott gyógyítani.

De itt szó sem volt a Gyülekezet felépítéséről, vagy kapcsolatrendszeréről, főleg Jézus részéről nem. Egyrészt, miért építenénk az eklézsia életét egy római katona tanítására (ha arról lenne szó); másrészt a római katona is Jézusnak a betegségek fölötti hatalmát ismerte el ezzel, és nem más témáról beszélt. Ez tiszta sor, legalábbis az lenne - ennek ellenére hosszú évek, évtizedek (évszázadok?) óta tartják rabságban hívők százezreit (millióit?) ennek az igének a félremagyarázásával. Félelemben, rabságban és vakságban.

Pál apostol előre megprófétálta ezt, amikor az efézusi vénekre bízta a gyülekezetet. Ezt mondta: közületek is támadnak férfiak, akik fonák (kifacsart) dolgokat tanítanak, hogy a tanítványokat maguk után vonják. Ezek nem feltétlenül másik vallásba viszik el a hívőket, vagy hogy nyíltan tagadják meg Krisztust, hiszen ezeknek az embereknek az a motivációja, hogy "maguk után" vonják a tanítványokat. Továbbra is tanítványnak (kereszténynek) nevezik őket, csak azzal vannak elhitetve, hogy egy-egy ilyen ember után kell menniük, valamelyikükhöz kötődniük kell, engedelmesség, alárendeltség formájában.

El kell ismernünk: a keresztények zöménél fellelhető ilyen-olyan formában ez a torz látás, ez a fonák tanítás. Azzal vannak elhitetve, hogy ha nem vetik alá magukat valamelyik tekintélynek, akkor lázadók, nem alázatosak, nem engedelmesek, kikerültek Isten tekintélye alól, ezáltal ki vannak téve az ördög munkájának, hamis tanításoknak, stb. Vak szolgálók tették vakká a hívők sokaságát. És sok helyen már a vakká tett hívők léptek előre a ranglétrán, hogy nekik is legyenek alávetettjeik.

Ézsaiás 42:18-22
„Ó ti süketek, hallgassatok rám! Ti vakok, nézzetek ide! Nézzétek szolgámat! Van-e olyan vak, mint ő? Nézzétek követemet! Kicsoda oly süket, mint ő? Bizony, nincs más, aki ennyire vak lenne, mint az Örökkévaló szolgája és szövetséges társa!” 
Sokat láttál, de nem vetted észre! Füled is nyitva volt, mégsem hallottad meg szavam! 
Az Örökkévaló a legjobbat adta szolgájának: nagy és dicsőséges törvényét. 
De nézd a népet, hogy kirabolták, kifosztották! Bilincsbe verték, tömlöcbe zárták őket! Zsákmányul estek, és nem volt szabadítójuk! Kifosztották őket mindenükből, és senki sem mondta: „Add vissza nekik!”

Megnehezíti az ebből a szemléletből, rabságból való kijövetelt, hogy időnként tudnak mutatni olyan keresztényt, aki nem veti alá magát senki másnak, és lám, milyen tévtanításokat terjeszt, milyen rendezetlen az élete, vagy torz a jelleme. Ez persze még nem igazolja a befedezettség tanát, de az elrettentő példák elég hatásosak szoktak lenni az amúgy is elfojtott félelmekkel élő hívőknél. Így inkább a gondolattal sem nagyon fognak eljátszani, hogy van élet a "befedezettség" börtönfalain túl is. Pedig van.

"Tollaival fedez be téged" az Úr, ezt mindannyian tudjuk a zsoltárokból. Ha körülvett minket elöl és hátul és fölöttünk tartja a kezét; ha Ő bennünk, mi pedig Őbenne vagyunk, ami az egyik legcsodálatosabb igazság; akkor miért lenne szükség arra, hogy egy tökéletlen ember "befedezése" biztosítsa nekünk ugyanezt? Jézus nem elég jól csinálja? Dehogynem. És ebben nem hisznek az emberek által "befedezett" hívők? A szörnyű válasz: már nem. Csak részben, bizonyos magyarázatokkal kiegészítve, és alátámasztva azt a szörnyű hazugságot, hogy az Úr befedezése csak akkor valós, ha alárendelted magad egy embernek, ha pedig nem, akkor az Úr oltalmát sem tudhatod teljesen magadénak... Maguk után vonták a tanítványokat, kifacsart beszédekkel, bűntudat gerjesztésével, félelem keltéssel. Nem igazán egyezik az evangélium szellemével, igazságával ez a lelkület.

A meglepő az szokott lenni, ha a "nem alávetett" emberek között is találkozni lehet értelmes, krisztusi jellemű hívőkkel, akik az evangélium egészséges tanításait követik, és az Urat szolgálják a talentumaikkal; akik törekednek a szeretetteljes közösség gyakorlására, noha nem hajlandóak alávetni magukat a tekintélyeseknek... Itt vagy beindul a hibakeresés (és aki keres, az talál is), vagy féltőn óvják őket, nehogy bajba kerüljenek, és finoman utalnak rá, hogy előbb-utóbb nekik is be kellene állniuk a sorba valahol...

Ne essék félreértés: rendkívül nagy szükségünk van a szeretetteljes közösségre. Szükségünk van arra, hogy együtt legyünk, keressük az Urat, szolgáljuk az Urat, szolgáljanak felénk, akiknek ajándékuk van, és tanuljunk, épüljünk a szolgálatok által. Néha látszólag szinte minden ugyanaz (vagy sok minden), de a hangulat teljesen más: Isten királyságában nem embereknek kell engedelmeskedni, hanem Istennek, nem mások mondják meg, mi van neked az Úrtól, hanem személyesen a Szent Szellem, és nem csak egy-két ember látása határozza meg, mi történik, hanem a mindenkiben és mindenki által munkálkodó Szent Szellem. És ha nem egyezik a személyes meggyőződésed a "nagy emberével", és nem azt teszed, amit mond, attól még nem kerültél ki Isten akaratából. Nagy valószínűséggel éppen így maradsz meg benne.

Nem a vezetők ellen beszélek, hiszen Isten népe között mindig is voltak vezetők (az új szövetségben is), akik odafigyelnek és szeretettel törődnek a testvéreikkel és a közösséggel, és akikre nekünk is érdemes odafigyelni, hanem az egészségtelen tekintélyük, burkolt uralkodásuk ellen. A hívők igazi szabadsága mellett beszélek, ami végső soron a Szent Szellem szabadsága. Arról beszélek, hogy végre jöjjön el az Ő királysága, Jézus Krisztusé, és szabadon meglegyen az Ő akarata.

Pál tanítása egyértelmű arról, hogy milyen viszonyban vannak egymással valójában Isten szolgái és a többi hívő:

"Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené." (1 Kor 3:21-23)

Minden megváltott Krisztusé. A szolgálók pedig, legyenek akár apostolok, vagy bármi más, mind a mieink. Nem vagyunk alájuk rendelve, hanem csakis Jézus Krisztus alá.

Prófécia 2014 január 9.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 9.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:  

Szeretteim, átrendezem az életetek és az egzisztenciátok bizonyos területeit, azzal a céllal, hogy hatékonyabbá tegyelek benneteket természetes és szellemi szinten. Gondoljatok úgy erre a folyamatra, mint a gyűrődések kivasalására, vagy az egyenetlen helyek kiegyengetésére. Lehet, hogy nem tetszik ez a folyamat, de nagy előnyöd fog származni belőle, amikor befejeződik, mondja az Úr. Engedd, hogy úgy csináljam, ahogy Én akarom, és maradj meg a Szellemem sodrásában.

Lukács 3:5 Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös utak simákká lesznek

2014. január 8., szerda

Prófécia 2014. január 8.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 8.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:  

Csendesedj el, és maradj nyugodt! A negatív érzelmek csak leterelnek az ösvényről, és megakadályozzák, hogy olyannak lásd a dolgokat, amilyenek valójában. Utasítsd vissza, és ne hagyd, hogy bárhol helyet kapjon benned a káosz vagy a zűrzavar. Engedd, hogy a békesség vezessen téged mindenben. Nagyon keskeny az az ösvény, ami elvezet téged az igazságosság és bölcsesség megismerésére. Maradj határozottan azon az ösvényen, és hadd igazgassam Én a lépéseidet, mondja az Úr.

Máté 7:13 "Menjetek be a szoros kapun. Mert tág a kapu és széles az út, mely a pusztulásba visz, és sokan vannak, akik azon mennek be"

2014. január 7., kedd

Prófécia 2014. január 7.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 7.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:  

Ahogy a természetes világban helyezkednél, és megdolgoznál azért, hogy előléptessenek, az a vágyam, hogy ehhez nagyon hasonló módon foglald el a helyedet szellemileg, és tegyél meg mindent, ami szükséges, hogy megkapd a királyságomban a legnagyobb juttatásokat, mondja az Úr. Ez a helyezkedés azt fogja igényelni, hogy gondolkodj rajta, tudatos erőfeszítést tegyél, ugyanakkor erős vágyakozás és céltudatosság legyen benned, de nem fogod megbánni.

Jeremiás 29:13 És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.

2014. január 6., hétfő

2014 A Prófétai Összehangolás Éve - teljes szöveg magyarul!

Elkészült Bill Burns teljes 2014-es üzenetének a magyar fordítása, amiből egy rövid részletet olvashattatok a ma reggeli (január 6.) próféciában. A menüben a 2014 című oldalon találhatjátok, teljes terjedelmében.

Utána még néhány más 2014-es prófétai buzdítás linkjét is megtalálhatjátok a lap alján.

Prófécia 2014. január 6.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle, ft111.com
2014. január 6.

A TROMBITA, BILL BURNS:
2014 arról lesz ismert, hogy ez lesz a Prófétai Összehangolás Éve. Ebben az időszakban az Úr Szelleme össze fogja hangolni az Ő népét az Ő céljaival. Ezt az összehangolást Istennek az egyénekre szabott céljainak (terveinek) a kijelentése fogja elhozni. Ezek a kijelentések álmok, látomások, prófétai üzenetek, jelek és csodák által fognak érkezni. Nekünk fel kell állnunk, hogy vigyázva figyeljünk, hogy ne szalasszuk el az összehangolódásra adódó lehetőségeket. Amikor megérkezik Isten céljáról a kijelentés, akkor rendezve lesznek a soraitok, szellemi pozícióba lesztek állítva, hogy átmenjetek azon az ajtón, ami megnyílik számotokra.
(A teljes cikk a "Present Truth" címszó alatt található a weboldalunkon: http://ft111.com.
Magyarul a menüben a 2014 című oldalon, ide kattintva)

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Egy látomásban hatalmas felhőt láttam nyugat felé a horizonton. A felhő belseje fényes narancssárga volt, mint a tűz. Elkezdett forogni az óramutató járásával ellentétes irányban, és tölcsér formájú lett, ami leért a földig, nagyon hasonlított a tornádóra. Aztán azt láttam, hogy ennek a mozgásnak az ereje felkapott embereket a földről, és úgy tűnt, hogy a felhő elnyeli őket. Ez az ige jutott eszembe:
1 Thesszalonika 4:16-17 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.

2014. január 5., vasárnap

Felsővonal

A kereszténység egy része még mindig egy régi csapdában vergődik. A hívő kapcsolatrendszerekben egy-egy felsővonal van a keresztények fölött, konkrétan arról beszélnek például, hogy melyik apostol, vagy próféta, vagy szolgálat "vonalához" tartoznak. Úgy is szokták néha nevezni ezt, hogy kinek a "befedezettsége" alatt állnak, de mivel ezt az téves szemléletet az Úr elkezdte leleplezni az utóbbi időkben, és híresebb szolgálók is korrigálták már saját magukat, ezért már ritkábban halljuk így. De attól még megmaradt az alárendeltségi viszony rendszere.

Ez a "felsővonal" szemlélet van a "network marketing" hálózatépítéses üzletben, vagy más szóval az MLM üzletekben. Ezek a maguk helyén betöltik a szerepüket, (akár jobbak, akár rosszabbak), de Krisztus Gyülekezete nem a világ mintájára kellene hogy épüljön.
Egy tipikus MLM hálózat üzleti szintjei

Ez ugyanaz, amitől Pál a korinthusiakat féltette, és arra intette őket, hogy hagyják abba ezt.

"Mert azt a hírt kaptam rólatok, testvéreim, Khloé embereitől, hogy viszálykodások vannak közöttetek. Úgy értem ezt, hogy mindenki így beszél köztetek: "Én Pálé vagyok, én Apollósé, én Kéfásé, én pedig Krisztusé." Hát részekre szakítható-e Krisztus? Talán Pál feszíttetett meg értetek, vagy Pál nevére keresztelkedtetek meg?" (1 Kor 1:11-13)

"Ha az egyik ezt mondja: "Én Pálé vagyok", a másik pedig azt: "Én Apollósé", nem emberi módon beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által hívővé lettetek; mégpedig ki-ki úgy szolgál, ahogy megadta neki az Úr. Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja." (1 Kor 3:4-7)

Szolgák csupán. Ezt mondja Pál saját magáról és a többiekről, akikre előszeretettel hivatkoztak az akkori hívők is, egyfajta emberi gondolkodásmóddal.

Talán néhány helyen rutinosan, mosolyogva bólogatnak a hívő testvéreim ezekre az igékre, de amikor a nagy szolgálók jönnek, akkor összekacsintanak (talán csak gondolatban) hogy "azért mi ezt a vonalat követjük". Akár régi tanítókról, akár a prófétai mozgalomról, akár a kegyelem irányzatról legyen szó, vagy bármi másról, mindenhol felüti a fejét ez a mentalitás. Felemelkedik egy új látás, jönnek a képviselői, és a régi mentalitás rabjaiként élő hívők ugyanazzal a rossz, eltorzult szemlélettel fogadják.

A folytatásban még ennél is továbbmegy Pál:

"Azért senki ne dicsekedjék emberekkel, mert minden a tietek; akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár az eljövendők: minden a tietek. Ti viszont a Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené." (1 Kor 3:21-23)

Nem a hívők tartoznak ezekhez a szolgálókhoz, hanem mindezek a szolgálók tartoznak a hívőkhöz. Ugyanabban a listában sorolja fel Pál a szolgálókat (a "nagy" szolgálókat), mint az örökségünk részeként megkapott világot, és minden mást. Ez azt jelenti, hogy az apostolok mind a tiétek! A próféták mind a tiétek, a kisebb és nagyobb szolgálók, a hibáikkal és az áldásaikkal együtt: mind hozzátok tartoznak! A "felsővonalunkat" pedig egyetlen személyben határozza meg: Jézus Krisztus személyében, aki fölött már csak az Atya Isten van.

Ne szégyenítsük meg az Ő nevét, és ne csökkentsük le a mi URUNK tekintélyét emberek tekintélyével. Meggyőződésem, hogy az egyik oka annak, hogy még mindig homályosan látjuk az Urat, az, hogy emberek tekintélye homályosítja el az Úr tiszta, egyedüli dicsőségét a keresztények között. Igaz, hogy az Úr is szokott adni tekintélyt az Ő embereinek, de ha végre igazán meg akarjuk ismerni Őt, sokkal jobban, mint valaha, akkor félre kell tennünk minden akadályt. Az emberek tekintélyét is - és mindenki csak Jézus Krisztushoz tartozónak vallja magát (a szívében is), másrészt pedig egymást is ilyennek tekintsük, nem csupán magunkat.

A mennyei vének nagyon jól tudják ezt, ezért amikor a mennyei lények hálát és dicsőséget adnak a trónon ülőnek, az örökkévaló Istennek, akkor ők leteszik a saját koronáikat a trón elé, és leborulnak előtte (lásd Jelenések 4:9-11). Ha az Úrtól kapta valaki a tekintélyét, nem kell féltenie azt: az Úr felmagasztalja azokat, akik megalázzák magukat.

(O.Gy.)