2013. november 18., hétfő

A kegyelem törésvonal

Van egy téma, amiről már régóta készülök írni. A kereszténységben évek óta megosztást hoz egy szellemi törésvonal. Úgy érzem, nem kellene ennek így lennie. Bizonyos kérdésekben megoszlik a véleményünk néha, ez önmagában nem baj, de ha ez azt eredményezi, hogy lövészárkokat ásnak a keresztények, és ki-ki a saját teológiai lövészárkából szemléli, sőt lövöldözi a másikat, akkor biztos, hogy nem az Úr akaratáról van szó. Jézus azt mondta, arról ismer meg minket a világ, hogy szeretni fogjuk egymást. Ez a célom, hogy a világ felismerje, és elismerje, hogy valóban Jézushoz tartozunk, és ezáltal el merjék dönteni az emberek, hogy ők is Jézushoz akarnak tartozni. Ezen szeretnék munkálkodni, ezzel az írásommal is.

Mindenkit nagyra becsülök az igazságért végzett munkálkodásáért - akár a kegyelem üzenetének a képviselői, tanítói közé tartozik, akár az ezt határozottan ellenzők közé (vagy egyik csoportba sem tartozik). Már ezeken a területeken is meg lehet figyelni, hogy nem mindenki olyan sablont képvisel, amilyennek esetleg a "másik oldalról" látják őt. Van, aki szélsőségesebben, félreérthetőbb módon beszél a meggyőződéséről (minkét oldalon), és van, aki érthetőbben, szélesebb látókörrel, bölcsebben szolgál és tanít, és nyilvánvaló krisztusi szeretettel közelíti meg a vele ellentétes nézetűeket.

De beszéljünk a lényegről. A kegyelem üzenetéről egyre többen beszélnek, olvasnak, és az ezzel foglalkozó igehirdetők szolgálatait egyre többen hallgatják. Ugyanakkor sokan vannak rossz véleménnyel erről. Amellett, hogy egy-egy helytelen, nem biblikus megfogalmazás hibájára rámutatnak, ami bárkivel előfordulhat, sokszor olyan központi jelentőségű vád éri őket, hogy a kegyelemről szóló tanítással azt erősítik meg az emberekben, hogy nyugodtan maradjanak meg a bűnben, hiszen ha vétkezik is a hívő, az Isten kegyelmét nem írja felül. Ők ezt a bűn iránti közönynek veszik - noha azok, akik egészségesen tanítanak erről a témáról, ők a kárhoztatás börtönéből való szabadulás útjaként mutatják be ezt. Többféleképpen megfogalmazták már az ezzel kapcsolatos kritikákat, nem tudnám és nem is akarnám mindegyiket felsorolni.

Őszintén szólva, én is találtam egy-egy testvérnél kisebb-nagyobb hibákat a kegyelem üzenetben. Van, amikor a túlzottan filozofikus stílus nehezíti meg a tisztánlátást. Ez azért probléma, mert azt a benyomást kelti az emberben, mintha a kegyelemről szóló tanítás olyan misztikus újdonság lenne. Másnál, a tapasztalatlanság miatt talán, az eltúlzott állítások fedezhetők fel, amiről az a benyomásom, hogy talán csak azért használja az adott testvér, hogy ennek a tanításnak az egyediségét, nagyszerűségét bizonyítsa vele. Ezt egyáltalán nem tartom jónak. Tudjátok, az igazság olyan, mint az oroszlán: meg tudja védeni magát. Sajnos ezek a túlzásba eső kijelentések teológiai tévedéseket is hordoznak, és visszafelé sülnek el: csak azt "bizonyítják" az ellenzők szemében, hogy tessék, látjuk a Biblia alapján, hogy hamis tanítás ez a kegyelem-tan.

Az egyik fő terület, amit az ellenzők védeni akarnak, az igazságosság. Ekörül folyik a szócsata sokszor, hiszen a Szentírás is többféle értelemben használja, ráadásul mi magyarok nem is vagyunk túl szerencsés helyzetben, hiszen az "igazságosság" jelentésű szót is sokszor "igazság"-nak olvassuk, ami vagy az előbbi jelentéssel bír (ahogy a nyelvünk ezt is megengedi), vagy pedig a "valóság"-ra utal. Ez persze már lerágott csont, nem is akarok ezen időzni. Nem mindegy viszont, hogy a "megigazultságunkat" értjük alatta, amit megkaptunk, és kész, vagy pedig az igazságos ("igaz") ember életformáját, cselekedeteit.

Ez a másik szó és terület, a cselekedetek, amivel nem mindenki bánik elég bölcsen. (De vannak kivételek!) A tettek, cselekedetek jelentősége egyesek szemében eltörpül, mondván, hogy Isten nem tettekből nyilvánít igaznak bennünket, hanem a hitünk miatt. Mások azt hangsúlyozzák, hogy a hit halott cselekedetek nélkül, és ezért tévtanítás a tettek szükségtelenségét hangsúlyozni. Ugye, az éles szemű megfigyelők már itt is láthatják, hogy a két "tábor" elbeszél egymás mellett... Nem tudom, feltűnik-e, hogy mindkettőt ugyanaz a Biblia (ugyanaz az Újszövetség) tanítja. Ezek nem egymással ellenkező tanítások, vagy egymás alá- és fölérendelt teológiai elemek, hanem egymást kiegészítő szeletei az egyetlen, teljes igazságnak. Persze van, aki szerint az egyik fontosabb mint a másik... És itt kezdődik a szóharc - hogy melyik miért fontos (fontosabb)...

De szeretnék valóban segíteni: sokszor azért tartunk fontosabbnak egy bibliai üzenetet a többinél, akár túlzottan fontosnak is, mert azt tapasztaltuk korábban, hogy az a bizonyos igazság el volt hanyagolva, és ez rossz gyümölcsöket hozott a keresztények életében. Higgyétek el, nem a kegyelem és az igazságosság az első ilyen kérdés, ami miatt komoly helyreállításokra volt szükség az egyházban. Gondoljunk csak a nyelveken szólásra, vagy a Szent Szellem többi ajándékára. Egy időben szinte csak kétféle gyülekezetről (és kétféle keresztényről) lehetett tudni: karizmatikus, vagy vallásos... Erről is kiderült egy idő után, hogy erős túlzás ez a mesterséges törésvonal, hiszen volt, aki azért hajtott a Szent Szellem ajándékainak és más munkáinak a megtapasztalásra, mert éhezte Istent, hitte, hogy van több, és meg is tapasztalta, nem csak érzelmi élmények terén, hanem a bibliai ígéretek beteljesüléseként, mások viszont óvakodtak a szélsőséges megnyilvánulásoktól, az utánzatoktól, vagy akár a démoni megtévesztésektől. Szinte háború dúlt ezen a téren, noha valahol mindkettőnek igaza volt. De hála Istennek, ez a fal gyakorlatilag ledőlt a kereszténységen belül, ma már ennyire görcsösen (pl. "antikarizmatikusan") csak kevesen kritizálják a testvéreiket. Ha nem is teljes a helyreállás azóta, de azért ma már sok gyülekezet van, ahol letisztázták ezeket a kérdéseket, elhagyták (vagy nem is fogadták el) a szélsőséges túlzásokat - vagy éppen a görcsös félelmeket, és a Szent Szellem sokkal szabadabban tud munkálkodni sok helyen, a hívők pedig könnyebben tudnak kapcsolódni felekezeti-gyülekezeti határokon túl is.

Úgy hiszem, ez most is be fog következni, a kegyelemmel kapcsolatos tanítások és ellenvetések terén is. Vannak még sallangok, és vannak még félelmek. Ezen kívül vannak olyanok is, akiknek szinte lételemükké vált a szolgálók ostorozása, a hibák felnagyítása, sőt nem létező hibák hamis vádjainak a sorolása ... ezt ma sem nézi jó szemmel az Úr.

Arra kérek mindenkit, hogy legyen türelemmel a többiek felé, mert mindenki fejlődik, tanul. Vannak érettebb, kiforrottabb szolgálók is a kegyelem üzenetét képviselők között is, akiknek a szolgálata sokaknak építő, és ha előítélet nélkül hallgatjuk, megérthetjük, mit is akarnak valójában mondani. Kifejezetten magyar szolgálókra gondolok, elsősorban Kubinyi Károlyra, akinek az üzeneteit más sokszor hallgattam. Megértettem, hogy miről akar beszélni, nem valami "új tanítást" képvisel, hanem éppen hogy azt a Jézust, akit én is megismertem, és ahogyan megismertem huszonnégy évvel ezelőtt. A kegyelem hangsúlyozása a sok fölösleges, törvényes teher alól való felszabadulást, felgyógyulást szolgálja, és semmiképp sem a bűnökben való felelőtlen csatangolást. Ezt mindenképpen meg lehet állapítani Kubinyi tanításaiból, ha őszinte, nyitott szívvel hallgatjuk. Rá is igaz, és természetesen a más véleményen tanító szolgálókra is, amit Jézus mondott egyszer a hallgatóinak: "Miért nem ismertek rá arra, amit beszélek? Azért, mert nem vagytok képesek meghallgatni, amit mondok." (János 8:43 Csia)

Ez tehát a személyes állásfoglalásom: a kegyelem üzenetét, tanítását nem szabad önálló irányzatnak tekinteni, mert ha a Bibliát nézem, a kegyelemről szóló üzenet az Újszövetség régi üzenete. Ezt azért is fontos leszögezni, mert így a Szentírás kijelentései, bölcsességei alapján meg tudjuk vizsgálni, ha szükségesnek látjuk, hogy az adott testvérünk esetleg tévedéseket is kapcsolt-e az evangéliumhoz, vagy nem. Ugyanakkor az igaz (igazságos) életforma is egyértelműen Isten akarata, amelynek éppen hogy a helyreállítását tűzi ki célul a kegyelemről szóló üzenet, még ha ezt nem is minden egyes képviselője tudja kellő érettséggel, tévedések nélkül közvetíteni (akár azért mert ő maga is híjával van a teljes megértésének). Mindemellett én is sok mindent láttam és tapasztaltam Krisztus Testében, és teljesen egyetértek azzal a szándékkal, amely a kegyelem tanítását motiválja ma sokakban. Hiszem, hogy sok kérdést kell őszintén tanulmányoznunk a Szentírásban, amelyek azoknak is hasznára lesznek, akik nem fogadják örömmel a "kegyelem-tanítók" tevékenységét, és azoknak is a hasznára lesz, akik egyelőre csak a kegyelem szükségességét tudják szem előtt tartani, viszont az Úrral való járásukban bizonyos területeknek még meg kell erősödniük (persze mindezt Isten kegyelméből táplálkozva és arra építve). Isten kegyelmének egyre jobban "körvonalazódnia" kell a hívők szemében, szívében, hitében, mert ebből táplálkozik minden, amit meg tudunk élni keresztényként. Nem szabad elhanyagolnunk ennek a fundamentális üzenetnek a helyreállítását. Ugyanakkor ha ismerjük a fundamentumot, bolondság lenne elhanyagolni a Krisztusban való életünk területeinek a ráépítését, helyreállítását. Viszont azt is meg kell látnunk, mi az, amit valóban rá kell építeni, és mi az, amit csak mi alakítottunk ki keresztény hagyományként, összetákolt teológiák által. Felelősségteljes feladatok állnak előttünk.

Nehéz lenne most egyszerre minden szempontból egyensúlyt teremteni a szélsőségek között, és itt tisztázni minden félreértést a két oldalról, és nem is ez a célom. A célom a fölösleges küzdelmek és a lövészárkok felszámolása, és Isten TELJES akaratának a megélése. A Szentírás szerint az egyház (eklézsia) által "Isten sokféle bölcsességét" mutatja be az Úr. Ha egy-egy területet jól bírunk, és közben vannak olyanok, akik egy másik területet foglalnak vissza éppen az ellenségtől, akkor szurkoljunk nekik, imádkozzunk értük, hogy győztes csatáik legyenek, de ne essenek bele az ellenség csapdáiba menet közben, és élvezzék Isten oltalmát a harc közben. Ennyivel tartozunk a Testvéreinknek.

Ehhez kapcsolódóan van egy kérésem mindenki felé, erre indított ma a Szent Szellem, hogy írjam meg nektek: nagy szeretettel kérlek, hogy hordozzuk imában Kubinyi Károly feleségét, Máriát, akinek nagy gyógyulásra van szüksége a daganatos betegségből, ami már jó ideje erősen sújtja őt, és a családját. Legyünk együttérzőek, amilyen együttérző a mi közös Főpapunk, Jézus. Hiszem, hogy Jézus elhordozta ezt a betegséget, és megszerezte az ő gyógyulását. Azt is hiszem, hogy az ilyen szeretet-gesztusok által, amit megteszünk egymásért Eklézsia-szerte, bárhová is tartozunk vagy nem tartozunk, ezáltal az Úr nagyon meg fog dicsőülni, az ördög pedig sokkal jobban meg fog szégyenülni, mint eddig.

Áldjon meg a mi Urunk Jézus Krisztus benneteket!

Sok szeretettel ~ Országh Gyuri