2013. október 11., péntek

Iráni hívő, akit egy csodálatos álom vezetett el Krisztushoz

A blog szerkesztője: Miközben a közel-keleti eseményeket olvassuk és halljuk a hírekben, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Úr is hatalmasan munkálkodik, és az Úr szolgái is. Ezeket a világi médiából nem nagyon fogod megtudni, ezért érdemes figyelni a keresztény hírszolgáltatókat - most az Open Doors USA információit olvashatjátok. ~ O.Gy.

Iráni hívő, akit egy csodálatos álom vezetett el Krisztushoz

Nemrég a terepmunkásoknak lehetőségük nyílt találkozni néhány iráni hívővel, hogy tanítványképzést tartsanak nekik, és bátorítsák őket. Egy fiatalasszony, Sheefteh (név megváltoztatva), a következőket mondta el nekik: "Pontosan tíz évvel ezelőtt volt egy álmom. Jézust láttam, és egy nyaklánccal jött felém. A nyakamba rakta. Lenéztem, és láttam, hogy egy kereszt van rajta, a közepén egy 10-es számmal. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, de attól a pillanattól fogva biztos voltam benne, hogy Jézus létezik. Én muszlim családban nevelkedtem, a vallásosabb változatában. Mindig más voltam, mint a többiek. Az anyanyelvemen imádkoztam, ami a farszi nyelv. Minket arabul tanítottak imádkozni, de az egy olyan nyelv, ami nagyon különbözik az anyanyelvemtől.

Az álom után történt, hogy beiratkoztam egy egyetemre, pszichológia szakra. Az egyik előadás a világ vallásairól szólt. Azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk egy fogalmazást az egyik vallásról. Én persze úgy döntöttem, hogy a kereszténységet fogom tovább kutatni. Nem igazán tudtam, hol kezdjek neki, úgyhogy felhívtam egy általános tudakozót, és megkérdeztem, hogy hol találok templomot. Megmondták, hogy a városomban van egy templom, úgyhogy elmentem oda. Abban a templomban megismertem Krisztust. Amióta elkezdtem ismerkedni a kereszténységgel, az édesanyámmal mindig beszélgettünk róla. Ő nemrég elfogadta a tényt, hogy most már keresztény vagyok, de az édesapám még nem fogadta el.

Boldog vagyok, hogy a férjem is keresztény. Nem tudunk abba a templomba járni, ahol Krisztussal találkoztam, mert túl veszélyes lenne ránk nézve, ugyanis muszlimok voltunk előtte. Most már a házicsoportunkban tanítjuk a többi hívőt, és tanácsadással segítjük a gyülekezetben azokat az embereket, akiknek házassági problémáik vannak, depressziótól szenvednek, vagy néha akár öngyilkossági gondolatoktól is. Iránban nem könnyű kereszténynek lenni, de ezért vagyok nagyon boldog, hogy ma itt vagytok, bátorítotok és új dolgokat tanulok tőletek. Szerintem ezt akarta mondani nekem Jézus a 10-es számmal, hogy 10 év múlva veletek leszek, ismerve Őt, és olyanokkal lehetek együtt, akik szintén ismerik Őt, és ti segíteni tudtok nekem abban, hogy jobb lelkigondozóként szolgáljam a testvéreimet Krisztusban."

- - -
Fordítás: Országh György