2013. szeptember 24., kedd

Kitekintés a nagyvilágba, imatémák

2013. szeptember 24.

(O.Gy.) Azok számára szeretnék írni, akik a figyelmük fókuszát és az imádságaikat a nemzetközi színtérre is ki szokták terjeszteni. Az utóbbi napokban Kenyában és Pakisztánban is tömegesen támadták meg és gyilkolták meg a keresztényeket, tudatos, célzott akciókkal. Emellett azonban jó híreim is vannak.

Kép: Kenya a térképen
Kenya (Kelet-Afrika)
Kenyában, Nairobi városában elfoglaltak a hétvégén egy többszintes bevásárlóközpontot az Al-Kaidához kötődő terroristák, akik a túszejtés elején kiküldték az épületből a muszlimokat - akik a személyi igazolványukkal illetve a Korán idézésével igazolták hogy muszlimok. A keresztényeket bent tartották. A támadásnak legalább 62 halálos áldozata van. Most a kenyai biztonsági erők kezdték ellenőrzés alá vonni az épületet, de továbbra is lőnek rájuk a terroristák. Sok túszt már kiszabadítottak, de nem tudni, hány túsz van még bent.


Kép: Pakisztán a térképen
Pakisztán (Közel-Kelet)
Pakisztánban egy tálib csoport vállalta magára azt a merényletet, amelyet egy keresztény templomnál vasárnap követett el két öngyilkos merénylő. 83-an haltak meg, amikor a templomból kijövő keresztényekre támadva robbantottak a merénylők. Másnap a pakisztáni emberek közösen álltak ki és ítélték el ezt a terrorcselekményt, amit az ország történetében a keresztények elleni eddigi legsúlyosabb támadásnak mondanak.

A személyes véleményem az, hogy némelyek - teljesen ördögi motivációval - azon dolgoznak, hogy kirobbantsák a harmadik világháborút, ami a Szíriában történt események kapcsán felmerült sokakban mint elméleti lehetőség. Ezek a szomorú események is inkább a provokációt szolgálják szerintem, mintsem a "keresztény" USA és szövetségesei térdre kényszerítését. Úgy gondolom, a Szent Szellem vezetése alapján több mindenért lehet imádkozni, én itt arra szeretném felhívni a figyelmet, amit Patricia King is üzent prófétai szóval, hogy gyakoroljuk a Krisztusban kapott hatalmunkat, és legyen a közbenjáró imáink célja a háború kitörésének a megakadályozása.

Kép: Irán a térképen
Irán (Közel-Kelet)
A jó hírek közé tartozik, hogy az Iránban bebörtönzött Saeed Abedini keresztény lelkipásztort nem törték meg, ugyanis a családja arról számolt be, hogy az utóbbi időkben több mint 30 embert vezetett Krisztushoz a börtönben! Dicsőség az Úrnak! Abedini-ről több hírt is olvashattatok már itt a blogon is, valamint imafelhívást a kiszabadulásáért - érdemes folyamatosan az imáink között tartani őt is!

Kép: Egyiptom a térképen
Egyiptom (Észak-Afrika)
A másik jó hír, hogy Egyiptomban nemrég betiltották a Muzulmán Testvériség teljes tevékenységét. Az utóbbi időkben Egyiptomban kirobbant feszültségekben a Muzulmán Testvériségnek felelősségteljes szerepe volt. Mint emlékezhettek, beszámoltam róla, hogy a legnagyobb összecsapások zűrzavarát is arra használták ki, hogy keresztényeket támadjanak meg illetve öljenek meg. A napokban egy egyiptomi bíróság betiltotta a működésüket, sőt bármilyen szervezet működését, ami a Muzulmán Testvériségből indult ki, vagy kapott anyagi támogatást.

Ehhez a hírhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy egy meghatározó közbenjáró szolgálat alkalmával beszélt hozzánk az Úr az iszlám országok betonkemény sötétségének a megszüntetéséről, majd a gyökerek kifordulásáról adott kijelentést, mint a sötétség legyőzéséhez tartozó folyamat szerves részéről. Itt Egyiptomban pontosan ezt látjuk: a 2011-ben indult változások és oda-vissza ingadozások egyik fő eredménye az lett, hogy a korábban már betiltott Muzulmán Testvériség újra előjött és az utóbbi időkben nyilvánvaló lett a valódi természete. Imádkozzunk, hogy ez a mostani bírósági határozat elérje az igazi célját, és ne csak látszólagos, felszínes események kövessék ezt, hanem teljesen mélyreható legyen, és Isten országának az igazsága egyre nagyobb teret nyerjen Egyiptomban is (ahogy erről is olvashattatok beszámolókat itt a blogon, pl. a nagyszabású keresztény ifjúsági konferenciáról).

A Szent Szellem adjon bölcsességet és vezetést mindenkinek az imádkozáshoz, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében és hatalmával!

- - -
A fentiek az ismert hírszolgáltatók vezető hírei között is megtalálhatóak, emellett a Breaking Christian News cikkei segítségével állítottam össze az összefoglalót. - Országh György / Gyuri Naplója