2013. május 11., szombat

Előzetes bemutató

Elaine Tavolacci
A Word in Season / Időszerű üzenet

Előzetes bemutató

Tegnap gyönyörű nap volt, sütött a nap, az ég kék volt, és a fákon tavaszi lombkoronák voltak már. Ahogy kiléptem a házam ajtaján, egy szokatlan frissességet éreztem a levegőben. Egyfajta megtisztulást, felfrissülést és megújulást érzékeltem. Ahogy felnéztem az égre, ezeket a szavakat mondta a Szent Szellem: "Előzetes bemutató."

Az Úr azt mondja, arra vágyom, hogy egy előzetes bemutatót adjak a népemnek az eljövendő dolgokról. Amint kinyitjátok a szellemi szemeiteket, elkezditek úgy látni a földi dolgokat, ahogyan a mennyben vannak. Elkezditek felismerni azt, amit feltárok előttetek. Amint ráhangoljátok a füleiteket a menny frekvenciájára, a füleitek egy hangot hallanak mögületek, ami így szól: "Ez az út, ezen járjatok." Az ajtó nyitva áll számotokra, hogy új módon értsetek meg királysági alapelveket. Az ajtó nyitva áll, hogy egy új szinten kapjátok a kijelentéseket. Olyan módon fogom kiárasztani a dicsőségemet az életetekbe, amit eddig még nem ismertetek. Tudni fogtok bizonyos dolgokat mielőtt megtörténnének, ahogy megmaradtok a Velem való bensőséges közösségben. A szavaitok változást indítanak el, és súlyuk lesz. Sokkal több dolog van még, ami elérhető számotokra, ahogy követitek a vezetésemet és figyelitek a hangomat. Ahogy alábbszálltok, hogy Én emelkedhessek, a nektek készített terveim elkezdenek kibontakozni. Sokan kiáltottatok fel amiatt, hogy a háború nagyon kemény, és a harcok látszólag soha nem érnek véget, viszont ha erősen megálltok, akkor fel fogjátok ismerni az ellenség taktikáit, és azt, hogy hogyan lehet elkerülni a csapdáit.

Ne zavarjon össze az ellenállás, hanem tudd azt, hogy Én a te oldaladon munkálkodom. Amikor az ellenség megpróbálja felnagyítani az életed nehézségeit, fordítsd vissza a figyelmed fókuszát arra, amit Tőlem tanultál. A te helyzeteid eltörpülnek a neked adott ígéreteim és gondoskodásom mellett. Kérj Tőlem szellemi látást minden helyzetben, és megadom neked. Soha ne feledkezz el a Szövetségről, amelyet veled kötöttem. Indulj el félelem és ingadozás nélkül, és hamarosan világos lesz számodra a feladat, amit rád bíztam. Biztos lehetsz benne, hogy meg fogsz tapasztalni egy fordulatot az életedben a földön, amint az a mennyben van. Soha ne akard a természetes értelmeddel felfogni a szellemi dolgokat. Egyedinek alkottalak téged, egy világosságnak, hogy eloszlasd a sötétséget. Azért lettél megteremtve, mert tervem és célom van veled. Mielőtt megalkottalak az anyaméhben, már ismertelek; és mielőtt megszülettél, megszenteltelek. Arra lettél teremtve, hogy egy jel és egy csoda legyél, mondja az Úr.

Zsoltárok 119:18
Nyisd meg szemem, hadd szemléljem a csodákat törvényedben.

Ézsaiás 30:21
És füleid hallani fogják a szót mögötted, mondván: Ez az Út, melyen járnotok kell; ha jobbra vagy balra eltérnétek.

Jeremiás 33:3
Kiálts hozzám és felelek neked; és nagy dolgokat jelentek ki neked, és hozzáférhetetleneket, melyeket nem ismersz.

János 16:13-15
De ha eljön az, az igazság Szelleme, elvezérel titeket a teljes igazságra; mert nem magától szól, hanem amiket hall, azokat szólja, és az eljövendőket hirdeti nektek. Az engem dicsőíteni fog, mert az enyémből veszi és hirdeti nektek. Minden, amije az Atyának van, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből veszi és hirdeti nektek.