2013. február 9., szombat

Krisztus Menyasszonya

Krisztus Menyasszonya - A Nagy Küldetés, 6. rész

2013., 6. hét

Rick Joyner

Word for the Week / Heti Üzenet


Ahogy már eddig is beszéltünk róla, "minden hatalom mennyen és földön" Jézusé lett, viszont még nem vette a kezébe a föld feletti hatalmát. A királysága el fog jönni, és az Ő akarata lesz meg a földön, úgy, mint a mennyben is. Az egész menny a Király uralma alatt él. Csak Sátán és az őt követő angyalok lázadtak fel a mennyei régióban, és a földre lettek vetve, amikor az emberiség is fellázadt Isten ellen. Az egyedüli hely az egész teremtett világon, mind a fizikai, mind a szellemi régióban, ahol Isten elleni lázadás van, a Föld bolygó.

János azt írta, hogy az egész világ a gonosz hatalmában van. Jelenleg tehát az ő hatalmában van, viszont a Zsoltárok könyvében azt olvassuk, hogy a föld, és minden ami benne van, az Úré. Minden mennyei és földi dolog feletti hatalom az Úr uralma alá tartozik, viszont a föld feletti hatalmát még nem vette a kezébe. Ő rögtön a feltámadása után hatalmat vehetett volna a föld felett, de a mi kedvünkért nem tette meg. Egyetlen dolog miatt hagyta a gonosz uralma alatt - hogy megkeresse azokat, akik még a saját életüknél is jobban szeretik Őt és az Ő igazságát. Azzal fogják bebizonyítani ezt, hogy Érte élnek, és engedelmeskednek Neki, annak ellenére, hogy gyakorlatilag mindenki szembehelyezkedik velük, aki csak a földön él, sőt a pokol kegyencei is.

Az Úr teljes körű erőhatalommal rendelkezik. Egy pöccintéssel el tudná intézni az ördögöt és az összes démoni hordáját. Az Úr rögtön a feltámadása után a tűz tavába vethette volna a Sátánt és seregeit. Mivel megváltotta az emberiséget és a földet, hatalmat vehetett volna fölötte. Mégis volt egy oka arra, hogy változatlan állapotban hagyta - az, hogy keresi a menyasszonyt, akivel együtt uralkodhat majd.

Az 1 Korinthus 15:45 az "utolsó Ádámnak" nevezi Jézust. Ennek jogi okai voltak. Az első Ádám megkapta a föld feletti uralmat. Amikor engedett a kísértésnek, és úgy döntött, hogy a gonosznak engedelmeskedik Isten helyett, Sátán számára lehetővé vált, hogy hatalmat gyakoroljon a föld felett, mi pedig mindig annak leszünk a rabszolgái, akinek engedelmeskedünk. Ezt mondja a Róma 6:16:
Avagy nem tudjátok, hogy akinek odaszánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek; vagy a bűnnek, ami halálra, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásra vezet?
Amikor az ember elbukott, vele együtt bukott minden, ami a hatalma alá tartozott, így a föld az ördög uralmi területe lett. Habár bitorlóként szerezte meg, ezzel a lépéssel az egész föld felett hatalmat kapott. Az, hogy Jézus emberként jött el megváltani a földet, azért volt, mert a föld feletti hatalom az emberiségnek volt adva. Ezért nevezte magát Jézus mindig az "Ember Fiának". Csak olyan ember válthatta meg a földet az ember engedetlenségének a következményeiből, aki folyamatosan és tökéletesen engedelmeskedett az Úrnak. Jézus teljes mértékben betöltötte ezt a feltételt, és visszavette a föld feletti fennhatóságot, amit az első Ádám elvesztett.

Van olyan, hogy hatalmunk van egy bizonyos dolog felett, de még nem vettük birtokba. Például ha kapunk egy autót, akkor a tulajdonosává válunk, és a kereskedőnél várja, hogy elvigyük. Amíg viszont nem visszük el, addig még nincs a birtokunkban, noha a miénk. A föld tulajdonjogát Jézus kapta meg, közvetlenül a kereszt után - csak még nem jött el, hogy bejelentse a saját tulajdonára szóló igényét, mert ezzel teszi lehetővé, hogy a földön levő állapotok segítsenek a menyasszonyának, az egyháznak felkészülni arra, hogy Vele együtt uralkodjon.

Az első Ádám menyasszonya a legtökéletesebb körülmények között élt, mégis az engedetlenséget választotta. Az utolsó Ádám menyasszonya a legnehezebb körülmények között fog élni már, amikor a sötétség minden erejének a támadássorozata ellenére is úgy fog dönteni, hogy az engedelmességet választja. Egyetlen teremtménye sincs Istennek, akinek mindazokat ki kellene állnia, amit ő fog kiállni, és mégis hűséges lesz. Ez egyúttal tanúbizonyság lesz a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak is, hogy lejárt az idejük a földön. Még az angyalok is csodálni fogják őt, és méltónak fogják tartani arra, hogy ítéletet mondjon felettük. Méltó lesz arra, hogy Isten Fiának a menyasszonya és társuralkodója legyen.

Isten nem kísért bennünket gonosszal, de ahogy a Jeremiás 20:12 és más igehelyek is mondják, azt megengedi, hogy próbáknak legyünk kitéve. Más a próba mint a kísértés, noha a kísértés is lehet próba, ahogy Ádámnak és Évának is az volt. Azért tesz próbára az Úr, hogy segítsen a fejlődésünkben, és hogy megszerezzük az előrelépéshez a jogosultságot, ahogy az iskolában is "próbára tettek" bennünket a tesztek, a dolgozatok, hogy kiderüljön, továbbmehetünk-e a következő évfolyamra. Az Úrban való előrelépés többek között nagyobb felhatalmazással is jár.

Ahogy Francis Frangipane szokta mondani, "Isten vizsgáján soha nem lehet megbukni; csak addig kell újra végigmenni rajta, amíg át nem mész." Ez alapvetően igaz. Izrael azért járta a pusztát körbe-körbe negyven évig, mert nem tudott átmenni bizonyos vizsgákon, azaz próbákon, amik kötelezőek voltak az Ígéret Földjére való belépés előtt. Sok keresztény ugyanezt csinálja: körbe-körbe jár a szellemi életében, mert állandóan elbukik ugyanazokban a próbákban. Most már itt az ideje, hogy átmenjünk a vizsgákon, kiálljuk a próbákat, és továbblépjünk, hogy elfoglaljuk a nekünk adott Ígéret Földjét.

- - - - -
Fordítás: Országh György
Forrás: MorningStar Ministries - The Bride of Christ - The Great Commission, Part 6
URL: http://www.morningstarministries.org/resources/word-week/2013/bride-christ-great-commission-part-6