2013. január 7., hétfő

2013 A REND ÉVE - BILL BURNS

Faith Tabernacle
2013 január 6.

2013 A REND ÉVE, BILL BURNS:
 
Ez az üzenet a "2012, a Felfedezés Éve" üzenetének a folytatása. A tavalyi év prófétai összegzésének az általános témája az Isteni Kormányzás volt. Az elmúlt évben Isten elkezdte megerősíteni ezt az isteni kormányzást (uralmat) az Ő népének a szívében. Az Ő népe azok az emberek, akiknek az a vágya, hogy az Ő királyságának a teljességében éljenek. 

Isten kormányzásának a megerősítése progresszív (folyamatos) módon fog végbemenni, és minden egyes előrelépés a szellemi világban való váltással (fordulattal) fog járni. Ebben az évben a fő váltásnak az eredménye az "Isteni Rend" lesz. Ez a Szent Szellemnek egy jelentős munkája lesz 2013-ban. Ha a rend nem szilárdul meg, akkor a kormányzás nem fog megfelelően működni. 
 
A Trombita: Az Én kormányzásom fundamentuma meg lett erősítve a népem szívében. Most az Én házam fel fog épülni, és az Én királyságom meg fog erősödni. Az isteni rend lesz a Szellemem jelenvaló munkája ebben az évben. Meg kell erősíteni a rendet a népem életében, mert rendetlenség fogja kormányozni a világot és annak rendszereit. Tegyetek meg minden erőfeszítést annak érdekében, hogy megerősítsétek magatokat az Én rendemben. Ezt úgy tudjátok megtenni, hogy tartjátok Velem a kapcsolatot, és engeditek, hogy a Szellemem vezéreljen napról napra. Maradjatok kapcsolatban!
 
A Folyamatos Haladás (A Progresszió)

Az isteni kormányzás szellemi progressziója Isten Igéjében meg van alapozva, a mintája pedig Józsué könyvében található. Az Isten uralkodásával szembeni lázadás miatt a pusztában eltöltött 40 év után Izrael belépett Isten ígéretébe.

Józsué 1:1-3 És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván: Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, a melyet én adok nékik, az Izráel fiainak. Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek.
 
Az útjuk a Jordán folyón való átkeléssel kezdődött, ami a kenetet jelképezi (Józsué 3). Fel lettek kenve az útra. A mi mostani utunk is meg lett erősítve a kenettel, és azzal a 12 galambbal, ami meglátogatta a házunkat ezen a nyáron.
 
Tizenkét követ állítottak fel a Jordánban Isten rendjének a jeleként, és a folyó medréből is felhoztak tizenkét követ, amit Gilgálban állítottak fel (Józsué 4). A Gilgál jelentése: "gördülő kő". Ez a szövetségi ígéret helyét képviseli. A tizenkét kő Isten kormányzását jelképezi, ami a szívünkben fel lett állítva. (2 Mózes 28:15-20) Szintén Gilgál volt az a hely, ahol a múlt szégyene el lett véve.
 
Józsué 5:9 És monda az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el (angolban: Ma gördítettem le) rólatok Égyiptom gyalázatát; ezért hívják e hely nevét Gilgálnak mind a mai napig.
 
2013 - A Győzelem Éve 

Isten rendje, amit a kenet, a szövetségi ígéret és a múlt dolgaitól való felszabadulás erősít meg, előkészít bennünket a minta szerinti győzelemre. Izrael hadviselésének az első csatája Jerikónál volt.
 
Józsué 6:1-4 Jérikhó pedig be- és elzárkózott vala az Izráel fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki. És monda az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jérikhót és királyát a sereg vitézeivel együtt. Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer a várost. Így cselekedjél hat napon át. És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel.
 
A tizenkettő az isteni kormányzás száma, a tizenhárom pedig az isteni rendé (az engedelmességé), ami győzelemre vezet. Izrael 6 napig mindig egyszer kerülte meg Jerikót, majd a 7. napon 7-szer. Hat meg hét az tizenhárom, a győzelem száma, ami az Isten uralmának és utasításainak való engedelmesség következménye.

Rendkívüli Kegyelem 
 
Pál apostol nem volt ott a felső szobában a tizenkettővel, viszont a damaszkuszi úton ő lett a 13. apostol. A damaszkuszi úton Pál bekerült az isteni kormányzásba és rendbe.
 
Azt a kenetet, amiben Pál járt, én úgy nevezem, hogy a győzelem kenete. Figyeljük meg Pál bizonyságtételét:

2 Timótheus 3:11 Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, a melyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított engem az Úr.
 
2 Timótheus 4:17 De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.
 
Erről a győzelmi kenetről, ami Isten népéhez jön ebben az évben, prófétai módon beszélt Marsha Burns:
  
Apró Jelek -- 2012 november 30: Egy rendkívüli kegyelem hullámát bocsátom ki, ami végigkísér az előtted álló hetekben. Mert Én valóban felruházlak hatalommal, hogy megtedd, ami szükséges ahhoz, hogy eleget tehess a kötelezettségeidnek. Most annak van az ideje, amikor ahhoz, hogy erőd és bölcsességed legyen, Rám kell bíznod magad. Ne felejtsd el, hogy Én vagyok a te segítséged a bajban, ezért nem szabad a saját értelmedre támaszkodnod. Ezért inkább kelj fel a Szellem természetfeletti birodalmában, hogy látást kapj és szellemi támogatást, mondja az Úr. 2 Korinthus 12:9 és azt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm gyengeségben jut teljességre. Legörömesebb tehát inkább gyengeségeimmel dicsekszem, hogy szálljon reám a Krisztus ereje.

A kegyelem hatalommal való felruházást jelent, és a kenet az, ami hatalommal ruház fel bennünket, hogy győzelemben éljünk.
 
Győzelem a Generációs Rendeletek Fölött

Egy ideje már tudjuk, hogy a generációs átkokat le kell törni Isten népéről, hogy szabadok lehessenek a generációkon keresztül átruházott örökségektől. Mégis van néhány generációs átok, ami olyan régóta jelen van, és annyira megerősödött, hogy megtörhetetlen rendeletekké váltak.

Az ilyen átkok esetében egy rendeletet kell írni, ami eltörli a generációs rendeletet. Ez a bölcsesség az Eszter könyvéből származik. A király írt egy visszavonhatatlan rendeletet (lásd Eszter 8). Ezért adott egy utasítást Eszternek és Márdokeusnak.

Eszter 8:
8 "Most rajtatok a sor: írjatok egy másik rendeletet a zsidók érdekében — amint jónak látjátok! A király nevében írjátok meg, és pecsételjétek le a gyűrűjével! Az a rendelet ugyanis, amelyet a király nevében írtak, és gyűrűjével pecsételtek le, nem vonható vissza."

11 A rendeletben az állt, hogy a király biztosítja a jogot birodalma minden városában a zsidóknak, hogy összegyűljenek és megvédjék magukat. Megengedi, hogy megöljék, elpusztítsák és megsemmisítsék mindazokat a fegyvereseket, feleségükkel és gyermekeikkel együtt — bármely népből, vagy tartományból is jöjjenek ellenük — akik megtámadják őket. Azt is megengedi, hogy ellenségeik minden vagyonát zsákmányul vegyék maguknak. 

A rendelet következménye az Eszter 9:1-ben jelenik meg: 

Eszter 9:1 Elérkezett a tizenkettedik (Adár) hónap 13. napja, amelyen a király rendeletét végre kellett hajtani. Ellenségeik azt tervezték, hogy ezen a napon majd legyőzik a zsidókat. Azonban a tervük a visszájára fordult: a zsidók győzték le azokat, akik gyűlölték őket.
 
13-án eljött a győzelem. Idén van annak az éve, hogy rendeleteket írjunk, amelyek győzelmet hoznak. Ha már megtörted a generációs átkokat, és még nem szabadultál meg, próbálj írni egy rendeletet, ami feljogosít arra, hogy szabad legyél az ellened felállított akadályoktól.
 
Számíts a Váratlan Dolgokra
 
Ezt a kijelentést mondta nekem az Úr: "Számíts rá, hogy váratlan dolgok fognak történni 2013-ban." Az én értelmezésem szerint ez a következőket jelenti:

Váratlan áldások fognak megjelenni.
Váratlan meglátogatások fognak történni angyali lények részéről.
Váratlan megnyilvánulásai lesznek a Szent Szellem ajándékainak.
Váratlan jelek és csodák fognak történni.
Váratlan lehetőségek fognak adódni.
 
Ez egy olyan év, amikor nem tudjuk úgymond "skatulyában" tartani Istent. Ehelyett inkább számítsunk a váratlan dolgokra 2013-ban!