2012. október 29., hétfő

2012 október 29.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle
2012 október 29.


A TROMBITA, BILL BURNS:
Induljatok el, és gyertek be a Szent Helyre. A tüzek ragyogva égnek. A Szellemem szele fújja azt a tüzet. Mert Én egy olyan tüzet hívok elő ezen a földön, amit soha nem fognak elfelejteni. Az Én dicsőséges gyülekezetem felemelkedik. Azt a dicsőséget, amit a Mindenható Istennek hoztok, meg fogja emészteni a tűz, és az áldozataitok elfogadásra találnak, ahogy Hozzám jöttök, mondja az Úr. Olyan ébredést hozok elő most, amiről az örökkévalóságban is beszélni fognak. Amit most készülök megcselekedni, annak olyan nagyszerű, olyan pompás és olyan dicsőséges lesz a látható megnyilvánulása, hogy nem lehet majd elfelejteni. Mert ez valóban a legeslegnagyobb ébredés lesz. Az Én szerelmesem átváltozva fog előjönni, áthelyezve a ti Szent Istenetek királyságába.

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Látom az éhségeteket a Szellemem munkálkodására, Én pedig megmondom nektek igazán, hogy Én betöltöm ezt az éhségeteket. A lényetekből fog ömleni a Szellemem életének az erőteljes áramlata, ami mindent megérint körülöttetek. Gyönyörködöm bennetek, Én népem, akik arra törekedtek, hogy átlépjetek arra az új napra, ami előttetek van. Egy friss kenetet fogok kiárasztani, ami felserkenti, felfrissíti, helyreállítja a környezeteteket, és megújítja benne az életet, mondja az Úr. Helyezkedjetek el, hogy készen álljatok a fogadására. János 7:38 "Aki Énbennem hisz, mint az Írás mondja, élő víznek folyamai ömlenek annak bensejéből."