2012. augusztus 25., szombat

Isten csodálatossága

Elaine Tavolacci

"Isten csodálatossága"

Ma reggel, miközben az autómmal mentem, és dicsőítő zenét hallgattam, hirtelen egy dicsőség-felhőbe kerültem. Arra gondoltam, ez az "Isten csodálatossága". Olyan intenzív volt a Szent Szellem jelenléte, hogy lehúzódtam a kocsival az út szélére, hogy leírjam ezt a fantasztikus üzenetet, amit az Úrtól kaptam.

Az Úr azt mondja: arra készülök, hogy megdöbbentő módokon látogassam meg a népemet. Most fogom kibocsátani a csodálatosságomat az életetekbe, és nyilvánvalóvá teszem Magamat közöttetek, olyan módokon, amilyeneket eddig még nem ismertetek. A dicsőségem szintje ámulatba fogja ejteni a hívőket is, ugyanúgy, mint a hitetleneket. Azokat, akik közületek ismernek Engem, egy magasabb szintre foglak hozni, akik pedig nem ismernek Engem, azok tömegesen fognak beözönleni a királyságomba. Rázzatok le magatokról minden szellemi közönyösséget, és készítsétek a szíveteket erre a szellemi ébredésre. Dobáljatok le minden olyan dolgot, ami visszatart, hogy semmi ne hátráltasson abban, hogy megkapjátok mindazt, ami el van készítve számotokra. Ne hagyjátok, hogy a régi bortömlők útját állják annak, hogy átvegyétek az új bort, ami most kerül kiosztásra. Készítsétek magatokat arra a csodálatosságra, amit most készülök kibocsátani. Figyeljétek a hangomat. Akik figyelnek, fel fogják ismerni a hangomat napközben is, és ugyanúgy éjjel is. Látomásokban és álmokban szólok azokhoz, akiknek van füle a hallásra, és szeme a látásra. Engedjétek, hogy közöttetek lakozzak, veletek járjak és beszélhessek veletek. Az a személyes kapcsolat Velem, amilyen Énokhnak is volt, elérhető. Hit által vezetve lenni úgy, ahogy Ábrahám is volt, lehetséges. Kijelentést kapni úgy, ahogy a régiek kaptak, elérhető. Ez egy új időszak, amikor nem fogtok többé kételkedni Bennem, mert a hatalmam nagyobb dimenzióját fogjátok meglátni. A természetfeletti események, jelek és csodák magasabb szintjét fogjátok megtapasztalni közöttetek. A prófétáim pontosan fogják szólni a szavaimat, és tekintéllyel, hogy változást hozzanak, szabaddá tegyenek, megszabadítsanak, és teremtő csodákat szabadítsanak fel.

Meglátogatlak titeket a rejtekhelyen. Meglátogatlak titeket, miközben imádtok Engem Szellemben és igazságban. Meglátogatlak titeket, miközben áttörtök az imában és másokért közbenjártok. Mindig meghallgatásra talált a szavatok a magasságban, és ezt hamarosan kétség nélkül tudni fogjátok. Bízzatok bennem, amikor az oroszlánveremben vagytok, hogy bezárom az oroszlánok száját. Azok számára, akik közületek folyamatosan küzdöttetek a nehézségek idején, ingadozás nélkül, és nem lankadtatok el a nyomorúság tüzében, az áttörésetek napja előttetek van. Sokatok, akik féltetek a haláltól, a betegségek, sőt halálos betegségek miatt, nem haltok meg, hanem éltek, és hirdetitek az Én tetteimet, amint új módon tapasztaljátok meg a dicsőségemet. Ne féljetek a természetfeletti világtól. Ne álljatok ellene a dicsőségemnek, és ne oltsátok meg a Szellememet. Soha ne érjétek be kevesebbel, mint amit Én kínálok. Amint beengedtek Engem a gyülekezeteitekbe, egy új és friss kiárasztásban fogtok részesülni. Amint átadjátok az életeteket, ámulni fogtok azon, amit bennetek és általatok teszek majd. Vessétek alá az életeteket teljes mértékben Nekem, álljatok ellene az ellenségnek, ne ingasson meg az, amit a természetes világban láttok, mert a csodálatosság napjai a küszöbön állnak, mondja az Úr.

Ézsiás 45:3
Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, aki téged neveden hívtalak, Izrael Istene.

Jeremiás 32:17
Ah, ah, Uram Isten! Ímé, Te teremtetted a mennyet és földet a Te nagy hatalmaddal és a Te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted!

Dániel 2:20-22
Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké, mert Övé a bölcsesség és az erő. És Ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ád bölcsességet a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek. Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a sötétségben; és világosság lakozik vele!