2012. július 27., péntek

2012 július 27.

A Prófétálás Szelleme Hírlevél
Faith Tabernacle
2012 július 27.


A TROMBITA, BILL BURNS:
A természetes világ viharai szellemi viharok jelei. Ne legyen benned félelem, inkább készülj a viharokra. Legyél éber, mert ezek a viharok próbára fognak tenni azáltal, hogy egy-egy pillanatra el fogsz gondolkodni, és a múlt kudarcai fognak eszedbe jutni, amiket el kellene felejtened. Az ellenség hazugságokat és vádakat fog ellened szegezni, Én népem. Készüljetek, ahogy Pál is készült a hajótörésre; a hajó elveszett, de senki sem vesztette életét. Ugyanígy, a múltad, a saját vágyaid és meghiúsult álmaid hajója talán elsüllyed, de egy másik, áldott helyre leszel áthelyezve, ahol az Én Szellemem erejében fogsz járni, és nem a saját erősséged erejében, mondja az Úr. (Ap.Csel 27)

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, MARSHA BURNS:
Bizony, a régi mennyezetekből új padlók lettek, mivel a szellemi tapasztalat új szintjére emelkedtél fel. Most pedig megépítelek téged ott, és azt cselekszem, hogy stabillá és szilárdabbá válj abban az ismeretben és képességben, amit az új szellemi aktivitással szereztél. Kihívás elé lettél állítva, hogy magasabb szintű érettséget tanúsíts, most pedig nagyobb nyugalmat fogsz megtapasztalni az élet viharai közepette, mondja az Úr. Legyél erős!
Efézus 4:11-15 És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul: Szolgálat munkájára tökéletesítve a szenteket, a Krisztus Testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, Hogy többé ne legyünk gyermekek, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek álnokságától, tévútra csábító ravaszságától, Hanem az igazságot szólván szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban