2012. január 5., csütörtök

Rick Joyner: A korszakokra szóló esztendő

RICK JOYNER
WORD FOR THE WEEK (HETI ÜZENET)


A korszakokra szóló esztendő

2012, 1. hét

Forrás: MorningStar Ministries


Az Új Esztendő mindig a reménység ideje, a reménység pedig az egyik legnagyobb erő. Ilyenkor gyakran elhatározzuk, hogy teljesíteni fogjuk a fogadalmainkat, mint például fittebbek leszünk, több időt fogunk tölteni a családunkkal, vagy hogy hűségesek leszünk bizonyos szellemi gyakorlatok terén, például többet imádkozunk és többet tanulmányozzuk a Bibliát. Mivel ezek az elhatározások gyakran segítik az embert abban, hogy be is tartsa a fogadalmait, bizonyára jónak mondhatók.

Az idei év az, amely a maja naptár szerint a világ végét jelenti. Ugyanúgy, ahogy Pál apostol azt írta a krétai prófétákról, hogy abban, amit a krétai emberekről mondanak, igazuk van, a hamis próféták is mondhatnak igazat bizonyos dolgokról. Úgy gondolom, hogy a maja naptár valamilyen szempontból igaz - ez az esztendő fogja a végét jelenteni ennek a világnak, abban a formájában, ahogy eddig ismertük.

Nem azt prófétálom, hogy idén lesz a világ vége, vagy a korszak vége, vagy Krisztus visszajövetele. Azt állítom, hogy radikális változások jönnek az egész világra ebben az évben. Az, hogy jó vagy rossz sül ki ezekből, nagyobb mértékben fog múlni Krisztus testén, mint bármilyen más tényezőn. Ez az év lesz az eddigi legnagyobb lehetőségünk, nem csak a mi nemzedékünkben, hanem talán a valaha legnagyobb. A változás időszaka általában kevés ember kezében szokott alakulni, valamilyen irányba terelődni, ezért ha Krisztus testének csupán kis része felébred és munkába áll, az ebben az évben gyakorolt hatás már nagyobb lehet bármi eddiginél.

Nem tudom pontosan, hogyan fog lejátszódni mindez, azt viszont tudom, hogy meg fog történni. Mindannyiunknak "töredékes a látása" és "töredékes a prófétálása". Miután személy szerint egy olyan több éves időszakon mentem át, amely során nagyon kevés prófétai kinyilatkoztatást kaptam, most nemrég egy nagyobb adagban kaptam a "letöltést", amely szinte teljes mértékben arról szól, hogy Krisztus teste felébred és munkába áll.

Annak, hogy nem kaptam sok kijelentést az utóbbi öt évben, az volt az oka, hogy kaptam egy megbízatást és egy ígéretet, hogy ha hűséges leszek, akkor megkapom életem legnagyobb kijelentését a megbízatás végén. Ennek ellenére már most kaptam egy adagot ebből, mivel rendkívül kritikus jelentőségű időben élünk. Ránk nézve a legkritikusabb jelentőségű dolog az, hogy a történelem legnagyobb ébredése és aratása mindjárt itt van, mi pedig nem állunk készen.

Több prófétikus barátom is azt hallotta az utóbbi időben az Úrtól, hogy "Kicsi a következő nagy". Azt kaptam, hogy ez így igaz, és megláttam ennek az egyik konkrét jelentését. Ahogy a múlt heti üzenetben is írtam, amikor 1987-ben az Aratásról szóló látomást kaptam, két ébredési hullám eljövetelét láttam. Az egyik néhány év múlva el is indult, és körülbelül tizenhat évig tartott. Míg Dél- és Közép-Amerikán, Afrikán és Ázsián végigsöpört, és a történelem legnagyobb létszámú megtérőit aratta le, Észak-Amerikát és Európát majdnem elkerülte. Ezután láttam egy viszonylag csendesebb időszakot, mielőtt a másik, sokkal nagyobb hullám végigsöpör az egész földön, amely Isten legnagyobb munkálkodása lesz a történelemben. Most járunk ennek a viszonylag csendesebb időszaknak a végén, amelyet láttam, a következő hullám pedig már mindjárt itt van.

Ebben a második hullámban, amit láttam, száz fős gyülekezetek hetente ezer új megtérőt hoztak. Ez csodálatosan hangzik, és valóban az is volt a látomásban, ugyanakkor hatalmas mértékű nyomás alá helyezte a gyülekezeteket. Ezeknek az új hívőknek gyógyulásra, szabadulásra és szilárd bibliai igazságra alapozott tanításra lesz szükségük. Azok a hívők, akik eddig istentiszteleten tanítottak vagy beszéltek, hirtelen az új megtérőkből álló hatalmas gyülekezeteket vezették.

Talán azt gondoljuk, hogy a mega-gyülekezetek hetente tízezer új megtérőt is hoznak majd egy ilyen aratás során, de mégsem így történt. Minden gyülekezet hoz majd új embereket, viszont abban amit láttam, a mega-gyülekezetek nem hozták ezresével az embereket a kis gyülekezetekhez hasonlóan - csak viszonylag keveset. Ennek az volt az oka, hogy kevésbé voltak felkészülve az aratásra, mint a kisebb gyülekezetek. Azért voltak kevésbé felkészültek, mert inkább a programok építésére voltak ráállva, és nem arra, hogy az embereket építsék, a kisebb gyülekezetek viszont jobbak voltak az embereik építésében.

Ez nem minden mega-gyülekezetre igaz, és nem is minden kis gyülekezetre, viszont általánosságban így van. Muszáj felkészülnünk a betakarításra. Minden földműves és gazda tudja, hogy ha itt az aratás ideje, akkor nem szabad vesztegetni az időt - akkor mindenki a fedélzetre! Sokat kell még tennünk annak érdekében, hogy készek legyünk, de a legfontosabb az, hogy a gyülekezetünk minden jelenlegi tagját segítsük Krisztus igazi tanítványává válni, akik ismerik az ajándékaikat, a szolgálatukat, és fel vannak szabadítva arra, hogy használják is ezeket - az Efézus 4 mandátuma szerint.

Csak rövid idő áll a rendelkezésünkre, hogy felkészüljünk egy életre szóló munkára. Ezt az időt kívánták látni a régidők prófétái és igaz emberei, mi pedig arra vagyunk elhívva, hogy ebben az időben éljünk. Ez az esztendő az, amikor úgy kell a királyság munkájába beállnunk, mint még soha. Azok, akik már benne vannak a munkálkodásban, olyannak fogják látni mostantól, amilyennek eddig még soha nem látták. Isten királyága elközelgett.