2010. június 22., kedd

Túlvagyok a hétvégén...

Nos megérkeztem, vasárnap éjszaka. A program tartalmas volt és változatos. Randy, aki Floridából érkezett ide a feleségével, a prédikálás fontosságáról beszélt, arról, hogy az igehirdetés bolondsága megtartó/üdvözítő erő azok számára akik hisznek; és hogy az evangélium prédikálása nem csak a bűnösöknek szól, hanem a szenteknek is. Mindannyiunknak szüksége van az ige erejére! Teljesen egyetértek! És azzal is, hogy a szószék nem vélemények helye, nem filozófiáké vagy a politikáé, hanem ott Isten Igéje, Krisztus kell hogy legyen hirdetve. Hálás vagyok Istennek ezekért a szellemi üzenetekért, és a zalaegerszegi gyülekezetben a dicsőítés alatt Isten jelenlétéért, nagyon megújított az Úr a szeretetével! ("Ez itt Jézus dicsőségben...")

Az utazás egyébként borzasztó volt, legalábbis ami a távolságokat illeti. Ilyen hosszú autóúthoz egyáltalán nem vagyok hozzászokva, és a hétvégi terheléssel együtt olyan hatást váltott ki bennem, hogy már a kocsiban is nagyon rosszul voltam, de nem tudtam mi a bajom igazán. Hazaérve másnap reggel megmértem a vérnyomásom (ugyanolyan nyamvadtul voltam még) és felment 150 körülire, az alsó érték is a 100-at közelítette állandóan. Az én átlagos vérnyomásomhoz képest ez nagyon sok... Úgyhogy a tegnapi napom úgy telt, hogy csak feküdni bírtam, de még most sem pihentem ki teljesen a hétvégét. Tegnap estefelé sétáltunk egyet Etával, az jót tett. Kávét persze egész nap nem ittam.

Mindazáltal hálás vagyok Istennek, hogy szolgálhattam Őt, és sok ember áldást kaphatott Istentől a tolmácsolás által is. Zalaegerszegen megkértek Kocsis Istvánék, hogy játsszak el egy pár dalt a délelőtti tanítás előtt. Isten Szelleme leszállt, nagyon jó volt bekerülni Isten jelenlétébe, és felbuzdulni. Hála legyen Neki!

Ezt nézzétek és hallgassátok meg (ez a Golgota, de erről a dalról beszéltem):

Nézd ott fent: mi van a kereszten?
Áldozatul adott Tökéletes Élet!
A Szeretet lett odaszegezve
Megtöretett testben: mindez csak értünk lett!

Ez itt Jézus dicsőségben:
A Menny Királya meghalt értem.
Így győzött le bűnt és halált.
Elvégezte: a Menny már nyitva áll!

Ennél több örömet honnan vársz?
Kegyelem által nyert igazi szabadság!
Minden bűn, s rejtegetett szégyen
Vele együtt halt meg: Vele a kereszten!!!

Értünk mindez,
Mindez csak értünk lett!