2010. május 19., szerda

2010 05 19

APRÓ JELEK EGY LÁGY SZÉLBEN, Marsha Burns -- 2010 május 19:

Egy álomban egy gyülekezetbe látogattam el, és nyilvánvaló volt számomra, hogy a pásztor egy vallásos ember, aki nem ismeri Istent, és nincs benne a Szent Szellem. Az első sorban ültem három különböző alkalommal. Minden egyes alkalommal a pásztor kijött, letette a jegyzeteit a pulpitusra, és tetérdelt négykézláb, hogy becsatlakoztasson valamilyen felvevő eszközt. De amikor ehhez letérdepelt, mindig frusztrált lett, mert bűntudat jött rá, és nem tudta elprédikálni az üzenetét. Volt egy rövid, faburkolatú fal a pódium szélén, ahol a pulpitusa állt, és a harmadik látogatásom során is végigcsinálta az előző két alkalom rituáléját, de ezalkalommal, amíg a térdein volt, kinyitotta a fal faburkolatának egyik paneldarabját, és kilökött rajta egy miniatűr Szabadság-szobrot és egy sasfej szobrot. Majd hangosan így kiáltott: "Hadd legyek szabad, vagy haljak meg!" Egyértelmű volt, hogy válaszúthoz érkezett a szellemi életében, amikor vagy megtalálja Istent és betöltekezik a Szellemmel, vagy feladja. A szobor a szabadságot jelképezi, amely a vallásos gyakorlatoktól való eltávolodás és a Szellem szabadságába való belépés eredménye. A sasfej pedig a prófétai ajándékokat és a Szent Szellem munkáját jelenti, az Isten szájából származó szó előhozására. Hiszem, hogy a Szent Szellemtől jövő bűntudat van kiárasztva ebben az időben azokra a szellemi vezetőkre, akiknek ki kell jönniük a vallásos rituálékból a Szent Szellem Életébe.

2 Korinthus 3:17 Az Úr pedig a Szellem; és ahol az Úr Szelleme, ott szabadság van.